Köztisztviselő végkielégítésre való jogosultsága előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság kapcsán történő felmentésnél

Kérdés: Köztisztviselő vagyok, jegyzői beosztásban. Az 59. életévemet 2011. július 29-én töltöm be. Felvetődött a nyugdíjazásom gondolata. A polgármesterrel 2011. júliusig dolgoznánk együtt, és esetleg utána igénybe vehetném a nyugellátást. Amikor ez felvetődött, akkor még a felmentési idő 8 hónap volt. Gondolkodás után én elfogadtam az ajánlatot, és úgy számoltam, hogy 2011. február 1-jétől felmentési időmet töltöm, majd azt követően kérem a nyugdíjazást. De időközben a jogszabály lényegesen változott, amire én nem gondoltam, és nem voltam kellően előrelátó, hogy még a múlt évben éltem volna a lehetőséggel. A megváltozott kéthavi felmentési időre tekintettel megegyeztünk, hogy 2011. március 1-jétől szabadságra megyek, és június, júliusban pedig felmentésre. Én a Ktv. és az Önök 2010. 12. 14-i Költségvetési Levelekben megjelent 2800. számú cikkében olvasottakra tekintettel úgy gondolom, hogy nekem is járna végkielégítés. Ugyanis én még nem vagyok nyugdíjban, majd csak az év II. felétől kívánom azt kérelmezni. A Ktv. 19. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti olvasatban jár a végkielégítés, ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjra vagy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. A polgármester állítása szerint nem jár a végkielégítés, mivel én kérem a felmentésemet, elérem a korkedvezményes nyugdíjkorhatárt, illetve rendelkezem már 40 éves munkajogviszonnyal. Jelenleg a rám vonatkozó nyugdíjkorhatár 62 év. Elvileg nem vagyok köteles nyugdíjba vonulni, de véleményem szerint közös megegyezéssel ez is megoldható. (Az más kérdés, hogy a mai szabályozás szerint "bármikor" felmondhatnak, minden következmény nélkül.) A nyugdíjfolyósító intézetnél még nem indítottam el az ezzel kapcsolatos eljárást, és amíg a munkaviszonyom "fennáll", nem is szándékozom.
Részlet a válaszából: […] Bár a kérdésből nem derül ki egyértelműen, arra lehetkövetkeztetni, hogy Ön 1952. II. félévében született nő, aki az 59. életévebetöltésével, 2011. július 29-én teljesíti az előrehozott öregségi nyugdíjhozszükséges életkori feltételt. Az előrehozott öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Saját személygépkocsi hivatali célú használata

Kérdés: Körjegyzőségünkön a körjegyző az éves költségvetési előirányzat erejéig havonta, egyenlő mértékben fizetett költségátalányt kap személygépkocsijának hivatali célú használata után. A körjegyző saját maga vezeti a költségelszámolását (útnyilvántartás), engedéllyel rendelkező programot felhasználva. A körjegyző és az egyéb munkáltatói jogokat gyakorló polgármester évente megállapodásban rögzítik a költségátalány kifizetésének rendjét (idejét, kifizethető havi maximális mértékét, elszámolások rendjét). Köteles-e a körjegyző a költségátalány kifizetésekor bemutatni a költségelszámolását, vagy elégséges a megállapodásban foglalt nyilatkozata, hogy erről ő gondoskodik? Hivatali előfizetésben lévő rádiótelefon alkalmazott által történő értékkorlátos vagy korlátlan használatának helyi szabályozásakor mire kell ügyelni?
Részlet a válaszából: […] ...körjegyző köztisztviselői jogviszonyban áll, tevékenységéttehát az Szja-tv. 24. § alapján nem önálló tevékenységként végzi. Az Szja-tv. 25. § (1) bekezdés alapján nemönálló tevékenységből származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet amagánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 20.

Összeférhetetlenség

Kérdés: Egy önkormányzat könyvvizsgálója voltam, mint egyéni vállalkozó. 2005. évben lányom egy többcélú kistérségi társulás belső ellenőri pályázatát elnyerte, s mivel ez a társulás végzi feladatát annál az önkormányzatnál is, ahol én vagyok a könyvvizsgáló, ezért én 2005. évben összeférhetetlenségre hivatkozással lemondtam a könyvvizsgálatról. Az önkormányzat ezt elfogadta, és pályázatot írt ki. A pályázatot egy kft. nyerte el, s a szerződésben ki van kötve, hogy a feladat elvégzésére a kft. egy konkrétan meghatározott személyt is bevonhat, aki jelen esetben én vagyok. Ebben az esetben az összeférhetetlenség fennáll-e?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a Ktv. külön szabályokathatároz meg a vezető beosztású köztisztviselőkre, illetve az önkormányzatnálfoglalkoztatott jegyzőkre is.A kérdésben felvetett esetben a könyvvizsgáló azonban semközalkalmazotti, sem közszolgálati jogviszonyban nem áll...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.