Munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés

Kérdés:

Hivatalunk egyik köztisztviselője 2023. 01. 20-án saját költségére MÁV-Start Klub VIP-kártyát vásárolt, melyről utólag, 2023. 06. 26-án kért a munkáltató nevére számlát 280 000 Ft (éves összeg) értékben. Ez a kártya a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. magyarországi hálózatán jegyváltás nélküli díjmentes utazást biztosít részére. A dolgozó nyilatkozott, hogy munkavégzés okán napi munkába járás céljából veszi igénybe. A dolgozó részére a MÁV-jegypénztáros kiadott egy igazolást is, hogy mennyi lenne a havibérlet ára. A jelenlegi jogszabályok szerint munkába járás címén a dolgozó részére adómentesen kifizethető-e ez alapján valamennyi térítés? Ha igen, mennyi? Milyen módon kell ezt megállapítani? Köteles-e a munkáltató a MÁV-kártya alapján téríteni? A 39/2010. Korm. rendelet 3. §-ának (1b) bekezdése 2023. 03. 24-től az alábbira változott: "A munkáltató az (1) bekezdés a)–d) pontjában foglaltak figyelembevételével a következő menetjegyek és bérletek árának a (2) és (3) bekezdésben foglalt mértékét megtéríti a munkavállaló számára:
a) bármely menetjegy vagy bérlet, amelyről a feltüntetett viszonylat alapján megállapítható, hogy alkalmas napi munkába járásra és hazautazásra,
b) helyközi országbérlet, helyközi vármegyebérlet, valamint egyéb olyan, az országosnál kisebb területi érvényességű bérlet, amely meghatározott területen érvényes, továbbá alkalmas és szükséges a napi munkába járásra és hazautazásra történő felhasználásra."
Ha téríthető e szerint a munkába járás összege, mikortól?

Részlet a válaszából: […] A 39/2010. Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése alapján a munkáltató által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a. Az Szja-tv. 25. §-ának (2) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...és az kinek a nevére szóljon, a munkáltató vagy a munkavállaló nevére. A számla ebben az esetben csak a cél szerinti felhasználás igazolására szolgál, tehát, hogy a munkáltató ellenőrizni tudja, valóban öltözködésre fordította a pénzt a dolgozó. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Prémium benzin elszámolása kiküldetésnél

Kérdés: Egyik dolgozónk rendszeresen jár kiküldetésbe saját gépkocsijával. Jelezte, hogy prémium benzint tankol a gépkocsijába, ezért magasabb összegű üzemanyag elszámolását kéri. A NAV honlapján a prémium benzin árát nem teszik közzé. Alkalmazhatjuk az Szja-tv. 3. sz. melléklete IV. fejezetének 1.b) pontja szerinti megoldást, vagyis hogy a bemutatott számlán szereplő benzinárral számoljuk ki a kiküldetés üzemanyagköltségét?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembevételével az utazásra kapott összeg, feltéve, hogy a térített összeg nem haladja meg a jogszabályban meghatározott, igazolás nélkül elszámolható mértéket.Az igazolás nélkül elszámolható mérték a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet 4. §-ában vagy 1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Magánszemélytől bérelt lakás adózása

Kérdés: Intézményünk magánszemélytől bérel lakást. Le kell-e vonni a magánszemélytől az adóelőleget, és ha igen, azt hogyan kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...függetlenül, ha a magánszemély nem egyéni vállalkozó, az adóelőleget meg kell állapítani és le kell vonni. A kifizetőnek igazolást kell adni a magánszemély részére a kifizetett összegről és a levont adóelőlegről.Fontos változás, hogy 2018. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Gépjármű hivatali célú használata esetén fizetendő költségtérítésre vonatkozó szja

Kérdés: Önkormányzati, hivatali ügy elintézése érdekében az ügyintézőnek, képviselőnek (akinek nincs költségtérítése) gépjárművet kell igénybe venni. Az Szja-tv. csak a saját vagy a házastárs (illetve kettejük valamelyikének) lízingelése esetén engedélyezi, hogy az üzemanyagköltségen túl a 15 Ft-os kopási, elhasználódási költség kifizetésre kerüljön. Idegen tulajdonú gépjármű esetén csak az egyéb költség fizethető ki. Ez az egyéb költség azonban lehet bérleti díj is, amibe beépíthető a 15 Ft-os kopási díj? Abban az esetben is ez a szabály, ha a gépjárművet igénybe vevő munkatárs kölcsönadási vagy használatba adási szerződést ír ezen közeli hozzátartozójával, illetve nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy vele közös háztartásban él? A Kiküldetési rendelvény nyomtatvány nem tartalmaz arra információt, hogy a kiküldetéshez használt gépjármű kinek a tulajdonában van. Az Szja-tv. szerint a biztosítás befizetési csekkjével igazolható a saját vagy házastárs tulajdonjoga. Hogyan bizonyítható a házasság fennállása, hiszen a válást követően, ha a feleség továbbra is használja a férj nevét, nem állapítható meg a házasság fennállása?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembevételével az utazásra kapott összeget, feltéve, hogy a térített összeg nem haladja meg a jogszabályban meghatározott, igazolás nélkül elszámolható mértéket.Az Szja-tv. 3. számú mellékletének II/6. pontja alapján a kifizető által a magánszemélynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Adóelőleg-levonáshoz tett nyilatkozat, áttérés 10 százalékos költség-hányadról tételes költségelszámolásra

