Koprodukciós film nyilvántartása

Kérdés: Költségvetési intézmény koprodukciós megállapodást köt egy filmgyártó céggel egy film elkészítésére, amely alapján a felek mint közös filmelőállítók közösen valósítják meg a filmet, és közösen gondoskodnak annak anyagi és egyéb feltételeiről. A koprodukció eredményeként létrejövő filmalkotáson a koprodukciós partnerek osztatlan közös tulajdont szereznek. A film közös létrehozásához szükséges feltételeket a konkrét esetben a felek az alábbiak szerint biztosítják: a gyártó saját forrásból gyártási kapacitásokat (humán és technikai), valamint pályázati forrásból megszerzett – de a felek viszonylatában a gyártó saját forrásának minősülő – pénzeszközöket biztosít, a költségvetési intézmény pedig pénzeszközöket és egyéb kapacitásokat, pl. szerkesztőt, technikát, forgatási helyszínt, archív felvételeket stb. A közös film megvalósításához a felek által "összeadott" (azaz a közösbe betett) források egymás részére való rendelkezésre bocsátását illetően a pénzügyi/számviteli dokumentáláshoz elegendő bizonylat-e önmagában a szerződés, vagy egyéb bizonylat is szükséges-e, ha igen, akkor mi ez a bizonylat? Kell-e számlázni a koprodukcióban részt vevő partnereknek egymás részére a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásaikat, keletkeztet-e ez áfafizetést? A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról kell-e számlát adnia? Hogyan történhet a közös tulajdon, a tulajdonrész számviteli nyilvántartásba vétele? A tulajdonjogot 50-50%-ban nyilvántarthatják? A könyvviteli nyilvántartásba vételt milyen bizonylatokkal kell alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...film egy évnél hosszabb ideig szolgálja-e az intézmény tevékenységét. Ha igen, akkor a saját gyártású filmalkotások előállítási önköltségét az immateriális javak között szellemi termékként kell aktiválni.Az Áhsz. 16. §-ának (1) bekezdése szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Saját kiadású könyvek

Kérdés: Országos nemzetiségi önkormányzat vagyunk, több intézményünk (kutatóintézet, kulturális intézet) is ad ki könyveket, általában pályázati pénzeszközökből. A könyvek az intézmények által szervezett rendezvényeken, illetve vendégeknek kerülnek átadásra ajándékba. Viszont van olyan könyv, melyből marad az intézménynél, és pár darab példányt sikerül értékesíteni. A nyomdától kapunk számlát a nyomdaköltségről, előkészítési munkákról 5%-os áfával, amit mi üzemeltetési szolgáltatásként könyvelünk. Ez helyes így? Az intézmények pedig Excel-táblázatban vezetnek nyilvántartást a könyvekről. Ily módon, vagy pedig könyvbeszerzésre kellene elszámolnunk dologi kiadásra, esetleg készletre venni? Főként az értékesítés miatt merült fel bennünk, hogy helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...pedig bevétellel szemben kell könyvelni, adóügyi bizonylat (számla vagy nyugta) alapján. A könyvek előállítási értékét önköltségszámítás alapján kell meghatározni, amelynek során a teljes bekerülési, előállítási költséget figyelembe kell venni (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Támogatás

Kérdés: TOP-pályázatokon nyertünk támogatási összeget. A pályázat keretében a projekt-menedzsment-feladatokat – az önkormányzat és egy nonprofit kft. között létrejött konzorciumi megállapodás alapján – egy nonprofit kft. látja el. A projekt költségvetésében szerepel a nonprofit kft. mint támogatást igénylő, a költségtípus munkabér és foglalkoztatást terhelő járulékok, adók. Az elnyert támogatás fenti része közvetlenül a nonprofit kft. részére van kiutalva. A támogatási szerződésben az önkormányzat van megnevezve kedvezményezettnek. Hogyan kell könyvelni a nonprofit kft. részére közvetlenül utalt összeget? Amennyiben azt az önkormányzatnál bevételként kell lekönyvelni, akkor a kiadási oldalon milyen rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...vállalnak kötelezettséget, hogy a projektet a támogatási kérelemben meghatározott módon közösen valósítják meg.A projekt elszámolható költségei alapján tagonként kell meghatározni azon költségek körét, amelyek esetén utófinanszírozású tevékenységekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 6.

Eszközök térítés nélkül átadása társult önkormányzatoknak

Kérdés: A költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulás több település társult önkormányzataiból jött létre. 2009-ben egy eszközbeszerzésre irányuló pályázatot is nyert a társulás, amelyek keretében a társult önkormányzatok részére használatra átadásra kerültek ezek az eszközök, mivel a feladatellátás ott valósul meg. Több éve már, hogy használják ezeket az eszközöket. A társulási tanács úgy döntött, hogy ezeket az eszközöket térítés nélkül át kívánja adni a társult önkormányzatoknak. A társulás a működése óta alanyi mentes az áfakört tekintve, és az eszközök beszerzésekor sem igényelt vissza áfát, ezek fedezete is adómentes volt. Térítés nélküli átadásnál keletkezik-e áfabefizetési kötelezettség, van-e számlakibocsátási kötelezettsége a társulásnak, ha igen, milyen érték szerepeljen a számlán? Ezen eszközök még nem íródtak le teljesen. Az átvevő önkormányzatoknak van-e áfabefizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] Az általános forgalmi adó alapvetően az ellenértékes ügyleteket adóztatja. Az ingyenes ügyletek csak meghatározott feltétellel kerülnek adóztatás alá, abban az esetben, ha az átadó adóalanyt áfalevonási jog illette meg az átadott termékkel kapcsolatban. Az Áfa-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 3.

