Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...a passzív táppénz folyósítási ideje, – az 1998. január 1-jét megelőzően – nem gyermekgondozásvagy ápolás miatt igénybe vett – fizetés nélküli szabadság szolgálati időnekminősülő első 30 napja,– az ápolási díjban részesülés időtartama.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Polgármester jubileumi jutalma

Kérdés: A polgármester jubileumi jutalmának kiszámításakor mely időtartamok vehetők figyelembe?
1984. 08. 15.-1984. 09. 30. brigádvezető,
1984. 10. 01.-1984. 11. 30. művelődési ház igazgatója (közalkalmazott),
1984. 12. 01.-1986. 05. 22. sorkatonai szolgálat,
1986. 08. 01.-1988. 02. 29. köztisztviselő,
1988. 03. 01.-1991. 11. 30. köztisztviselő,
1991. 12. 01.-2003. 03. 31. köztisztviselő,
2003. 04. 01.-2007. 02. 28. köztisztviselő,
2007. 03. 01.-2010. 11. 03. ügyvéd, illetve
2010. október 03. napjától polgármesteri tisztséget lát el.
Mikor lesz jogosult a jubileumi jutalom kifizetésére?
Részlet a válaszából: […]  A jubileumi jutalomra jogosultság előfeltétele a Ktv.-benelőírt közszolgálati jogviszony megléte. A köztisztviselő jubileumi jutalomrajogosultsága megállapításakor közszolgálati jogviszonyban töltött időként kellfigyelembe venni az 1992. július 1-jét megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 20.

Köztisztviselők esetében a jubileumi jutalom számításakor figyelembe vehető idők

Kérdés: Mikor lesz jogosult a Ktv. 49/E. § szerinti jubileumi jutalomra két munkatársunk? I. személy jogviszonyai az alábbiak: 1. A közszolgálati jogviszony kimutatása alapján 1974. 07. 01-től 1998. 04. 03-ig volt munkaviszonyban egy gyógyszert előállító cégnél (megszűnés módja közös megegyezés), ezt követően munkanélküli volt. 2. 2002. 09. 01. napjától 2008. 10. 30-ig 6 év és 2 hónap közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt igazolt középiskolában (megszűnés módja felmentés), míg 2008. 10. 31-től a következő munkaviszony kezdetéig ugyancsak munkanélküli volt. 3. Köztisztviselőként 2009. 02. 16-i hatállyal került kinevezésre a polgármesteri hivatalba, ahol azóta is megszakítás nélkül dolgozik. II. személy jogviszonyai az alábbiak: 1. Személyi anyagban található dokumentumok alapján 1979. 08. 06-tól 1985. 01. 31. napjáig postaigazgatóságnál állt munkaviszonyban, ahonnan áthelyezéssel került át az általános iskolába. 2. 1985. 02. 01. napjától 2005. 11. 30-ig általános iskolában közalkalmazott, ahol munkaviszonya felmentéssel szűnt meg. 3. 2005. 12. 01-től 2006. 08. 31-ig egy alapítványi szakközépiskolában dolgozott, ahol határozott idő lejártát követően munkanélküli lett. 4. 2006. 11. 01-től 2009. 10. 31-ig egy középiskolában közalkalmazott volt. 5. Az előző közalkalmazotti jogviszonyból áthelyezéssel került 2009. 11. 01. napjától a polgármesteri hivatalba, és jelenleg is megszakítás nélkül itt dolgozik.
Részlet a válaszából: […] ...idő;– munkavégzési kötelezettséggel nem járó időtartamból 6hónap;– 14 éven aluli gyermek ápolására, gondozására igénybe vettfizetés nélküli szabadság időtartama;– sor-, tartalékos katonai, polgári szolgálatban töltöttidő;– tartós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő

Kérdés: Be lehet-e számítani a közszolgálati jogviszonyban töltött időbe a fizetési fokozat megállapításánál egy önkormányzat jegyzője esetében az 1998. január 1-jét megelőző katonai kollégiumi (középiskolai) és katonai hallgatói (főiskolai) viszonyban töltött időket, amelyeket a rendvédelmi dolgozóknál beszámítanak a szolgálati időbe?
Részlet a válaszából: […] A köztisztviselők és a rendvédelmi szervek dolgozóinakmunkavégzésre irányuló jogviszonyát, azaz a közszolgálati jogviszonyt, valaminta hivatásos állományúak szolgálati viszonyát külön törvények szabályozzák. Akét jogviszony tekintetében teljesen különböző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 18.

Jegyző jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Kinevezett jegyzőnk 2005 júniusától GYES-en van, előreláthatólag 3 évig, munkaviszonya 1996-ban létesült, előzőleg költségvetési szervnél dolgozott közalkalmazottként, és áthelyezéssel került a Ktv. hatálya alá. Ebben az évben körjegyzőséget hozunk létre a szomszédos községgel. Jegyzőnknek is lehetősége lesz a körjegyzői állás megpályázására. Amennyiben nem él ezzel a lehetőséggel, fizethető-e számára végkielégítés? Ha igen, a közalkalmazotti munkaviszonyát is figyelembe kell venni? Mikor kell a végkielégítést kifizetni (a körjegyzőség megalakulásakor, vagy a GYES lejártakor)?
Részlet a válaszából: […] ...További kérdésként az merül fel, hogy mikor lehet ezta jogviszonyt megszüntetni, hiszen a jegyző gyermeke ápolása, gondozásacéljából fizetés nélküli szabadságon tartózkodik.Jelen esetben is az Mt. általános – a Ktv. hatálya alátartozó jogviszonyokban is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.