Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat választott képviselője (tisztségviselője),társadalmi megbízatású polgármester, amennyiben járulékalapot képezőjövedelemnek minősülő tiszteletdíja (díjazása) eléri a biztosítási bérhatárösszegét.A természetes személyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Képviselői tiszteletdíj a nyugdíj szüneteltetésére vonatkozó törvényi előírás szempontjából

Kérdés: Önkormányzatunknál számottevő a nyugdíjas képviselők száma. Önkormányzati rendeletben került megállapításra a tiszteletdíjuk, de nincs arra hivatkozás, hogy a képviselő lemondhat-e a tiszletetdíjáról. Jogszabály szerint, ha a nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelem 18-szorosát meghaladja a jövedelem, akkor a nyugdíjat szüneteltetni kell. Az a kérdésem, hogy az önkormányzati képviselő lemondhat-e a tiszteletdíjáról, ha a jövedelme eléri a fent említett jövedelem korlátot, vagy már a megválasztásakor jeleznie kell, hogy lemond a díjazásáról?
Részlet a válaszából: […] A Tny. 83/B. § alapján, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt benem töltött, az ott felsorolt valamely nyugellátásban részesülő személy atárgyévben a Tbj-tv. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll,illetőleg egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Polgármesterek jubileumi jutalma

Kérdés: A polgármester (1947-ben született) 1980. január 1-jétől 2002. október 20-ig (új polgármester megválasztásáig) látta el ezen megbízatását. Ezt követően táppénzes állományban volt, majd a Pttv. 13/A. § (1) bekezdése alapján 2003. október 1-jétől öregségi nyugdíjba vonult. 2006 októberében újra főállású polgármesternek választották a településen. A 35 éves jubileumi jutalomra 2003-ban lett volna jogosult. Elszámolható-e nyugdíj mellett a polgármesternek a 35 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...– 83/B. §(1) bekezdés f)-g) pontja alapján történő szüneteltetése során csak a 2009.december 31-ét követően szerzett kereset, jövedelem vehető figyelembe."Amennyiben a jubileumi jutalmat utólag kifizetik, 2010-ben,úgy az 2010-ben megszerzett jövedelemnek minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Polgármesterek öregségi nyugdíja

Kérdés: 1951. október 28-án születtem, 1970-től dolgozom a Polgármesteri Hivatalnál – korábban községi tanács – köztisztviselőként, 1990-től pedig (5. ciklusban folyamatosan) polgármester vagyok. A 2010. évi önkormányzati választások idejére 40 éves közszolgálati jogviszonyom lesz 59 évesen. Milyen feltételekkel mehetek nyugdíjba? Indulnom kell-e a 2010-es választáson ahhoz, hogy a megfelelő juttatások megillessenek?
Részlet a válaszából: […] ...reá irányadó korhatárt eléri, s megfelel a Tny. egyéb jogosultságifeltételeinek.A közszolgálati járadék a személyi jövedelemadó, valamint atársadalombiztosítási járulékok és hozzájárulások szempontjából az öregséginyugdíjjal esik egy tekintet alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 30.

Prémiumévek program

Kérdés: Intézményünkben önkormányzati átszervezés miatt csoportösszevonásra, ennek következményeként létszámleépítésre kerül sor. A munkavállaló, akinek a közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel kellene megszüntetni, véleményem szerint jogosult a prémiumévek programba történő bekapcsolódásra. Női munkavállalóról van szó, aki 1953. 07. 18-án született, 2 gyermeke van. Munkaviszonyának kezdete 1971. 06. 21., állami gazdaságban dolgozott 1971. 08. 15-ig. 1971. 09. 09-től általános iskolában tanító. 2008 júniusában rendelkezni fog 37 év szolgálati idővel. Jogosult-e a kolléga bekapcsolódni a prémiumévek programba? Csak akkor kell-e felajánlani számára a lehetőséget, ha az ő munkaviszonyát szüntetném meg felmentéssel, vagy egyébként is? Mennyi lenne az illetménye, és változna-e annak minősítése adójogi, illetve társadalombiztosítási szempontból? Jár-e számára 13. havi illetmény, vagy csak az étkezési hozzájárulás 30%-a illetné meg? Mennyi időre szóló határozott idejű jogviszony jönne létre esetében? Jár-e neki akkor felmentési idő, ha eléri az előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárt? A munkaügyi központtal neki is kellene-e kapcsolatot tartania, vagy ez csak a különleges foglalkoztatási állományra vonatkozó szabály?
Részlet a válaszából: […] ...juttatása tehátalacsonyabb, mint korábbi illetménye, de adózás és járulékok szempontjából nemváltozik a megítélés, továbbra is bérjövedelemként kell elbírálni, hiszen ajogviszony ezután is fennáll, még ha részmunkaidős és határozott idejű is.Kevesebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Korengedményes nyugdíj

Kérdés: Milyen feltételekkel lehet a korengedményes nyugdíjazást 2007-ben igénybe venni? Vannak-e korlátai a nyugdíj melletti munkavégzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...1-jétől életbe lépő nyugdíj melletti munkavégzésért járó díjazástérintő korlátozás nem vonatkozik rá 2009. december 31-ig, tehát jövedelemkorlátnélkül juthat munkaviszonyból származó jövedelemhez nyugdíjas munkavállaló.A nyugdíj melletti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 15.