Kötelezettségvállalás

Kérdés: A mérlegképes könyvelők részére tartott továbbképzésen hangzott el, hogy a megrendelőt kizárólag abban az esetben lehet kötelezettségvállalásnak tekinteni, amennyiben azt a vállalkozó visszaigazolta. Kérem szíves állásfoglalásukat a témában!
Részlet a válaszából: […] ...szabályszerűen megtett jognyilatkozat. Így különösen a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére, szerződés megkötésére, költségvetési támogatás biztosítására irányuló, szabályszerűen megtett jognyilatkozat.A kötelezettségvállalás dokumentumának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.

Beruházások, felújítások bekerülési értékének meghatározása

Kérdés: Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) 2014. január 1-jétől jelentősen szűkítette a befektetett eszközök bekerülési értékében figyelembe vehető tételek körét. A helyes nyilvántartás, könyvelés érdekében a bekerülési érték gyakorlati meghatározásához, alkalmazásához szeretnénk szakmai iránymutatást, megerősítést kérni az alábbiakban felsoroltakat is figyelembe véve.
1. Az Áhsz. 16. §-ának (3) bekezdése szerint a vásárolt, rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök bekerülési értéke a beszerzés, a létesítés áfát nem tartalmazó vételára (továbbiakban: vételár), kisajátítás útján szerzett ingatlan esetén a kártalanítás összege.
Jól értelmezzük, hogy:
- Az eszköz vételárát tartalmazó számlában szereplő egyéb (szállítási, kezelési stb.) járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek?
- Ingatlanvásárlás esetén nem része az ingatlan bekerülési értékének a megvásárolt ingatlanhoz egyedileg hozzákapcsolható, az üzembe helyezésig felmerült, bizonylattal igazolt földhivatali eljárási díj, egyéb ingatlan-nyilvántartási eljárás díj, értékbecslés, szakértői díj?
2. Az Áhsz. 16. §-ának (3b) bekezdése szerint az idegen vállalkozó által előállított, rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök esetén a beruházás bekerülési értéke az eszköz létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tervezési, szállítási, rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési munkák együttes vételára.
Számos támogatással megvalósuló ingatlanberuházás költségvetése tartalmazza az alábbi projektelemeket:
- előkészítési költségek (megvalósíthatósági tanulmány, tervezés, tervellenőri feladatok, közbeszerzés lebonyolítása, hatósági díjak, projektmenedzsment-díj);
- kivitelezési költségek (építési, szerelési költségek, eszközbeszerzés);
- szakmai szolgáltatások költségei (műszaki ellen­őrzés, könyvvizsgálat, nyilvánosság, régészeti tevékenység).
A kormányrendelet tükrében jól értelmezzük, hogy a fentiekben felsorolt, beruházást érintő tételek közül kizárólag a kivitelezési munkák és a tervezés lehet a bekerülési érték része?
Az Áhsz. 16. §-ának (3b) pontjában felsorolt, az üzembe helyezés érdekében az üzembe helyezésig, raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tervezési, szállítási, rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési munkák a vételárat is tartalmazó bizonylat alapján, vagy a vételártól elkülönülten, szerződéssel és számlával igazoltan is figyelembe vehetők a bekerülési értéknél?
3. Az Áhsz. 16. §-ának (3d) bekezdése szerint a már használatba vett, illetve a mérlegben nem szerepeltethető tárgyi eszközökön idegen vállalkozó által végzett, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja szerinti felújítási munkák bekerülési értéke azok vételára. Jól értelmezzük, hogy a felújítási munkák bekerülési értéke az idegen vállalkozó által végzett építési, szerelési munkák értéke, és nem tartalmaz az üzembe helyezés érdekében az üzembe helyezésig felmerült tervezési, szállítási, egyéb munkákat, díjakat?
4. 2014. január 1-jét megelőzően megkötött – ingatlanberuházásra, -felújításra vonatkozó, esetleg már megkezdett pályázathoz kapcsolódó –, de 2014. évre áthúzódó adásvételi szerződések, vállalkozási szerződések esetében mi a rendező elv, a bekerülési értéket a régi vagy az új szabályozás szerint kell meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...más tétel az adott eszköz bekerülési értékébe nem számítható be.Így nem lehet része a bekerülési értéknek sem az üzembe helyezési költség, sem a közbeszerzési díj, a különböző igazgatási szolgáltatási díjak stb.2. Más a helyzet az Áhsz. 16. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 12.

