Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzatnál az eszköz vagyonkezelésbe adásakor kell a 38/2013. NGM rendelet, 1. melléklet, III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, J) Koncesszióba, vagyonkezelésbe adás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Víziközmű-társulat végelszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a víziközmű-társulat végelszámolással történő megszűnése után átvette a társulat vagyoni eszközeit (tárgyi eszközök); az önkormányzati utakon végzett víziközmű-társulati felújítások nyilvántartási számláit; pénzeszközeit; tartozásállományát. Hogyan kell ezeket az önkormányzat könyveiben megjeleníteni mind a költségvetési, mind a pénzügyi számvitelben? Az önkormányzat a pénz átvételére külön elkülönített számlát nyitott, melyre terveink szerint a későbbiekben befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat fogja kezelni. A később befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat milyen főkönyvi számlán kell könyvelni? A társulat egyes esetekben részletfizetést engedélyezett. Azok havi befizetéseit hogyan kell megjeleníteni a költségvetési és pénzügyi számvitelben?
Részlet a válaszából: […] ...ideje alatt felmerült költségek, ráfordítások T51-56,8 – K1,2,3,45. Kötelezettségek pénzügyi teljesítése T43-47 – K3846. Eszközök értékesítése– kiszámlázott érték T31 – K91-96, 467– könyv szerinti értéken kivezetés T58,81-86 – K1,27...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Sportberuházás taokedvezménye

Kérdés: 2016. április 12-én lépett hatályba a Tao-tv. következő rendelkezése:
"22/C. § (6a) bekezdés: A (6) bekezdés a) és d) pontjaiban a magyar állam javára szóló jelzálogjog-bejegyzésre vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a (6) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti, építési engedélyhez kötött tárgyi eszköz beruházás, felújítás
a) ...., vagy
b) a helyi önkormányzat törzsvagyonának részét képező ingatlanon valósul meg, és a beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül a beruházás értékéről szóló megállapodás megkötése mellett a helyi önkormányzat tulajdonába kerül." Önkormányzati tulajdonú ingatlanon (korlátozottan forgalomképes törzsvagyon) sportegyesület által (taotámogatás igénybevételével) létesített sportcélú felépítmény, vagy meglévő sportlétesítmény felújítása/bővítése alaphelyzet esetén a következőket kérdezném:
1. "A beruházás értékéről szóló megállapodás" rendelkezhet-e az önkormányzat által történő térítésmentes átvételről? Vagy a törvény ezen rendelkezése kizárólag ellenérték fejében történő átadást/átvételt (kvázi adásvételt) jelent?
2. Ez utóbbi esetben, hogyan, mi alapján kell az ellenértéket meghatározni? Van-e erre vonatkozóan jogszabályi rendelkezés?
3. Ezt a törvényi rendelkezést kell-e/lehet-e alkalmazni a rendelkezés hatálybalépését (több mint 30 nappal) megelőzően megvalósított beruházás (tehát fizikailag megvalósított, használatba vett, és a korábbi szabályozásnak megfelelően az önkormányzati ingatlanra a sportegyesület által igénybe vett taotámogatás mértékéig a magyar állam javára bejegyzett jelzálogjog) esetében?
4. Amennyiben nem kell/lehet alkalmazni, a rendelkezés hatálybalépését (több mint 30 nappal) megelőzően megvalósított – 3. kérdésnél ismertetett típusú – beruházás esetében van-e lehetőség az önkormányzat és a sportegyesület közötti vegyes tulajdonjogi helyzet megszüntetésére, azaz a sportegyesület átadhatja-e az általa megvalósított beruházás során képződött vagyont?
5. Ha igen, akkor történhet-e térítésmentesen, vagy csak ellenérték fejében?
6. Ha nem adhatja át, akkor ez meddig nem történhet meg? (Pl. Megtörténhet-e a 15 év időtartamú jelzálogjog-bejegyzés leteltét követően?)
Részlet a válaszából: […] ...(9) bekezdésében foglaltak alapján a különféle eredményszemléletű bevételek között számolja el a térítés nélkül átvett eszközök bekerülési értékét. Az elszámolás módjára és a kapcsolódó könyvelési tételekre a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet III...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 21.

Vagyonkezelés

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati vagyonkezelés számviteli elszámolása, illetve a vagyonkezelési szerződés megszűnését követően az eszközök visszavételének számviteli elszámolása a 2013. de­cember 31-ig hatályos jogszabályok szerint?
Részlet a válaszából: […] ...természetbeni, műszaki állaga és értéke is védelemben részesüljön.A vagyonkezelői jog azt biztosítja, hogy az önkormányzat az adott eszközök tulajdonát megtartva (könyveiben továbbra is szerepeltetve), a közfeladat ellátását önkormányzati szektoron kívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 18.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...negyedéves mérlegjelentést az eszközök és források alakulásáról negyedévenként, a főkönyvi kivonat állományi számláinak adataiból, vagy az azt alátámasztó nyilvántartásokból kell elkészíteni, amelyet általános szabályként a tárgynegyedévet követő hónap 20...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] ...személyekkel köthet vagyonkezelői szerződést. Az önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások a tulajdonukban lévő tárgyi eszközöket, szellemi termékeket más gazdálkodó szervezetnek, gazdasági társaságok részére üzemeltetésre, kezelésre,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Ingatlanok, gépek stb. bérbeadásából származó bevétel tervezése és elszámolása

Kérdés: Helyi önkormányzat polgármesteri hivatala vagyunk. Évről évre visszatérő probléma a költségvetési bevételek tervezésénél és elszámolásánál, hogy az ingatlanok, gépek stb. tárgyi eszközök bérleti díját hová tervezzük, illetve számoljuk el. Ehhez a PM-tájékoztató sem nyújt megfelelő és kellően részletes segítséget. Két lehetőség is adott: 1. A működési bevételek közötti bérleti és lízingdíjbevételként vagy 2. az önkormányzatok sajátos felhalmozási tőkebevételei közötti Egyéb önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevételként. A kettő leírása a tájékoztatóban szinte ugyanaz. Kérem, részletesen, példákkal ismertessék, hogy mikor kell az előbbi vagy utóbbi közé elszámolni a bérleti díjakat!
Részlet a válaszából: […] ...konkrétválaszt adni. Azonban a szabályozások szellemében a szakmai vélemény akövetkező: A működési bevételek között szereplő tárgyi eszközökbérbeadása esetén az önkormányzat olyan eszközt ad bérbe, amely működéséhezrendszerint átmenetileg nélkülözhető,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 26.

Az önkormányzati lakások értékesítéséből származó bevétel felhasználása

Kérdés: Az önkormányzatoknak egy kb. 1995. évi jogszabály szerint az önkormányzati lakások értékesítéséből származó bevételeiket elkülönítetten kellett kezelniük és kötött volt a felhasználási lehetőség. Érvényben van-e még ilyen jogszabály, és melyik (vagy melyek) az(ok)?
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése. Ugyanezen törvény 62. § további bekezdései, illetve 62/A §-ának előírásai szabályozzák az elkülönített pénzeszközök felhasználását."(3) Az önkormányzat az (1) és (2) bekezdésben említett bevételét csak a tulajdonában lévő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 9.