Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében az Áfa-tv. 193. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ennek megfelelően a tárgyi eszközök értékesítése során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Alanyi adómentesség értékhatárának átlépése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes intézmény megalakulása óta. Most kötnénk egy olyan szerződést, aminek a bevételével év közben átlépjük az alanyi adómentesség értékhatárát. Megköthetjük-e a szerződést? A szerződés megkötését be kell-e jelenteni a NAV-nak? Mikor kell áfát fizetnünk, hogyan kössük meg a szerződést, és mi a további teendőnk?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatásnyújtások, jellemzően a biztosítási, hitelintézeti, pénzügyi szolgáltatások.A bérletidíj-bevétel azonban beleszámít. A költségvetési számvitelben a főkönyvi számlaszámok kialakítása általában nem aszerint történik, hogy a bevétel áfás vagy sem,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...közhatalmi tevékenységet folytató intézményként kerültek bejegyzésre. Ugyanakkor azt is említi, hogy intézményük bevétele ez idáig a költségvetési támogatásból származott, és alapító okirat szerinti fő tevékenységük társadalomtudományi humán kutatás.Az Áfa-tv. 7...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Tárgyi eszköz értékesítése

Kérdés: Kizárólag tárgyi adómentes tevékenységet végző költségvetési szerv vagyunk. Az Áfa-tv. vonatkozó előírásai szerint az egyéb bevételek tekintetében az adómentességre jogosító értékhatár alapján alanyi adómentességet is választhatunk. Kell-e áfát fizetnünk, ha már 7 éve vásárolt, teljesen 0-ra leíródott tárgyi eszközt szeretnénk értékesíteni.
Részlet a válaszából: […] ...kérdés alapján feltételezhető, hogy a költségvetési szervközhatalmi tevékenységet is végez, így az Áfa-tv. 4/A §-a alapján nem minősüladóalanynak. Közhatalmi tevékenységen kívül egyéb gazdasági tevékenységet isvégez, azonban e tevékenységből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 22.

Közösségen belüli termékértékesítés és termékbeszerzés áfája

Kérdés: Kérem útbaigazításukat a közösségi termékértékesítések, illetve termékbeszerzések áfa-kötelezettségével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...aközösségi adószámát, a vevő olyan nem adóalany jogi személy (pl. az Áfa-tv. 4/A§ hatálya alá tartozó, közhatalmat gyakorló költségvetési szerv), amelynek aKözösség más tagállamából beszerzett termékek értéke éves szinten sem haladjameg a 10 000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 11.

Selejtezett termékek értékesítése. SZJ-szám vagy vámtarifaszám?

Kérdés: Az intézmény által selejtezett tárgyi eszköz vagy készlet értékesítésénél milyen vámtarifaszámot és milyen áfakulcsot kell a számla kiállítása során alkalmazni. A vásárláskor az intézmény az áfát nem igényelte vissza, mivel közoktatási tevékenységet végez. A vámtarifaszám, illetve SZJ-számok között ilyen tevékenység nincs. Az intézményeknek feleslegessé vált tárgyi eszköz vagy készlet értékesítésekor (új vagy használt) milyen vámtarifaszámot és milyen áfakulcsot kell a számla kiállítása során használnia? Minden esetben kötelező-e a számlára vámtarifaszámot, SZJ-számot írni, vagy vannak kivételek?
Részlet a válaszából: […] ...adófizetési kötelezettség, ha a terméket értékesítő intézményadóalany. Az Áfa-tv. 4/A. § értelmében azon intézmények, költségvetési szervekés más személyek, amelyek közhatalmi tevékenységet folytatnak, e tevékenységüktekintetében nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 16.

Telek és hozzá kapcsolódó közmű értékesítése

Kérdés: Költségvetési szervként telket kívánunk értékesíteni. Az eladást megelőzően a telken közművesítési munkálatokat végzünk, a telekhatárig kiépíttetjük a közmű-csatlakozási pontokat. Külön kell-e számláznunk az építési munkákat és külön a telket, és milyen adókulccsal?
Részlet a válaszából: […] Az eladónak a kiépített, illetőleg kiépítendő telkek értékesítéséről kibocsátott számlán a teljes vételárat tárgyi adómentesen kell feltüntetnie a következők miatt. Az Áfa-tv. 2. számú mellékletének 1. pontja szerint tárgyi adómentes a földterület értékesítése....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 14.