Kiadások, bevételek COFOG-ra történő elszámolása

Kérdés: 1. Az önkormányzat intézménye – mely 2016. december 31-éig ellátta az általános iskola működtetési feladatait is – 2017. január 1-jétől megállapodást kötött a KLIK-kel a fűtési, karbantartási feladatok ellátására. A feladatellátásról szóló megállapodást a képviselő-testület is jóváhagyta. A megállapodás szerint az intézmény foglalkoztatja a munkavállalót, fizeti a foglalkoztatással kapcsolatban felmerült költségeket (munkabér és annak terhei, illetve egyéb foglalkoztatással kapcsolatos költségek), amelyet arányosan megosztja az intézmény és a KLIK egymás között úgy, hogy mindkét fél a foglalkoztatással kapcsolatosan felmerülő költségek rá eső részét viseli (a fűtő és a karbantartó nemcsak az iskolának dolgozik, hanem a munkaidejük másik részét az intézmény által üzemeltetett egyéb helyeken látják el, pl. óvoda, orvosi rendelő stb.). Ez annyit jelent, hogy a karbantartó munkaidejéből napi két órára, a fűtő munkaidejéből (október 15-től április 15-ig) napi 6 órára jutó munkabért és közterheket a KLIK havonta megtéríti. Az intézmény költségvetésében kiadási előirányzatként megtervezésre került a dolgozók teljes munkaidejének bér- és egyéb költsége, valamint bevételi előirányzatként a KLIK-által megtérített arányos összeg bevétele is. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi juttatásokat és egyéb munkáltatót terhelő kiadásokat, illetve a KLIK által havonta megállapodás alapján elszámolási kötelezettséggel átvett pénzeszközt, amely a rá eső arányos rész? A?"közös" foglalkoztatást az áfa szempontjából úgy minősítettük, hogy nem tartozik bele az adó alapjába, tehát nem számlázzuk, nem számítunk fel áfát, figyelemmel az Áfa-tv. 71. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezésre. Helyes az áfamegítélésünk?
2. A fűtési és karbantartási feladatok ellátásához kapcsolódóan dologi kiadások is felmerülnek az intézménynél (fűtőanyag, karbantartási anyag stb.). Ezek beszerzésével kapcsolatos részletes szabályokat szintén a megállapodás tartalmazza (pl. beszerzésre vonatkozó keretösszegek, KLIK részéről engedélyezési, jóváhagyási eljárások stb.). Az intézmény kifizeti a számlákat, és tovább-számlázza a KLIK részére. A beszerzés során felszámított áfát az intézmény levonja, a továbbszámlázáskor pedig felszámítja. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadásokat és bevételeket? Helyes-e az áfamegítélésünk?
3. Az önkormányzat "saját" költségvetésén belül ez bizonyos keretet biztosít arra, hogy az általános iskolások uszodabelépőjéhez, egyes tanulmányi versenyek díjaihoz stb. hozzájáruljon. Az elszámolás úgy történik, hogy vásárlási előleget biztosít az önkormányzat az iskola megbízott dolgozójának, amelyből fedezik a kiadásokat. Az önkormányzat nevére szóló számla alapján számolnak el az előleggel. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadást?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat intézménye ellátja az iskola fűtési, karbantartási feladatait megállapodás alapján. Az 1. pontban írtak szerint a karbantartó, fűtő bérét és járulékait nem tekintik áfaalapnak, ugyanakkor a 2. pont szerint a fűtő- és karbantartási anyagokat átszámlázzák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Önkormányzati foglalkoztatottaknak járó személyi juttatások

Kérdés: Önkormányzatunk eddig a tárgyév december 31-én meglévő határozatlan időre szóló alkalmazási okiratok alapján biztosította az előirányzatot az irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére, mert úgy ítéltük meg, hogy így teljesül az az elv, hogy a szerv vezetője a rendelkezésre bocsátott előirányzat erejéig vállaljon kötelezettséget. A költségvetési szerveknél sok esetben (tartósan távol levők helyére határozott idejű foglalkoztatás, helyettesítés, távozó munkavállaló helyére új, alacsonyabb illetményű dolgozó felvétele, "üres álláshelyek") év közben keletkezik megtakarítás. Vannak intézmények, ahol nincs megtakarítás, más intézményeknél pedig aránytalanul magas összeg keletkezik. Ezeket az intézmények vezetői jutalmazásra/személyi ösztönzésre sok esetben felhasználják, mivel az Áht. és az Ávr. szerint nem korlátozható a személyi juttatás rendelkezésre bocsátott előirányzata feletti rendelkezés. Természetesen nem megvonni szeretné az önkormányzat az "ösztönzési" lehetőséget, hanem az indokolatlan aránytalanságokat szeretné megszüntetni az irányítása alá tartozó egyes költségvetési szervek között.
Kérdésünk, hogy szabályos lenne-e az alábbi megoldás:
1. A költségvetési szervek részére a következő évi tervezésnél a tárgyév végén ténylegesen betöltött (helyettesekre, "be nem töltött állásokra" nem, törvény szerinti helyettesítésre igen) foglalkoztatotti létszámra bocsátja rendelkezésre a rendszeres személyi juttatás előirányzatát az önkormányzat.
2. A főállású munkavállaló és helyettese bérének különbözete (csökkentve a jogszabály, illetve az intézmény belső szabályzata alapján megállapított helyettesítési díj összegével), valamint az átmenetileg vagy tartósan "üres" állások bére az önkormányzat céltartalékán kerülne elkülönítésre, mely felett a polgármester kapna rendelkezési jogot, s – amennyiben álláshely kerül betöltésre – a költségvetési szerv vezetőjének jelzése alapján "azonnal" a rendelkezésére bocsátaná az előirányzatot.
3. A személyi juttatásként megtervezett minden egyes jogcímet "feladatelmaradásnak" minősítenénk, s arra vagy előírja az önkormányzat az évközi "befizetési kötelezettséget", vagy zárolja, elvonja, törli, csökkenti a rendelkezésre bocsátott előirányzatot, vagy a következő évben maradvány jóváhagyásánál minősíti elvonhatónak, határozza meg a befizetési kötelezettséget.
4. A 2. pontban szereplő tartalékelőirányzat-maradványra pedig rendelkezési jogot biztosítana a képviselő-testület a tárgyévi költségvetési rendeletében a polgármester részére, hogy pl. annak max. 90%-át a tárgyév november végéig az intézmények rendelkezésére bocsátja – megállapítva ebből előtte az intézményvezetők jutalmát/ösztönzését – az "engedélyezett álláshelyek", átlagos statisztikai állományi létszámok... stb. arányában.
Részlet a válaszából: […] A kérdés elsősorban az Ávr. 7. §-a (1) bekezdésének a) pontja és az Áht. 9/A. §-ának (2) bekezdése értelmezését igényli. Az Ávr. értelmében a költségvetési szerv a személyi juttatásokkal minden esetben rendelkezik. Az Áht. alapján az irányítási hatáskör...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Önkormányzati likvid hitel aláírása

