Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] ...összeget – 5 százalékos általános forgalmi adó terheli, amennyiben az ingatlan megfelel az 5 százalékos adómérték alá tartozó ingatlanokra vonatkozó, Áfa-tv.-ben meghatározott kritériumoknak. Nem változtat ezen a megítélésen, ha a konkrét esetben nem az Áfa-tv. 10...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos változások

Kérdés: 1. A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek csökkentése érdekében Magyarország Kormánya számos intézkedést hozott. Ismereteim szerint az intézkedések a turizmusfejlesztési hozzájárulást is érintik, mégpedig a fizetési kötelezettséget. Mind az éttermi szolgáltatások, mind a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás után fizetni kell turizmusfejlesztési hozzájárulást. Mindkét típusú szolgáltatás utáni fizetési kötelezettségre vonatkozik a könnyítés?
2. Két lakást adok ki rövid távra egy online felület segítségével, amelyekben elsősorban turisták szállnak meg, de más is igénybe veheti a szolgáltatást (az ingatlanokat nem adom bérbe hosszú távra). Ez is kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak minősül? Ezt a tevékenységet magánszemélyként végzem, és nem adok például reggelit a vendégek számára, amit egy szálloda rendszerint biztosít. Nem csak a szállodák, hotelek, panziók nyújtanak kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...tehát arra kell tekintettel lenni, hogy a szállást idegenforgalmi körben, turisztikai jelleggel biztosítja-e a szolgáltatásnyújtó. Az ingatlanoknak a kérdésében említett rövid távú kiadása ennek a feltételnek megfelel, így az Ön tevékenysége – a megadott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

TOP 3.2.1-15 támogatás

Kérdés: TOP 3.2.1-15 támogatással megvalósuló, önkormányzati hivatal épülete energetikai korszerűsítése projekt kapcsán napelem elhelyezésére, külső falfelület és padlásfödém hőszigetelésére, fűtés-korszerűsítésre, akadálymentesítésre és külső nyílászárócserére kerül sor. Ezek a munkálatok együttesen a felújítás/korszerűsítés kategóriába esnek, vagy munkafajtánként kell minősíteni azokat mint felújítás vagy beruházás? A projekt költségvetésében a következő költségkategóriák szerepelnek:
1. Projekt-előkészítés költségei: projektterv, műszaki tervek, kiviteli és tendertervek, ezek hatósági díjai, épületenergetikai tanúsítvány, közbeszerzési szakértő díja;
2. Projektmenedzsment-költség;
3. Beruházáshoz kapcsolódó költségek;
4. Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei: kötelezően előírt nyilvánosság, egyéb mérnöki szakértői díjak, műszaki ellenőr díja, tananyag fejlesztése, felmérések, kimutatások, tanulmányok készítése;
5. Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei: munkabér és járulékai.
A fentiekben említett költségek közül melyek a felújítási vagy beruházási költségek, vagyis az épületre aktiválandó költségek, és melyek a működési kiadások?
Részlet a válaszából: […] ...az üzembe nem helyezett, rendeltetésszerűen használatba nem vett ingatlanok, gépek, berendezések, felszerelések, járművek és tenyész-állatok bekerülési értéke, valamint a már üzembe helyezett, használatba vett, a mérlegben nem sze-repeltethető (pl....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 28.