Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A jelenleg hatályos személyijövedelemadó-törvény szerint béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Képzéshez kapcsolódó juttatások nyújtása munkavállalónak EU-s pályázati forrásból

Kérdés: Költségvetési szervként EU-s pályázati támogatással szakmai továbbképzéseken vesznek részt néhányan. A pályázatban a tandíjak dologi költségként vannak tervezve. A képzésben részt vevőkkel tanulmányi szerződést kötött intézményünk. Az átvállalt tandíj (nem iskolarendszerű, illetve iskolarendszerű képzés esetében) összege béren kívüli juttatásnak minősül-e? A tanulással kapcsolatban gyakran van útiköltség-elszámolás, szállás- és étkezési díj. Hogyan könyveljük ezeket, K1107/K1113 személyi rovatokra, vagy K341 dologi kiadásként egyben mindent a tandíjjal vagy külön-külön? A tanulmányi szerződést rögzítsük előzetes kötelezettségvállalási dokumentumként, vagy a képzést folytató intézménnyel kötött megállapodást? Ha mindkettőt rögzítjük, akkor duplán jelenik meg pl. a tandíj költsége mint lekötött keret. A kifizetőt terheli-e valamilyen kifizetői járulék ezzel kapcsolatban (a továbbképzés a munkáltató érdekében merült fel)? Amennyiben a dolgozó nem tölti le a tanulmányi szerződésben vállalt időt, tőle mely költségek követelhetők arányosan?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben nem szerepel pontosan, hogy milyen EU-s pályázatról van szó, azonban az Szja-tv. 1. számú melléklete több olyan esetet is rögzít, amikor ilyen pályázat alapján a munkavállalók adómentesen részesülhetnek egyes képzéssel összefüggő juttatásban.A hivatkozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Kiküldetés hivatali jellegének megkérdőjelezhetősége

Kérdés: Költségvetési intézmény belső ellenőre olyan kiküldetési rendelvényt tárt fel, amelynél megkérdőjelezhető a kiküldetés hivatali jellege. Ezért az intézmény vezetője úgy döntött, hogy megfizeti utána a szükséges adókat. A kiküldetés során a dolgozó napidíjban is részesült, melynek volt adómentes és adóköteles része is. Milyen adókat kell ilyen esetben fizetni, és hova kell könyvelni a kiküldetést, illetve a napidíjat?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben ugyanis ez a jogviszony jellegének megfelelő (munkavállaló esetében bér jellegű) juttatás lenne, az annak megfelelő adó- és járulékvonzattal, azonban költségvetésből gazdálkodó intézmény nem teljesíthet ilyen jogcímen kifizetést munkavállalónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.

Belföldi kiküldetés költségeinek elszámolása

Kérdés: Idén alakult költségvetési intézmény vagyunk, vállalkozási tevékenységet nem folytatunk, bevételünk kizárólag állami támogatás. A hétvégén kihelyezett munkaértekezletet tartottunk, teljes ellátással: útiköltség, szállás, étkezés. Hogyan szabályos a munkaértekezlet számviteli elszámolása, adózása, járulékfizetése?
Részlet a válaszából: […]  A kihelyezett munkaértekezlet belföldi kiküldetésnekminősül, az ezzel kapcsolatban felmerült költségeket az 562-es kiküldetés,reprezentáció, reklámkiadások elszámolása számlára kell könyvelni. Amunkaértekezleten történő étkezés az Szja-tv. 70. § (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Önkormányzati tanács elnökének tiszteletdíja

Kérdés: Többcélú önkormányzati társulás elnökének (főállású polgármester), illetve elnökhelyettesének fizethető-e munkájának elismeréseként havonta tiszteletdíj (állományba nem tartozók tiszteletdíja jogcímen), melynek összegét a társulási tanács határozatban állapítja meg? A leköszönő elnök részére 2011. januárban (2010. évre vonatkozóan) egy összegben fizethető-e tiszteletdíj? Ha ez nem lehetséges, milyen más juttatásban részesülhetnek?
Részlet a válaszából: […] ...Abban az esetben, ha a díjazás adotthónapban nem éri el a minimálbér 30%-át (2011. január 1-jétől 23 400 Ft), akkora jövedelem nem képez járulékalapot, hanem 27%-os ehót kell utána fizetni. Ha ajövedelem a minimálbér 30%-át meghaladja, akkor a jövedelem járulékköteles,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 22.

Rendezvények vendéglátási költségeinek elszámolása

Kérdés: Intézményünknél 2 fő részt vett egy rendezvényen (továbbképzésen). A számlában az alábbiak szerepelnek: - felnőttoktatás, - vendéglátás. Hogyan kell könyvelni? A felnőttoktatást egyéb dologi kiadásokra? A vendéglátást belföldi kiküldetésre és egyéb adóköteles természetbeni juttatásként személyenként (étkezési számla alapján) kell jelenteni a MÁK-nak?
Részlet a válaszából: […] ...mind a konkrét kérdést illetően félrevezető volt, ezért azt pontosítjuk, illetve kiegészítjük.A képzés keretében nyújtott járulékos szolgáltatások (étkezés, szabadidőprogram) jellemzően adóköteles természetbeni juttatásnak minősülnek. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Külföldi tanulmányúttal kapcsolatos kiadások

Kérdés: Pedagógusok külföldi tanulmányúton vesznek részt. A kiadásokat az intézmény költségvetési pénzből fizeti. Terheli-e az iskolát valamilyen fizetési kötelezettség (pl. adó, tb stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...ő fizette ki, akkor a szja-fizetési kötelezettség fel sem merül. Az utazási és szállásköltségek megtérítésével összefüggésben járulék-, illetve ehofizetési kötelezettség sincs.A külföldi utazásnál az útiköltségen és a szállásdíjon kívüli egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 15.

Önkormányzattal jogviszonyban nem álló külső személy kiküldetése

Kérdés: Hogyan számolható el az önkormányzattal jogviszonyban nem álló külső személy kiküldetése? Ha költségtérítést fizetünk neki, kell-e belőle szja-t vonni? Terheli-e tb-fizetési kötelezettség? Milyen bizonylattal köteles elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...a közterheket meg kell fizetnie.Amennyiben a juttatás nem biztosított részére történik, akkor az után társadalombiztosítási járulékot természetesen nem kell a juttatónak fizetnie. Abban az esetben azonban, ha a juttatás adóköteles, és annak jövedelemtartalma...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.