Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] ...fel.A Környezetvédelmi tv. 58. §-ának (5) bekezdése szerint a települési önkormányzat a környezetvédelmi alap felhasználásáról a képviselő-testületnek évente a költségvetési rendelet (Áht. 65. §) és a zárszámadás (Áht. 85. §) elfogadásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Összesítő nyilatkozat, saját vagyon áthelyezése

Kérdés:

Egy 100%-os önkormányzati tulajdonban álló társaság a feladatai ellátásához gépkocsiparkot tart fenn. A társaság számos alkalommal szerzett be sérült gépjárműveket árverés útján harmadik országból, amelyeket Magyarországon felújíttatott, és ezt követően vette használatba. Eddig semmilyen probléma nem merült fel, de most eltérés mutatkozik a VIES-rendszerben (uniós általános forgalmi adó információcsere rendszer), de nem világos annak oka. A társaság a beszerzéssel, szállítmányozással, vámügyintézéssel és az egyéb ügyintézéssel egy magyar társaságot szokott megbízni – és így járt el a kérdéses esetben is –, amely a Németországban történő vámeljárás és szabad forgalomba bocsátás lebonyolítására egy német speditőr társasággal (német cég) szerződik. A társaság a sikeres árverés esetén a magyar társaság számlája alapján banki átutalással előleget fizet a gépjárműre. Németországban a magyar társaság megbízásából a német cég végzi a vámügyintézést. A vámhatározat azért szól a társaság nevére, mert a gépjárműnek az Európai Unió területére történő beérkezése, illetve a vámeljárás megindítása előtt a társaság végleges tulajdonjogot szerez a végszámlával a gépjárművön. A társaság a német céggel közvetlen kapcsolatban nem áll, a vámügyintézéssel járó költségeket az összes többi költséggel együtt – így a gépjármű ellenértékét is – a magyar társaság számlázza ki a társaság felé. Ennek ellenére a német cég felé teljesített Közösségen belüli ügyleteket jelentett Németországban, vélelmezhetően emiatt mutatkozik a VIES-rendszerben eltérés a társaság oldaláról. A társaság felvette a kapcsolatot a német céggel, de érdemi választ a probléma megoldására nem kapott. A válaszban rendelkezésre bocsátott adatok szerint a német cégnek a nyilvántartása alapján 2021-ben két vámkezelése volt a társaság részére. Mi a teendő annak érdekében, hogy a társaság jogszerűen tudjon eljárni a beszerzéssel kapcsolatban?

Részlet a válaszából: […] ...adószámmal nem rendelkező más tagállambeli áfaalany importáló (magyar adószám megkérése helyett) belföldi közvetett vámjogi képviselőt vehet igénybe. Amennyiben ez a más tagállambeli, belföldön adószámmal nem rendelkező importáló így jár el, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Szociális támogatás utalványa

Kérdés: Az önkormányzat a településen élő, 65 év feletti idős emberek részére 5000 forint értékű élelmiszer-utalványt szeretne adni, melyeket a helyi boltban költhetnének el. Ezt a szociális keret terhére el lehet számolni a K48-as rovaton? Ilyen esetben a szociális rendeletben ezt fel kell tüntetni, vagy elég róla egy döntés? Az így adott utalvány – véleményem szerint – többcélú utalványnak minősül, mivel eltérő áfakulcsú termékekre is beváltható. Ebben az esetben a bolt által, a begyűjtött utalványokról kiállított TAM-számla lesz a kifizetés bizonylata (az utalványokat átvételi elismervényen adjuk át az idősek részére), vagy az utalvány lesz a kifizetés bizonylata? Ha a szociális keretben nem lehet elszámolni, akkor ez csekély összegű ajándéknak minősül? Illetve mindenkinek külön--külön, személyenként kell számfejteni, vagy a dologi kiadások között elszámolható?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzatok szociális rendelete a Szoc-tv. felhatalmazásán és előírásain alapul.A Szoc-tv. 45. §-ának (1) bekezdése szerint a képviselő-testület az e törvény rendelkezései alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiegészítéseként,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Tankönyvtámogatás

