Kiadások, bevételek COFOG-ra történő elszámolása

Kérdés: 1. Az önkormányzat intézménye – mely 2016. december 31-éig ellátta az általános iskola működtetési feladatait is – 2017. január 1-jétől megállapodást kötött a KLIK-kel a fűtési, karbantartási feladatok ellátására. A feladatellátásról szóló megállapodást a képviselő-testület is jóváhagyta. A megállapodás szerint az intézmény foglalkoztatja a munkavállalót, fizeti a foglalkoztatással kapcsolatban felmerült költségeket (munkabér és annak terhei, illetve egyéb foglalkoztatással kapcsolatos költségek), amelyet arányosan megosztja az intézmény és a KLIK egymás között úgy, hogy mindkét fél a foglalkoztatással kapcsolatosan felmerülő költségek rá eső részét viseli (a fűtő és a karbantartó nemcsak az iskolának dolgozik, hanem a munkaidejük másik részét az intézmény által üzemeltetett egyéb helyeken látják el, pl. óvoda, orvosi rendelő stb.). Ez annyit jelent, hogy a karbantartó munkaidejéből napi két órára, a fűtő munkaidejéből (október 15-től április 15-ig) napi 6 órára jutó munkabért és közterheket a KLIK havonta megtéríti. Az intézmény költségvetésében kiadási előirányzatként megtervezésre került a dolgozók teljes munkaidejének bér- és egyéb költsége, valamint bevételi előirányzatként a KLIK-által megtérített arányos összeg bevétele is. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi juttatásokat és egyéb munkáltatót terhelő kiadásokat, illetve a KLIK által havonta megállapodás alapján elszámolási kötelezettséggel átvett pénzeszközt, amely a rá eső arányos rész? A?"közös" foglalkoztatást az áfa szempontjából úgy minősítettük, hogy nem tartozik bele az adó alapjába, tehát nem számlázzuk, nem számítunk fel áfát, figyelemmel az Áfa-tv. 71. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezésre. Helyes az áfamegítélésünk?
2. A fűtési és karbantartási feladatok ellátásához kapcsolódóan dologi kiadások is felmerülnek az intézménynél (fűtőanyag, karbantartási anyag stb.). Ezek beszerzésével kapcsolatos részletes szabályokat szintén a megállapodás tartalmazza (pl. beszerzésre vonatkozó keretösszegek, KLIK részéről engedélyezési, jóváhagyási eljárások stb.). Az intézmény kifizeti a számlákat, és tovább-számlázza a KLIK részére. A beszerzés során felszámított áfát az intézmény levonja, a továbbszámlázáskor pedig felszámítja. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadásokat és bevételeket? Helyes-e az áfamegítélésünk?
3. Az önkormányzat "saját" költségvetésén belül ez bizonyos keretet biztosít arra, hogy az általános iskolások uszodabelépőjéhez, egyes tanulmányi versenyek díjaihoz stb. hozzájáruljon. Az elszámolás úgy történik, hogy vásárlási előleget biztosít az önkormányzat az iskola megbízott dolgozójának, amelyből fedezik a kiadásokat. Az önkormányzat nevére szóló számla alapján számolnak el az előleggel. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadást?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat intézménye ellátja az iskola fűtési, karbantartási feladatait megállapodás alapján. Az 1. pontban írtak szerint a karbantartó, fűtő bérét és járulékait nem tekintik áfaalapnak, ugyanakkor a 2. pont szerint a fűtő- és karbantartási anyagokat átszámlázzák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Előirányzat-átcsoportosítás

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzatok költségvetésében a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás, továbbá a bírósági ítéletek alapján megállapított, elmaradt jövedelem miatti kártérítés számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a képviselő-testület dönt.(2) A helyi önkormányzat költségvetési rendelete a polgármester számára lehetővé teheti a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.

Önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról való lemondás elszámolása

Kérdés: Ha az önkormányzati képviselők úgy döntenek, hogy a költségvetési rendeletben elfogadott bruttó összegű tiszteletdíjukat év közben nem veszik fel, hanem előirányzat-átcsoportosítással dologi kiadásokra ajánlják fel (pl. az önkormányzat részére hangosító berendezést vásárolnak 200 E Ft-ért), akkor is csak a nettó összeget lehet elszámolni a gazdasági tartalomnak megfelelően? Hiszen ebben az esetben nincs külső szervezet – pl. alapítvány –, akinek tovább kell utalni az összeget? Itt az önkormányzati költségvetésen belül történik a felajánlás. Könyvelésben mi a helyes eljárás? A képviselőnek ezt az összeget be kell-e vallania az év végi adóelszámolásában?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározottak szerint át kell csoportosítani a személyijuttatásokról a dologi kiadásokra vagy beruházási kiadásokra. A képviselőknek,mivel a tiszteletdíjukat nem számfejtették a részükre, nem kell az évesadóbevallásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 20.

Tiszteletdíj lemondása ellenében a képviselők részére vásárolt laptop számítógépek elszámolása

Kérdés: Települési önkormányzat újonnan megalakult képviselő-testülete munkája segítése érdekében laptop számítógépek beszerzését határozta el a következők szerint. Az önkormányzat (a polgármesteri hivatal) megvásárolja a gépeket, kvázi megelőlegezi az árát, és használatba adja a képviselőknek. Ők rendeletben rögzített módon lemondanak tiszteletdíjukról a vételár erejéig, arra az időtartamra. Ezután a laptop a képviselők saját tulajdonába kerül. Mi az eljárás hivatalos számviteli lebonyolításának rendje? (Nyilvántartásba vétel, écs-elszámolás, kivezetés, továbbszámlázás stb.)
Részlet a válaszából: […] ...képviselőtestület munkájának segítésére az önkormányzatsajátos megoldást választott. Az önkormányzati rendelet pontos tartalmát nemismerjük, így csak feltételezzük, hogy abban szerepelnek mindazok a feltételek,amelyek egyébként a lízingszerződésekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 28.