Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...jelenleg hatályos személyijövedelemadó-törvény szerint béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Köztisztviselői cafeteria 2010

Kérdés: 2010. évben a köztisztviselők az illetményalap minimum ötszörösére, maximum huszonötszörösére jogosultak béren kívüli juttatásként, amit cafeteria-rendszerben vehetnek igénybe. Hogyan kell helyesen értelmezni a bruttó keretösszeget? A minimum 193 250 Ft/fő, mely összegbe bele kell férnie a cafeteriaelemre juttó munkáltatói adónak is, vagyis ez a bruttó keretösszeg, vagy a 193 250 forintra rá kell számolni a 27% munkáltatói járulékot is, és ez adja a bruttó keretösszeget?
Részlet a válaszából: […] ...érvényesül, esetükben a Ktv. rendelkezése alapján mindenképpen bruttókeretről beszélünk.Az egyes juttatások a személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény (Szja-tv.) szerint adóznak. Azt, hogy kell-e járulékot,egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Melegétkezés adókötelezettsége

Kérdés: Az önkormányzat köztisztviselői részére nyújtott étkeztetés (2007. évben 10 000 Ft) esetén napi egyszeri melegétkeztetés (azaz munkanaponként egy-egy adag) jár-e? Ha naponta több adagot vesz igénybe a köztisztviselő, akkor az a fölötti részt vendégétkezésként kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...a Ktv. 49/F. § (3)bekezdése értelmében legfeljebb kétszeres mértékig (azaz 20 000 Ft-ig)felemelheti. A felemelt keret azonban a személyijövedelemadó-törvénybenmegengedett adómentes értékhatár felett adóköteles természetbeni juttatássáválik, melyre az 54...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 25.

Szociális étkeztetés fizetendő áfája és könyvelése

Kérdés: A Költségvetési Levelekben 2007. május 2-án megjelent 1683-as kérdésre adott válasz foglalkozik a szociális alapon nyújtott étkeztetés áfájával. Kérem, hogy az ott leírtakat egészítsék ki azzal, hogyan kell a könyvelésben szerepeltetni a gazdasági eseményt!
Részlet a válaszából: […] ...HÉV-en éstávolsági buszon történő utazás esetén), illetve a saját gépjárművel történőmunkába járás költségtérítése személyijövedelemadó-törvényben meghatározottösszegének megfelelő mértékű költségtérítést köteles adni a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.