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete enyhíteni kívánja a városban élő szülők iskoláztatáshoz kapcsolódó anyagi terheit, ezért támogatásban részesíti azon szülőket, akik a jogszabályokban rögzített kedvezményekben nem részesülve, térítés ellenében jutnak az általános és középiskolában tanuló gyermekeik oktatásához szükséges tankönyvekhez. Fenti támogatást önkormányzati rendelet alapján biztosítjuk (tankönyvtámogatás), jövedelemvizsgálat nélkül, azzal a feltétellel, hogy a kapott támogatással az önkormányzat részére el kell számolni. Alkalmazható-e ebben az esetben a fenti támogatás vonatkozásában az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének v) pontja? Amennyiben a támogatás cél szerinti felhasználása megvalósul, és erről a szülő elszámol, ebben az esetben nem minősül bevételnek, így sem a kifizető számára sem a támogatott számára nem jár adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...de nem szociális alapú feltételek szerint ad támogatást a tankönyvek megvásárlásához, melyek kapcsán a gyermeket, illetve törvényes képviselőjét elszámolási kötelezettség terheli, ez – véleményünk szerint – megfelel az Szja-tv. 1. számú melléklete 8.1. pontjának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] A kérdést feltevő tanulmányútnak nevezi a kérdéses utat, ezért nézzük meg először, hogy mit kell személyi jövedelemadózás szempontjából tanulmányútnak tekinteni, és hogy kell azt bizonylatolni.Tanulmányútnak kell tekinteni a munkavállalók munkakörével összefüggő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Számla kötelező adattartalma

Kérdés: Kötelező-e minden számlán, minden esetben feltüntetni az SZJ-számot? Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. § f) pontját hogyan kell értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...más, de egyértelműutalás arra, hogy a XVI. fejezet 2. vagy 3. alfejezetében meghatározott különösszabályokat alkalmazták;o) pénzügyi képviselő alkalmazása esetében a pénzügyiképviselő neve, címe és adószáma.Az f) pont szerint tehát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Szóróajándékok szétosztása esetén keletkező közteher-fizetési kötelezettség

Kérdés: Intézményünk alaptevékenységként lát el marketing-, promóciós és reklámtevékenységet, így különösen idegenforgalmi szakfeladatunk keretében. Ennek keretében különböző szóróajándékokat készíttetünk, melyeket ingyenesen osztunk szét különféle rendezvényeken, kiállításokon. Ezzel kapcsolatban milyen személyijövedelemadó-, illetve társadalombiztosítási közterheink keletkezhetnek? Tekinthetők-e ezek üzletpolitikai ajándéknak vagy üzleti ajándéknak?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali,szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adják, például egyutazáskiállításon szakmai napokon utazási irodák képviselőinek, vagy másüzleti, hivatali kapcsolatok keretében. Ekkor a kiosztott ajándék üzleti ajándéknak tekinthető,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 29.

Munkáltatói adómegállapítás

Kérdés: 2006. január 1-jével megszűnt a magánszemélyek jövedelemadójának munkáltatói megállapítása. A múlt év decemberének elején egy előadáson azt hallottuk, hogy ennek ellenére a munkáltatónak közre kell működnie a magánszemély bevallásában. Milyen feladatai vannak a munkáltatónak? Megtagadhatja-e a munkáltató az adómegállapítást?
Részlet a válaszából: […] ...az adóhatósági adómegállapítás eljárásába isbekapcsolódhat a munkáltató. Tekintettel arra, hogy ez az Art. módosításáhozbenyújtott képviselői indítvány alapján történt, december elején még valóbannem tudhattunk a változtatásokról, illetve arról, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.

Termékbeszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettség, illetve adólevonási jog

Kérdés: Gyakran kérdésként merül fel, hogy az adózási forma változása esetén a korábban beszerzett termékekkel kapcsolatban keletkezik-e adófizetési kötelezettség, 1. ha megszűnik az adott szervezet adóalanyisága (pl. jogutód nélküli megszűnés, jogutódlással történő megszűnés, a 4/A § szerinti közhatalmi tevékenység folytatása miatti adóalanyiság megszűnése), 2. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, de az adóalanyi státusa megváltozik (pl. az általános szabályok szerint adózó adóalany alanyi adómentességet választ), 3. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, az adóalany státusa sem változik, de a szóban forgó terméket adólevonásra nem jogosító (pl. tárgyi adómentes) tevékenységekhez való felhasználási aránya megváltozik (pl. az adóalany egyéb ingatlan-bérbeadásra vonatkozóan adókötelezettséget választ tárgyi adómentesség helyett, illetve fordítva, ha az ingatlant átminősítik, ha a felhasználási arány az államháztartási támogatás folyósítása miatt változik meg). A kérdés különösen akkor merül fel, ha a termékkel kapcsolatos előzetesen felszámított adó levonható volt, és az adólevonási jog gyakorlását kizáró változás ezt követően következik be.
Részlet a válaszából: […] ...örököse, cselekvőképességénekelvesztése esetén pedig az egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő nevébenés javára törvényes képviselője folytatja.Amennyiben az áfaalanyiság a 4/A §-ban meghatározott okokmiatt szűnik meg, azaz a közhatalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 7.