Kérdés: Önkormányzati képviselő év elején adóelőleg-nyilatkozatot tett, amely szerint a 10%-os költséghányad levonását kérte tiszteletdíjából. Év közben adóelőleg-nyilatkozatát módosítani szeretné, amely szerint a tételes költségelszámolást kívánja igénybe venni. Év közben változtatható-e az év elején tett adóelőleg-nyilatkozat?
Részlet a válaszából: […] ...ténylegesen felmerült és igazolt – a 3. számú melléklet rendelkezései szerint – elismert költség (tételes költségelszámolás), igazolás nélkül elismert költség vagy az önálló tevékenység bevételének 10 százaléka (10 százalék költséghányad)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Vizsgáztató utazási költsége

Kérdés: A 20/2008. SZMM rendelet 4. §-a szerint a vizsgáztatót utazási költségtérítés illeti meg. A rendelet kimondja, hogy saját gépjármű használata az Szja-tv. 25. §, valamint a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésre vonatkozó jogszabály előírásai alapján történik. Kérdezem, hogy adómentesen csak a 9 Ft fizethető-e ki saját gépjármű használata esetén a vizsgáztatónak?
Részlet a válaszából: […] ...A saját gépkocsi használatára tekintettel kiküldetésirendelvény alapján kifizetett, az Szja-tv. 3. számú melléklet II. 6. pontjaszerint igazolás nélkül elszámolható mértéket meg nem haladó összegűköltségtérítést a jövedelem számítása során nem kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Munkába járás új szabályai

Kérdés: A 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet újraszabályozta a munkába járás költségtérítését. A szabályozás nem kezel a gyakorlatban tipikus helyzeteket. 1. A rendelet 4. § a)-c) pontjaiba nem tartozó esetekre van-e lehetőség helyi szabályozásra? Például mit lehet tenni akkor, ha a dolgozó nem mozgássérült, de egészségi állapotánál fogva nem bírja a tömegközlekedési eszközt igénybe venni? 2. Hogyan lehet kezelni azokat, akiknek gyakran vagy eseti jelleggel a munkavégzésükhöz saját gépkocsit kell használniuk (pl. körjegyzőséghez tartozó településeken ügyfélfogadás tartása érdekében)?
Részlet a válaszából: […] ...előírásai szerint, kiküldetési rendelvény alapjánadható költségtérítés a teljesített kilométer-távolság figyelembevételével azigazolás nélkül elszámolható mértékig (üzemanyagár az APEH-üzemanyagár [számlaszerinti ár] és a jogszabály szerinti fogyasztási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.

Pedagógusok szakkönyvtámogatása

Kérdés: A pedagógusok szakkönyvtámogatásának 2010. évi változása érdekelne. Azt tudom, hogy 4000 Ft/fő, de a kifizetés módja nem egyértelmű. Ha számlát hoz a pedagógus, akkor kifizethető a 4000 Ft?
Részlet a válaszából: […] ...bármelyköltségtérítés és/vagy önálló tevékenységéből származó bevétele esetében azadóelőleg megállapítása tételes igazolással elszámolható költséglevonássaltörtént, akkor egyetlen, az adóévben megszerzett bevételéből sem határozhatjameg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.

Őstermelő

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó általános iskolánk főzőkonyhát üzemeltet. Kérdésünk az lenne, hogy ha mezőgazdasági őstermelőtől szeretnénk felvásárolni a konyha részére, ezt hogyan tudjuk teljesen szabályosan megtenni? Milyen nyilatkozatokat kell kérni az őstermelőktől? Változtat-e valamin az a tény, hogy nyugdíj, főállás mellett őstermelő, akitől felvásárolnánk, vagy nincs állása, csak őstermelő?
Részlet a válaszából: […] ...a sajátgazdaságában az Szja-tv. 6. számú mellékletében felsorolt termékekelőállítására irányuló tevékenységet folytat, és ennek igazolására őstermelőiigazolvánnyal rendelkezik. Ideértve a mezőgazdasági és vidékfejlesztésitámogatási szerv által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.
1
2