Kérdés: Önkormányzati likvid hitel aláírására pénzügyi ellenjegyzőként ki jogosult? Mi az előírt szakképzettség?
Részlet a válaszából: […] ...hitelfelvételére vonatkozóan a Mötv. és a stabilitási törvény is tartalmaz előírásokat.A Mötv. 42. §-ának 4. pontja alapján a képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át a hitelfelvétel, a kötvénykibocsátás, a kölcsönfelvétel vagy más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 24.

Körjegyzőség

Kérdés: Két község körjegyzőségének költségvetésében tervezésre került az Ámr. 85. § (2) bekezdés ac) pontja szerinti jutalom. A körjegyzőség költségvetését a két fenntartó önkormányzat együttes ülésen elfogadta határozattal. A körjegyzőség költségvetése beépült az "A" község költségvetési rendeletébe. "A" község képviselő-testülete a 2010. évi költségvetési rendeletet elfogadta. A körjegyzőség önállóan működő és gazdálkodó szerv, melynek előirányzatának rendelkezési joga a körjegyzőé. A körjegyző a polgármester kérésének eleget téve előterjesztést készített a képviselő-testületnek, melyben kéri a jutalom kifizetésének engedélyezését. A testület elutasította az előterjesztést, azzal az indokkal, hogy ezt a személyi juttatást fejlesztésre kívánják felhasználni. Kérdésem az lenne, hogy személyi juttatás (körjegyzőségé) átcsoportosítható, felhasználható-e "A" község önkormányzatának felújítási kiadásaira?
Részlet a válaszából: […] ...tartozó költségvetési szervek költségvetése is, amelyet akörjegyző készít elő, s az illetékes települések polgármesterei terjesztik aképviselő-testületük elé.A körjegyzőség költségvetéséről az érdekelt önkormányzatok -saját költségvetési rendeletüket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 1.

Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...szerv feladatkörének gyakorlásáhozszükséges hatásköröket – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – azirányító szerv (képviselő-testület) gyakorolja, kivéve az (1) bekezdés c)pontjában foglalt (gazdasági vezetők kinevezésével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Gazdasági szervezet, gazdasági vezető körjegyzőségnél

Kérdés: A községi önkormányzatunk egy másik községi önkormányzattal körjegyzőséget alapított. A gesztor (irányító szerv) a mi önkormányzatunk. A körjegyzőség – a leendő változásokat tekintve (2008. évi CV. tv.) – önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A szerv vezetője a körjegyző. Gazdasági vezetője a körjegyzőségnek nincs. A költségvetést, beszámolót én készítem el. Az iskolai végzettségem Pénzügyi és Számviteli Főiskola, adótanácsadó, és közigazgatási szakvizsgát tettem le, jelenlegi besorolásom: I/16. Kérdéseim a következők: Aláírhatom-e a költségvetést és a beszámolót a gazdasági vezető megjelölésnél, vagy azt inkább hagyjuk üresen? Tekintettel a várható változásokra, kötelező lesz-e, vagy csak lehetőség gazdasági vezetőt kinevezni a körjegyzőségnél, ha igen, mikortól, mi az előírás a végzettségre, és a kinevezés kinek lesz a hatásköre, és kié lesz a munkáltatói jog? A köztisztviselői illetményben mit jelent a gazdasági vezetői kinevezés (pótlék, illetménykiegészítés stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...szerv, a helyiönkormányzat(ok) gazdálkodásának végrehajtó szerve. A helyi önkormányzatiköltségvetési szerv irányító szerve a képviselő-testület (közgyűlés), azirányító szerv vezetője pedig a polgármester. A helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 29.