Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. hatályos szabályai a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Nyugdíjas foglalkoztatása önkormányzatnál Mt. hatálya alatt

Kérdés: Önkormányzatnál jelenleg foglalkoztatott, Mt. hatálya alá tartozó dolgozó nyugdíjba vonul. Nyugdíjasként szintén nem az Mt. hatálya alá tartozóként ugyanabban a munkakörben alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...öregségi nyugdíjasnak kell tekinteni azt a személyt, aki:– öregségi teljes nyugdíjban,– öregségi résznyugdíjban,– a nők 40 év jogosultsági idejének figyelembevételével megállapított nyugdíjbanrészesül.Nem minősül viszont öregségi nyugdíjasnak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Korhatár előtti ellátásra jogosulttá váló közalkalmazott jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: 1953-ban született női közalkalmazott (pedagógus) korhatár előtti ellátásra válik jogosulttá 2012-ben (igénybe is kívánja venni), a nyugdíj­intézet szolgálatiidő-beszámítása szerint 2010. de­cember 31-én 38 év 32 nap szolgálati idővel rendelkezett. 2012. május 14-én lesz 59 éves, és ekkor 39 év 167 nap szolgálati ideje lesz. A közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetésére milyen szabályok vonatkoznak? A felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak (illetve korhatár előtti ellátásra jogosultnak) kell minősülnie? Jár-e neki a 40 éves jubileumi jutalom a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján, illetve a szabadságot a felmentési idő ledolgozandó részében ki lehet adni?
Részlet a válaszából: […] ...az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregséginyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra valójogosultság),– az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregséginyugdíjban részesül,– az öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

Költségvetési beszámoló aláírása

Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk, a gazdasági vezető felsőfokú pénzügyi végzettséggel rendelkezik, de mérlegképes regisztrációja nincs. Az irányítása alá tartozó ügyintézőnek megvan a mérlegképes könyvelői végzettsége, de még nem regisztrált. Ki lehet az aláíró a beszámolónál?
Részlet a válaszából: […] ...lehetősége,hogy nem ő, hanem egy, a könyvviteli szolgáltatásokért felelős személy írjonalá, akinek rendelkeznie az aláírásra való jogosultság fentebb leírtfeltételeivel. Az aláíró személynek szerepeltetni kell a munkaköri leírásában,hogy a beszámoló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 19.

Munkáltatói jogutódlás hatása a közalkalmazotti keresetkiegészítésre

Kérdés: Az önkormányzat rendeletében keresetkiegészítést határozott meg az intézményeinél meghatározott vezetői beosztást betöltő közalkalmazottak részére, az adott vezetői beosztás tényleges fennállásáig. A juttatás megállapítására munkáltatói döntésen alapuló kiegészítésként került sor. Amennyiben intézményünknél munkáltatói jogutódlás következik be, az érinti-e a keresetkiegészítést, a jogutód munkáltató elvonhatja-e azt?
Részlet a válaszából: […] ...tehát a munkáltató mérlegelésijogkörében határozza meg. A keresetkiegészítés általában nem kötelező juttatás,de ha a munkáltató a jogosultsági feltételeket meghatározta, és azok aközalkalmazott által teljesítésre kerülnek, akkor a közalkalmazott részére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.

Vezető jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Önkormányzat testülete által határozatlan időre kinevezett magasabb vezető beosztású – intézményvezető – közalkalmazott vagyok. 57. életévemet 2007. december 28-án töltöm be, előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezem. A munkáltatói jogot gyakorló polgármestertől szeretném kérni, hogy közös megegyezéssel a jogviszonyomat szüntessük meg úgy, hogy 2007. december 29-étől visszaszámolva a 8 hónapos felmentésemet 2007 májusától engedélyezze, és így a jogviszonyom 2007. december 29-ével megszűnne. Kérdésem, hogy a fentiek alapján közös megegyezéssel lehetséges-e a közalkalmazotti jogviszonyt megszüntetni, és a felmentés kezdő időpontját meg lehet-e határozni 2007 májusában, a Kjt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...57. életév elérésekor megtenni, merta Tny. 69. § (1) bekezdése alapján a nyugellátás attól a naptól állapíthatómeg, amely napon a jogosultsághoz szükséges feltételek bekövetkeznek. A kérdezőesetében ez 2007. december 28-án lesz.)Megtörténik a nyugdíj...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.

Vezetői pótlék

Kérdés: A megyei és városi művelődési központ fenntartója a város. A szűkös költségvetésre hivatkozva az igazgatóhelyettes pótlékát meg akarják szüntetni. A feladatkör marad, csak a pótlékot kívánják elvonni. Törvényes ez az eljárás? Mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...az alapilletmény 10%-a lehet.Ugyanakkor az önkormányzatok esetében a képviselő-testületdöntésétől függ az, hogy a köztisztviselők jogosultságot szereznek-e azilletménykiegészítésre, vagy sem.Tekintettel arra, hogy az önkormányzat azilletménykiegészítést a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.