Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...– a költségvetési irányítási jog magában foglalja aköltségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezését vagy megbízását,felmentését vagy a megbízás visszavonását, díjazásának megállapítását. Ugyanezenparagrafus (6) bekezdése pedig úgy rendelkezik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyek

Kérdés: Kérem szíves tájékoztatásukat arról, hogy a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) 19. §-ában meghatározott képesítési követelményeknek megfelel-e a Széchenyi István Egyetem, Győr, jogi és gazdálkodási szakán szerzett, "gazdálkodási szakon közgazdász" pénzügyi szakirányú főiskolai oklevél. Amennyiben igen, hogy lehet a szükséges regisztrációs kódot igényelni?
Részlet a válaszából: […] ...és atevékenység ellátására jogosító engedéllyel. A képesítési előírások alól abban az esetben adható akinevezéskor (megbízáskor) felmentés, ha az adott személy költségvetésiszervnél legalább ötéves gazdasági vezetői gyakorlattal rendelkezik, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Pénzügyi-számviteli képesítés

Kérdés: Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (Ámr.) 19. §-a szabályozza a pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyek képesítési követelményeit. E szerint az érvényesítési feladatokat ellátó, valamint az ellenjegyzésre feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkezni. Mi minősül felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettségnek? Van-e egységes nyilvántartás (felsorolás) a felsőoktatási intézmények és szakok vonatkozásában? Mi minősül pénzügyi-számviteli képesítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazandók.A gazdaságivezetőkre vonatkozó képesítési előírások alól abban az esetben adható akinevezéskor (megbízáskor) felmentés, ha az adott személy költségvetésiszervnél legalább ötéves gazdasági vezetői gyakorlattal rendelkezik, és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 20.