Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...benne lenne, arra nincs adómentességi jogcím, sem az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 1.3., sem a 8.1. pontjának nem felel meg, ezért egyéb jövedelemként adóköteles.3. Ha az intézmény kiszámlázza egyrészt az önkormányzatnak, másrészt a fizetős szülőknek az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...jelenleg hatályos személyijövedelemadó-törvény szerint béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Nyugdíjasklubok támogatása

Kérdés: Önkormányzati finanszírozásból működő, városi és kistérségi feladatokat is ellátó művelődési intézmény vagyunk. A városban működő nyugdíjasklubokat az önkormányzat és a képviselők rajtunk keresztül támogatják, oly módon, hogy a kluboknak szánt összeggel megemelik a finanszírozási előirányzatunkat. Tájékoztatást kapunk, mely klub milyen összegű támogatást kap ebből az összegből. A nyugdíjasklubok a nevünkre kiállított számlával számolnak el, melyet mi kifizetünk nekik. A számlák legtöbbször közös rendezvényen elfogyasztott étel, ital, illetve a nyugdíjasklub kirándulásainak busz-, étkezés-, szállásköltségeiről szólnak. Terheli-e intézményünket valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség a fentiek alapján (reprezentáció)? Illetve helyesen járunk-e el, ha ezeket a számlákat egyéb szolgáltatásként vagy szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásként számoljuk el?
Részlet a válaszából: […] ...értékének 1,18-szorosa után a kifizető 15% szja-t és 2018-tól 19,5% ehót fizet.Az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének v) pontja szerint jövedelemnek nem számító tétel a jogszabály rendelkezése alapján a cél szerinti felhasználás igazolásával egyidejűleg, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 6.

Önkormányzat által külföldi delegáció fogadása

Kérdés: Az önkormányzat tevékenységi körében külföldi delegációt fogad. Az önkormányzat fizeti a delegáció vendéglátását, szállását és programjait. Az a kérdés, hogy külföldi állampolgárságú személyek esetében a vendéglátás, szállás és programok költségei után ugyanazok-e az adó- és járulékfizetési kötelezettségek, mint belföldi személyek (pl. munkavállalók) esetében?
Részlet a válaszából: […] ...után kell megfizetni a közterheket (119% után 15% szja és 27% eho). A reprezentációt a 7. § (1) bekezdésének s) pontja alapján jövedelemként nem kell figyelembe venni, ennek megfelelően a magánszemélynél nem keletkeztet adókötelezettséget, tehát annak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Testvérváros polgármesterének vendéglátogatása

Kérdés: Egy önkormányzat saját üdülőjében egy hétre vendégül látja egyik testvérvárosának polgármesterét és családját. Milyen főkönyvi számlára kell könyvelni a kifizetést, és milyen járulékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 70. §-a alapján egyes meghatározott juttatásnak minősül, amely után1,19%-kal felszorzott adóalap után 16% a személyi jövedelemadó, és szintén az1,19%-kal felszorzott összeg után 27% az eho. Ha az előzőekben meghatározottak szerint,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Falunapon nyújtott vendéglátás, főzőverseny helyezettjeinek adott tárgyjutalom

Kérdés: Önkormányzatunk falunapi rendezvény keretében megvendégeli a rendezvényen részt vevő lakosságot, a főzőversenyen részt vevőket (helyezetteket) pedig tárgyjutalomban részesíti. Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettségünk van?
Részlet a válaszából: […] ...személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény(Szja-tv.) 1. számú melléklet 8.35. pont alapján adómentes a helyi önkormányzatáltal a lakosság, a közösség széles körét érintő (nem zártkörű), azonos részvételifeltételekkel szervezett kulturális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 10.

Természetbeni juttatás I.

Kérdés: Az önkormányzat által szervezett sportesemény keretében a sportolók szállás- és étkezési költsége milyen kiadásként számolható el? Keletkezik-e kifizetői adó- és más járulékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...keretében nyújtott étkezés- és szállásköltség természetbenijuttatásnak minősül, így 54% természetbeni juttatást terhelőszemélyijövedelemadó-kötelezettsége, és a személyi jövedelemadóval növelt költségután fizetendő, kifizetőt terhelő 11%-os...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.