Kötelezettségvállalás dokumentumai, nyilvántartása

Kérdés: 2012. évtől a kötelezettségvállalás és az utalványozás ellenjegyzése helyett a pénzügyi ellenjegyzés fogalmát nevesíti a jogszabály, a korábbi kötelezettségvállalás ellenjegyzése szerinti tartalommal, amelyet a kötelezettségvállalás dokumentumán kell elvégezni. Kell-e pénzügyi ellenjegyzést végezni abban az esetben, amikor nincs írásbeli kötelezettségvállalási dokumentum (pl. 100 ezer Ft alatti házipénztári kifizetésnél)? Ez esetben is fel kell vezetni a kifizetést a kötelezettségvállalási nyilvántartásba, ezért az alapbizonylat (számla stb.) egyben kötelezettségvállalási dokumentumnak is minősül, és ellenjegyzendő? Esetleg megfelelő a pénztárbizonylaton történő ellenjegyzés? Elképzelhető, hogy az ellenjegyzés ez esetben a jogszabály alapján nem szükséges, de belső szabályzatban előírható?
Részlet a válaszából: […] ...minősül a kiadási előirányzatok és az Európai Unió költségvetéséből közvetlenül kapott támogatás összegének a felhasználás időpontjáig idegen pénzeszközként nyilvántartott pénzeszközök terhére vállalt fizetési kötelezettsége –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 18.

Térítés nélküli átadás

Kérdés: A költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulás több település társult önkormányzataiból jött létre 2004-ben. Az évek során több, eszközbeszerzésre irányuló pályázatot is nyertünk, amelyek keretében a társult önkormányzatok részére használatra átadtuk ezeket az eszközöket (közmunkapályázatok stb.), mivel a feladatellátás ott valósul meg. Több éve már, hogy használják ezeket az eszközöket, és az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy ezekre vonatkozóan szeretnék a tulajdonjogot megszerezni. Társulásunk a működése óta alanyi mentes az áfakört tekintve, és az eszközök beszerzésekor sem igényeltünk vissza áfát, ezek fedezete is adómentes volt. Az alábbi esetekben keletkezik-e áfabefizetési kötelezettségünk, van-e számlakibocsátási kötelezettségünk? Illetve az átvevő önkormányzatoknak van-e áfabefizetési kötelezettsége?
1. Térítésmentesen adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak.
2. A társulás könyveiben szereplő értéken (értékcsökkentett) vagy megegyezés alapján egy bizonyos összegért adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak. Illetve mivel egy épületről is szó van, amelynek forgalmi értéke 20 000 000 Ft, ebben az esetben van-e következménye áfastátuszunkra az átadás-átvételnek?
Részlet a válaszából: […]  Az áfában a térítés nélküli átadás akkor keletkeztetáfafizetési kötelezettséget az átadónál, ha volt az eszközzel kapcsolatbanelőzetesen felszámított adólevonási joga. A kérdés szerint a társulás alanyiadómentes az alakulástól kezdve, így áfalevonási jog fel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Uniós pályázat számvitele

Kérdés: Önkormányzatunk uniós pályázaton nyert projekt keretében külső kivitelezővel beruházást valósít meg. Az elszámolható költségeknek, illetve annak alapján igénybe vehető támogatásnak részét képezi a projekt megvalósításában közreműködő önkormányzati dolgozók bérének és járulékának ráfordítással arányos része. Helyesen járunk-e el akkor, ha a projektmenedzsment elszámolható bérköltségét kiadásként az 5 számlaosztályban jelenítjük meg, és belső bizonylat alapján az 1 számlaosztály állományi számláin beruházásként mutatjuk ki? Az elszámolt menedzsmentköltségre jutó támogatás összegével pedig – a közgyűlés döntése alapján – megemeljük a bérelőirányzatot.
Részlet a válaszából: […] ...együttes összege, tehát az üzembe helyezést megelőzőenfelmerült, beruházással közvetlenül kapcsolatban lévő bér- és járulékköltségekis. A kérdésben érintett uniós pályázat olyan beruházás lesz,ahol a beruházást idegen vállalkozó, külső kivitelező végzi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Sportversenyek díjainak, szabályzatok, pályázatok kiadásainak elszámolása

Kérdés: 1. Az amatőr sportversenyeken átadott érmék, plakettek, serlegek könyvelése milyen költségnemen történhet? 2. Szabályzatok hatályosítása szellemi termék-e? 3. Pályázatok kezelési költsége a beruházás részét képezheti-e, ha annak számlázása az aktiválás előtt történik meg? 4. Önkormányzatunk többfelé nyújt be pályázatot. Ezek egy része eredményes, mások sikertelenek. Helyesen járunk-e el, ha a pályázati díjat az 56-os költségnemek közé könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...A sportversenyeken átadott érmék, serlegek stb. akészletbeszerzések kiadásai között számolandók el. Amennyiben a költségvetésiszervnek nincsen raktára, akkor természetesen ezeket a készleteket nem kellkészletre vennie a 2. számlaosztályban, a pénzforgalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.