1. cikk / 24 Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése
Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.
2. cikk / 24 Önkormányzat által kiállított számlák
Önkormányzatunknál minden kimenő számlát áfásan állítunk ki, függetlenül attól, hogy az milyen tevékenységet takar.
Ezek konkrétan:
1. közfoglalkoztatásban saját előállítású termény értékesítése (hagyma, krumpli),
2. önkormányzati bérlakás bérleti díjának kiszámlázása,
3. óvodások szállítása,
4. takarítási szolgáltatás kiszámlázása a hivatalunk felé,
5. a Magyar Közút tulajdonában lévő kerékpárút rendben tartása, és ennek kiszámlázása a Közút felé.
Minden tevékenységünkre áfás számlát kell-e kiállítanunk, vagy ha nem, akkor azt mi alapján tudjuk eldönteni, hogy melyek azok a szolgáltatások, amire áfakötelesek vagyunk, és van-e olyan, amire nem? Az önkormányzatunknál a gyermek-étkeztetés saját konyhán történik, a konyha áfaalany, negyedéves bevallási kötelezettséggel, az áfaköltség megosztásával számítjuk ki. A körzetünkben van olyan önkormányzat, amely nem tartozik az áfakörbe. Ha terményt ad el (napraforgót, amit fordított áfával kellene kiszámlázni), azt milyen formában tudja értékesíteni? Kérjük, ha a fentiekkel kapcsolatban jelent meg cikkük, írásuk, tüntessék fel a válaszban.
3. cikk / 24 Közterület-használat áfakötelezettsége
4. cikk / 24 Fordított áfás beruházás
a) az önkormányzat végzi;
b) valamilyen szerződés alapján a 100% önkormányzati tulajdonban levő kft.-vel szeretnénk végeztetni?
5. cikk / 24 Fordított áfa visszaigénylése
6. cikk / 24 Szálláshely-szolgáltatók turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettsége 2020-tól
7. cikk / 24 Önkormányzat áfabevallása
8. cikk / 24 Adómentes belföldi termékbeszerzések
9. cikk / 24 Előzetesen felszámított adó arányosítása
– a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
– a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.