Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...benne lenne, arra nincs adómentességi jogcím, sem az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 1.3., sem a 8.1. pontjának nem felel meg, ezért egyéb jövedelemként adóköteles.3. Ha az intézmény kiszámlázza egyrészt az önkormányzatnak, másrészt a fizetős szülőknek az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Önkormányzati támogatások adózása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletet alkotott a fenntartásában működő intézményekben és az önkormányzat egészségügyi feladatát ellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgozók számára biztosított juttatásokról. A rendelet célja, hogy különböző juttatásokat nyújtva, az alkalmazottak és a foglalkoztatottak munkában maradását és új munkaerő munkába állását segítse a bizonyos szakmákban fennálló nehéz munkaerőhelyzet megoldása érdekében. A rendeletben szabályozott feltételek teljesülése esetén – szociális rászorultság vizsgálata nélkül – pályázat útján nyújt:
- munkáltatói ösztöndíjat főiskolai, egyetemi hallgatók részére, szerződés keretében,
- lakhatási támogatást, lakásbérleti díj megfizetéséhez a foglalkoztatottak részére,
- lakhatásilehetőség-támogatást, bérelhető lakás formájában, a lakásbérleti díj szociális alapon, költségelven vagy piaci alapon történő megállapítása mellett,
- rekreációs támogatást, amelynek keretében ingyenes sportszolgáltatást biztosít az önkormányzat tulajdonában lévő, azonban az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégének vagyonkezelésébe adott sportlétesítményben, uszodabérlet formájában az intézmények, egészségügyi szolgáltató foglalkoztatók részére (nem a dolgozó nevére szóló bérlet!!), mellyel a dolgozók az uszodát ingyenesen igénybe vehetik, használhatják,
- munkavégzést segítő eszközök beszerzésére támogatást, amely informatikai eszközök vásárlására fordítható.
A fentiekben ismertetett önkormányzati rendelet szerinti feltételekkel, pályázat alapján nyújtott támogatások adókötelesnek minősülnek-e, ha igen, milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség keletkezik a kifizető és a juttatást igénybe vevő részéről?
Részlet a válaszából: […] ...ismeretében lehet megállapítani.Általánosan igaz, hogy az Szja-tv. értelmében főszabály szerint minden magánszemély által megszerzett jövedelem, juttatás adóköteles, kivétel, ha a törvény kivételként nevesíti az adott juttatást, és arra a törvényben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Munkahelyi étkeztetés

Kérdés: Az önkormányzat és intézményei azokon a helyeken, ahol gyermekétkeztetés van, az alkalmazottak esetében is csak a nyersanyagnormát térítteti meg. Keletkezik-e adófizetési kötelezettség a dolgozóval meg nem fizettetett rezsi miatt? Ha igen, akkor a meg nem fizetett rész után a munkáltató adózik, mintha egyes meghatározott juttatás lenne?
Részlet a válaszából: […] ...meg, hogy ki mennyit fogyaszt. Ezek egyike sem áll fenn a kérdéses esetben.A munkavállalók által meg nem fizetett rész összevonandó jövedelemként adózik, amelyből le kell vonni a személyi jövedelemadót, a járulékokat, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Adószámos magánszemély II.

Kérdés: Az 5126-os kérdéshez kapcsolódva, mi a helyzet akkor, ha terméket akarok vásárolni, nem pedig szolgáltatást? A termékbeszerzést is lehet számfejteni? Mert amennyiben lehet, akkor egy vegyes könyveléssel a helyére lehet tenni a könyvelésben, a kincstár felé pedig ERA-rendezéssel. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...megbízási díj a minimálbér 30%-át, akkor járulékköteles is lesz, biztosítotti jogviszonyt is keletkeztet a munkavégzés, és a személyi jövedelemadót is le kell vonni.Amennyiben ingó vagyontárgy értékesítését végzi a magánszemély, tehát nem egyedi megrendelésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Önkormányzati képviselő részére fizetett külföldi napidíj

Kérdés: A nemzetiségi önkormányzat elnöke és képviselői külföldi kiküldetési rendelvény alapján számolnak el a testvérvárosban rendezett programon való részvételükkel kapcsolatban. Az elszámolásnál az adómentesen adható napidíjat szeretnék figyelembe venni. A szállásdíj számlán külön soron van feltüntetve az étkezés. Kérem segítségüket, ha a 15 euró/nap napidíj elszámolásra kerül, a számlán lévő étkezés elszámolható-e?
Részlet a válaszából: […] ...12 euró számolható el igazolás nélkül költségnek. A felettes rész (tehát a 40-12 euró = 28 euró) jogviszonyból származó adóköteles jövedelem.Azt, hogy mi minősül egy napnak, tehát hányszor 30%, de legfeljebb 15 eurónak megfelelő forintösszeg számolható el adómentesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos haszonnal;c) költség és jövedelem módszer, amelynek során a szokásos piaci árat az önköltség szokásos haszonnal növelt értékében kell meghatározni;d)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Tanulmányi támogatás adózása 2019-től

