Előirányzat-átcsoportosítás, illetve -módosítás

Kérdés: Az Áht. 34. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a képviselő-testület az adott évi költségvetési rendeletében az önkormányzati céltartalék, illetve az általános tartalék felett bizonyos esetekre rendelkezési jogot biztosít a polgármesternek. Ezen rendelkezéssel eleget teszünk, véleményünk szerint, a Mötv. 68. §-ának (4) bekezdése, illetve a 143. § (4) bekezdése h) pontjának is, mely szerint a polgármester általi forrásfelhasználás értékhatárát, mértékét is meg kell határozni. Az Áht. 23. §-a (2) bekezdésének h) pontja alapján meghatározásra kerül, hogy az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek irányítószervi támogatásának kiutalása a polgármester feladata. Felhatalmazást kap a polgármester továbbá arra is, hogy a kiemelt előirányzatok és azon belüli rovatok közötti átcsoportosítási jogkört is gyakorolja az önkormányzat költségvetését illetően. A fenti felhatalmazások alapján a polgármester az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére bizonyos váratlan kiadásokra, bevétel-kiesésekre "fedezetet" biztosít az önkormányzati tartalékok terhére. Ez az önkormányzatnál "előirányzat-átcsoportosítást" jelent a tartalék csökkentésével, illetve az intézményfinanszírozás növelésével. Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervnél ez valamely kiemelt kiadási előirányzat növekedését jelenti az intézményfinanszírozási bevétel emelkedésével egyidejűleg ("előirányzat-módosítás"), vagy saját kiemelt bevételi előirányzat csökkentését az intézményfinanszírozási bevétel emelkedésével. A költségvetési rendeletet illetően ez összességében az első esetben előirányzat-átcsoportosítást, a második esetben előirányzat-módosítást (a költségvetési szerv kiemelt bevételi előirányzatának csökkenésével, illetve az önkormányzat tartalék előirányzatának csökkenésével) jelent. Helyesen járunk-e el ezen rendelkezéssel a jogszabályi és hivatkozott helyi rendeleti szabályozások figyelembevételével? Ha igen, ez felügyeleti jellegű vagy saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosításnak, előirányzat-módosításnak minősül az önkormányzatnál, illetve az irányítása alá tartozó költségvetési szervnél? Az Áht. 1. §-ának 5., illetve 6. pontjára is tekintettel minek minősül a kiemelt bevételi előirányzatok és azon belüli rovatok közti "átcsoportosítás" (önkormányzatnál, költségvetési szervnél, rendeletösszesenben)? Ezek oka lehet esetleg rossz helyen történő tervezés, évközi módosítás helyesbítése, illetve az, hogy bizonyos központi támogatások eredeti előirányzatként nem tervezhetők, s ezeket átvett/támogatás értékű működési/felhalmozási bevételként tervezünk, s a támogatások lehívásának/teljesítésének ütemében kerülnek a tervezett kiemelt bevételi előirányzatok csökkentésre a megfelelő támogatási kiemelt bevételi előirányzat egyidejű növelésével?
Részlet a válaszából: […] ...a leírás szerint két lépcsőben történik. Egyrészt az önkormányzat közvetlen kiadásai között a tartalék csökken, az intézményfinanszírozás kiadása pedig növekszik. Ez előirányzat-átcsoportosításnak minősül, hiszen ilyen esetben a költségvetés bevételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Funkciókód – szünidei gyermekétkeztetés

Kérdés: Gyermekétkeztetés keretében önkormányzatunk a Gyvt. 21. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján az óvoda zárva tartása idejére, valamint az általános iskolában a nyári szünet és az őszi, tavaszi és téli szünetek időtartama alatt minden azon gyermek részére biztosítja a szünidei étkezést (déli meleg főétkezést), akinek a szülője vagy törvényes képviselője ezt kérelmezi. [Nem csak azon gyermekek részére, akik étkeztetését a Gyvt. 21/C §-ának a) pontja alapján az önkormányzat ingyenesen köteles ellátni.] Azon gyermekek esetében, akik nem jogosultak ingyenes szünidei étkeztetésre, a gyermekétkeztetés térítési díjának megfizetése mellett igényelhetik a szünidei étkezést, az önkormányzat külön kedvezményt nem nyújt.
Kérdéseink:
1. Azon gyermekek kapcsán felmerült bevételeket és kiadásokat melyik kormányzati funkción kell elszámolni, akik nem rászorultság alapján (ingyenesen) veszik igénybe a szünidei étkezést, hanem megfizetik az önkormányzati rendeletben a gyermekétkeztetés igénybevételéért fizetendő térítési díjat?
2. A 68/2013. (XII. 29.) NGM rendeletben foglaltak szerint a "104037 Intézmények kívüli gyermekétkeztetés" kormányzati funkción a rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének biztosításával összefüggő feladatok ellátása szerepeltethető, ezért nem egyértelmű számunkra az elszámolás helyessége.
3. Azon gyermekek szünidei étkeztetésével kapcsolatos kiadások finanszírozásához, akik megfizetik a térítési díjat (nyersanyagköltséget), melyik jogcímen nyújtott állami támogatás használható fel?
(A befizetett térítési díj nem fedezi az étel előállításával kapcsolatos teljes költséget, a rezsiköltséget az önkormányzat saját költségvetése terhére fizeti.)
Részlet a válaszából: […] ...jutó adóerő-képességét is figyelembe véve – a miniszterek 2016. január 5-éig állapítják meg. A támogatás folyósítása a nettó finanszírozás keretében, 12 havi egyenlő részletben történik.A 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 13/A. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Nemzetiségi önkormányzat működési és feladatalapú támogatása

Kérdés: Mire költhető el a nemzetiségi önkormányzat működési és feladatalapú támogatása? Van olyan jogszabály, amely ezt tételesen taglalja?
Részlet a válaszából: […] ...nemzetiségi önkormányzat.A támogatás nemzetiségi közfeladatok (közügyek) ellátására, azokhoz közvetlenül kapcsolódó költségek finanszírozására használható fel. A nemzetiségi közügyek fogalmát az Njtv. határozza meg:1. a törvényben biztosított egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 24.