Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...a vagyonkezelő az értéknövelő beruházásokat saját rezsis beruházás keretében valósította meg, akkor is az ehhez beszerzett anyagköltségről kell számlákkal rendelkezni, a saját munkavégzést pedig önköltségszámítással és munkaóra-nyilvántartással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Egyesülettől térítésmentesen kapott képzőművészeti alkotások

Kérdés: Egy önkormányzat átveheti-e egy egyesülettől térítésmentesen kapott képzőművészeti alkotásokat (festmények, képek, kiállítási tárgyak) befejezetlen beruházásként úgy, hogy azt térítésmentesen átadja az irányítása alá tartozó költségvetési szervének, egy művelődési háznak? Tiltja-e valamilyen jogszabály, hogy ily módon a művelődési ház tulajdonába kerüljenek a tárgyak? Hogyan történik az átadás-átvétel számviteli elszámolása? Milyen értéken kell ezeket az analitikában, illetve a könyvelésben nyilvántartásba venni?
Részlet a válaszából: […] ...az egyesülettől a kérdésben szereplő eszközöket, és azokat használatbavétel nélkül átadhatja az irányítása alá tartozó költségvetési szervnek. Az egyesülettől történő térítésmentes átvételt a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. Immateriális javakkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Önkormányzati tulajdonú iskolaépület felújítása

Kérdés: Önkormányzatunk és a tankerület egy megállapodás keretében, közösen felújítást hajtott végre a tankerületnek vagyonkezelésbe adott, önkormányzati tulajdonú iskolaépületen összesen 16 millió forint értékben. Az önkormányzatra eső 8 millió forint beruházási költséget a tankerület kiszámlázta részünkre, amelyet a 1521133-as főkönyvi számra könyveltünk. Ezt a befejezetlen beruházást közvetlenül kell átadnunk a tankerületnek a 8-as költségszámlával szemben, vagy 12-es számlaosztályban aktiválnunk kell, majd a 0-s (vagyonkezelésbe átadott eszközök) kartonra ráaktiválni?
Részlet a válaszából: […] A felújítás értékét befejezetlen beruházásként javasoljuk a tankerületnek átadni, és a könyvelést a 38/2013. NGM rendelet III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, K) Vagyonkezelésbe adás elszámolása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Házipénztárból történő készpénzkifizetés

Kérdés: Mikor lehetséges házipénztárból készpénzkifizetés? Tilos-e a házipénztárból munkabérrel összefüggő kifizetést eszközölni?
Részlet a válaszából: […] ...sor. A kiadások értékpapírral nem teljesíthetők.Az Áht. végrehajtására kiadott Ávr. 148. §-ának (3) bekezdése csak a központi költségvetési alrendszerbe tartozó költségvetési szervekre nézve rögzíti taxatíve a házipénztárból történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Térítés nélküli átadás/átvétel

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati alrendszerben a költségvetési szervek között az eszközök térítésmentes átadása? Milyen szabályokat szükséges figyelembe vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...eredményszemléletű bevételek3. Térítés nélküli átvételhez kapcsolódó általános forgalmi adó átvevőre történő áthárítása a költségvetési számvitel szerint:a) Végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségkéntT 0022 Költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 27.

Sportpark létesítése

Kérdés: Önkormányzatunk "B" típusú sportpark létesítésére nyert pályázatot. Az építmény kivitelezését a vállalkozási szerződés és az együttműködési megállapodás alapján a Nemzeti Sportközpont intézte, tehát a számla is az ő nevére szólt. Az építmény elkészült, megküldték részünkre a számlamásolatot és az aktiválandó értéket. Az önkormányzatunk semmiféle támogatási szerződéssel nem rendelkezik, ami kimondaná, hogy ténylegesen milyen összeget nyert a pályázat keretein belül, nem mi fizettük a kivitelezői számlát, mivel nem közvetlenül közöttünk és a kivitelező között jött létre a szerződés. Önkormányzatunknak tehát ez idáig semmilyen könyvelése nem volt ezzel a pályázattal kapcsolatosan. Milyen könyvelési feladata van az önkormányzatnak ezzel a pályázattal összefüggésben? Kell-e támogatást könyvelni, vagy elegendő csak az elkészült építmény aktiválása? Az aktiválás milyen könyvelési tételekkel valósulhat meg?
Részlet a válaszából: […] ...szerint]T9242/9243 – K4433. Térítés nélküli átvételhez kapcsolódó általános forgalmi adó átvevőre történő áthárítása a költségvetési számvitel szerint:a) Végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként T0022 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Vagyonkezelés

Kérdés:

Kérdés: Költségvetési intézmény használati szerződést kötött vagyonkezelésben levő intézményre. Az épület üzemeltetésének arányos költségeit a használatba vevő havonta megtéríti a használatba adónak százalékos arányban a szerződésben foglaltak szerint. Hogyan könyveljük?

Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. 10. §-ának (2) bekezdése alapján az éves költségvetési beszámoló mérlegében a költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács a saját tulajdonában álló, a pénzügyi lízing keretében átvett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 16.

Megszűnő költségvetési szerv

Kérdés: Önkormányzati társulásunk fenntartása alatt működő költségvetési szervünk 2017. 12. 31-én megszűnt. A szerv feladatait, illetve két dolgozóját a társulás vette át. A megszűnő szervnek tárgyieszköz-állománya nem volt, viszont a bankszámláján még volt pénz december 31-én (5 millió Ft). Ezt az összeget 2018-ban vezettük át a társulás mint jogutód bankszámlájára. A kincstár honlapján elérhető tájékoztató szerint a következő módon kell eljárni a könyvelést tekintve: "Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megszűnt szervezet záró mérlegében kimutatott pénzkészlet megszűnés fordulónapját követő átvételét a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveibe a 491. Nyitómérleg számlával, illetve a 495. Mérlegrendezési számlával szemben számolja el. A?megszűnt szervezet pénzeszközeinek megszűnést követő jogutód szerv részére történő átutalása kizárólag a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveiben számolható el bankszámlák közötti átvezetésként a 361. Pénzeszközök átvezetési számla alkalmazásával." Ha a 361-re könyvelem a társulásnál a banki átvezetést, akkor a 361-en egyenlegem lesz, aminek elvileg nem lehet egyenlege. Hogyan kell könyvelnem az átvezetett összeget a társulásnál? Jól értelmezem a tájékoztatót, és a 361-ről kivezethetem ezt az összeget a 495-tel szemben? Ebben az esetben viszont a KGR-be feladott mérlegjelentésben ez a könyvelési tétel nem jelenik meg, mivel nem pénzforgalmi tranzakció miatti állományváltozásról van szó. A?mérleg 172. sora, a pénzeszközök átvezetési számla csak pénzforgalmi tranz-akciót vesz figyelembe. Le tudnák vezetni a konkrét könyvelési lépéseket ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...éves költségvetési beszámolót jogutóddal megszűnő költségvetési szerv esetén a jogutód szerv készíti el, a megszűnő költségvetési szerv által átadott dokumentumok alapján. A mérlegkészítés időpontja a megszűnő költségvetési szerv, társulás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Tankerület vagyonkezelésébe átadott ingatlan vagyon

Kérdés: Önkormányzatunk a tankerületnek – vagyonkezelési szerződés alapján – vagyonkezelésbe adta az iskola épületét. (Természetesen ingó vagyon is átadásra került, de a kérdés szempontjából ez most irreleváns.) Az átadáskor a tárgyieszköz-analitikából kivezettük az ingatlan bruttó értékét és az átadásig elszámolt értékcsökkenését, a főkönyvi könyvelésben is ezt a megfelelő módon (nemzeti vagyon változásával szemben) elszámoltuk. A továbbiakban az önkormányzat ezt a vagyonkezelésbe átadott vagyont a 0-s számlaosztályban tartja nyilván. A kérdésünk arra vonatkozik, hogy az ingatlanvagyon-kataszterben ezt hogyan kell kezelni? Ki kell vezetni az épületeket a vagyonkataszterből is? (A tulajdonjog továbbra is az önkormányzaté marad, csupán vagyon-kezelésbe adta.) Az ingatlanvagyon-kataszter összértékének, a tárgyieszköz-analitikában nyilvántartott ingatlan vagyon bruttó értékének és a főkönyvi könyvelésben a 12-es állományi számlák értékének egyeznie kell, ezért úgy gondolom, hogy a vagyonkataszterből is ki kell vezetni.
Részlet a válaszából: […] ...bekövetkezett változást, a bekövetkezéstől számított 90 napon belül a kataszteren át kell vezetni.A változást a helyi önkormányzat költségvetési intézménye, vállalata, egyéb gazdálkodó szerve, valamint a megbízásában eljáró vagyonkezelő 60 napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...hízó- és egyéb állatok közül történő átsoroláskor a bekerülési érték az Szt. 51. §-a alapján megállapított közvetlen önköltség.Ha a tenyészállat térítés nélkül (pl. térítés nélkül átvett, ajándékba kapott) kerül az önkormányzat tulajdonába,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.
1
2