Kérdés: 2019-től milyen jogcímen kezelendő a munkavállalók részére továbbtanuláshoz nyújtott támogatás (képzési díj, útiköltség, tankönyv)? Ki (munkavállaló és munkáltató), milyen és mekkora mértékű járulékterheket visel? Azokat a képzéseket milyen elbírálás alatt ítéljük meg, melyek elvégzését a munkáltató kötelezően előírja, de azok iskolarendszer keretein belül valósulnak meg? Ebben az esetben milyen járulékterheket viselnek a felek? Amennyiben a munkavállalónak járulékfizetési kötelezettsége származik, milyen módon tudja azt a munkáltató átvállalni? Értelmezésünk szerint egyetlen esetben nyújtható adómentes továbbtanulásra irányuló támogatás, amikor egy iskolarendszeren kívüli képzést a munkáltató a munkakör ellátásához kötelező jelleggel előírja.
Részlet a válaszából: […] ...vizsgakövetelmények ismeretében lehet eldönteni.2019-től az iskolarendszerű képzés támogatásának költsége minden esetben jogviszonyos jövedelem lesz, azaz bérjövedelem. Ez azt jelenti, hogy abból egyéni adót és járulékot is le kell vonni. Tehát a munkáltató, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Utazási költség megtérítése tanulmányi szerződés alapján

Kérdés: Intézményünk tanulmányi szerződést kötött egy dolgozójával. A képzés iskolai rendszerű (főiskola), a dolgozó hallgatói jogviszonyban áll a képzőintézménnyel. A dolgozónak tandíjat nem kell fizetnie, mivel GYES-en lévő kismama, viszont intézményünk vállalta a képzőhelyre történő utazási költség megtérítését. Ez havonta kb. kétszer két napot jelent. Mely jogcímen számolható el jogszerűen az utazási költségtérítés adómentesen?
Részlet a válaszából: […] ...nevére kiállított számla ellenében téríti meg, a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó utazási jegy ellenértékét nem kell jövedelemként figyelembe venni. Az után sem a magánszemélynek, sem a munkáltatónak nem keletkezik személyijövedelemadó-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Nyugdíjas foglalkoztatása önkormányzatnál Mt. hatálya alatt

Kérdés: Önkormányzatnál jelenleg foglalkoztatott, Mt. hatálya alá tartozó dolgozó nyugdíjba vonul. Nyugdíjasként szintén nem az Mt. hatálya alá tartozóként ugyanabban a munkakörben alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...feltételeket fog biztosítani ezen foglalkoztatásra, ezért az Szja-tv. alapján az öregségi nyugdíjas tag részére a pénzben juttatott jövedelem nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, amely után 15 százalék személyi jövedelemadót kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Képzéshez kapcsolódó juttatások nyújtása munkavállalónak EU-s pályázati forrásból

Kérdés: Költségvetési szervként EU-s pályázati támogatással szakmai továbbképzéseken vesznek részt néhányan. A pályázatban a tandíjak dologi költségként vannak tervezve. A képzésben részt vevőkkel tanulmányi szerződést kötött intézményünk. Az átvállalt tandíj (nem iskolarendszerű, illetve iskolarendszerű képzés esetében) összege béren kívüli juttatásnak minősül-e? A tanulással kapcsolatban gyakran van útiköltség-elszámolás, szállás- és étkezési díj. Hogyan könyveljük ezeket, K1107/K1113 személyi rovatokra, vagy K341 dologi kiadásként egyben mindent a tandíjjal vagy külön-külön? A tanulmányi szerződést rögzítsük előzetes kötelezettségvállalási dokumentumként, vagy a képzést folytató intézménnyel kötött megállapodást? Ha mindkettőt rögzítjük, akkor duplán jelenik meg pl. a tandíj költsége mint lekötött keret. A kifizetőt terheli-e valamilyen kifizetői járulék ezzel kapcsolatban (a továbbképzés a munkáltató érdekében merült fel)? Amennyiben a dolgozó nem tölti le a tanulmányi szerződésben vállalt időt, tőle mely költségek követelhetők arányosan?
Részlet a válaszából: […] ...beszélünk, az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének q), illetve r) pontja szerinti hivatali, üzleti utazás költségének – jövedelemnek nem számító tételnek – tekintendő (az ott meghatározott feltételek mellett),– ha a képzéshez kapcsolódó étkezést kap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.
1
2