Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] ...(5) bekezdése szerint a települési önkormányzat a környezetvédelmi alap felhasználásáról a képviselő-testületnek évente a költségvetési rendelet (Áht. 65. §) és a zárszámadás (Áht. 85. §) elfogadásával egyidejűleg kell rendelkeznie.Amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Fenntartó és intézménye közötti ügyletek

Kérdés: Költségvetési intézményként a lakosság számára nyújtunk szolgáltatást. A fenntartó önkormányzat pályázati forrást nyert el olyan szolgáltatások lebonyolítására, melyre intézményünk alkalmas. A forrás átadása számlák ellenében történne. Jogszerű-e a fenntartó és intézménye között egy megbízási szerződésen alapuló számlamozgással járó ügylet?
Részlet a válaszából: […] ...feladatok ellátására.A feladatellátási szerződésnél figyelembe kell venni az Áht. 7. §-ának (2) bekezdését, amely szerint a költségvetési szerv tevékenysége leheta) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

COFOG

Kérdés: Megyei önkormányzatunk több uniós és hazai támogatású pályázat megvalósításában vesz részt (TOP, EFOP stb.). A támogatói okiratok, szerződések tartalmazzák a támogatott fel-adat kormányzati funkció szerinti besorolását. Jól gondoljuk, hogy valamennyi pályázati kiadást (bér, járulék, eszközbeszerzés, szakmai megvalósítással összefüggő szolgáltatások stb.) azon a kormányzati funkción kell elszámolni, amely a támogatási szerződésben szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...15/2019. PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése alapján a költségvetési számvitelben a bevételeket és kiadásokat azokon a kormányzati funkciókon kell elszámolni, amelyek érdekében azok felmerültek. Amennyiben a támogatói okirat a felhasználási cél szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Pályázat keretében megvalósított beruházás áfája

Kérdés: A TOP-4.2.1-15-SB1-2016-00064 projekt-azonosító számú szociális alapszolgáltatások fejlesztése projektberuházás áfa-visszaigénylésével kapcsolatosan városunk önkormányzata "Szociális alapszolgáltatások fejlesztése" elnevezésű TOP-4.2.1-15-SB1-2016-00064 azonosító számú projekt megvalósítására nyújtott be pályázatot 2016-ban. A?projekt összköltsége nettó 41 094 331 Ft. A támogatási szerződés 2017. 06. 02-án került aláírásra a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság és az önkormányzat között. A pályázatot az önkormányzat nyújtotta be, és a kedvezményezett is ő. Azonban 2017. január 1-jétől jogszabályváltozás miatt a konyhát már nem lehet önkormányzati szakfeladatként működtetni, ezért döntöttünk az önálló intézmény alapításáról. A 2017. Költségvetési tv. 2. mellékletének III. 5. pontja alapján "A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (a továbbiakban intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz.
A támogatás igénylésének feltétele, hogy
- az önkormányzat saját fenntartásában lévő költségvetési szerv útján, vagy
- társult feladatellátás esetén a társulás által fenntartott költségvetési szerv útján, vagy
- gazdasági társaságtól vásárolt szolgáltatással biztosítsa az étkeztetést."
Fentieknek a pályázat keretében megvalósított beruházás áfájának visszaigénylése miatt van jelentősége. A jogszabályváltozás, az önálló intézmény alapítása a beruházást megvalósító önkormányzatokat hátrányosan érintette. Tekintettel arra, hogy az étkeztetést már nem közvetlenül az önkormányzat biztosítja önkormányzati szakfeladatként (így abból önkormányzatunknak bevétele nem keletkezik), hanem az önkormányzat intézménye, a városi önkormányzati konyha és étterem, ezért az önkormányzat a beruházás áfáját nem tudja visszaigényelni, amely igen jelentős terhet ró az önkormányzatra, hiszen 11?095?469 Ft-ról van szó. Amennyiben a jogszabály nem kötelezte volna az önkormányzatokat arra, hogy a konyhát önálló intézményként működtesse 2017. január 1-jétől, akkor a beruházás áfáját most vissza tudnánk igényelni. A problémánk megoldásához kérjük a segítségüket, megoldási javaslatukat.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany a rá áthárított előzetesen felszámított áfát olyan mértékben jogosult levonásba helyezni, amilyen mértékben a beszerzés adóköteles bevételszerző tevékenysége érdekében merült fel. Az adólevonási jog gyakorlásának alapvető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...kiadásokat kifizették, teljesítették.A jelenlegi jogszabályok szerint nem konkrét és egyértelmű a számviteli elszámolás és annak költségvetési kihatása, következménye sem. Ennek szem előtt tartásával az elszámolás többféle módon lehetséges.Első verzió:1....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Beruházások, felújítások bekerülési értékének meghatározása

Kérdés: Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) 2014. január 1-jétől jelentősen szűkítette a befektetett eszközök bekerülési értékében figyelembe vehető tételek körét. A helyes nyilvántartás, könyvelés érdekében a bekerülési érték gyakorlati meghatározásához, alkalmazásához szeretnénk szakmai iránymutatást, megerősítést kérni az alábbiakban felsoroltakat is figyelembe véve.
1. Az Áhsz. 16. §-ának (3) bekezdése szerint a vásárolt, rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök bekerülési értéke a beszerzés, a létesítés áfát nem tartalmazó vételára (továbbiakban: vételár), kisajátítás útján szerzett ingatlan esetén a kártalanítás összege.
Jól értelmezzük, hogy:
- Az eszköz vételárát tartalmazó számlában szereplő egyéb (szállítási, kezelési stb.) járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek?
- Ingatlanvásárlás esetén nem része az ingatlan bekerülési értékének a megvásárolt ingatlanhoz egyedileg hozzákapcsolható, az üzembe helyezésig felmerült, bizonylattal igazolt földhivatali eljárási díj, egyéb ingatlan-nyilvántartási eljárás díj, értékbecslés, szakértői díj?
2. Az Áhsz. 16. §-ának (3b) bekezdése szerint az idegen vállalkozó által előállított, rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök esetén a beruházás bekerülési értéke az eszköz létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tervezési, szállítási, rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési munkák együttes vételára.
Számos támogatással megvalósuló ingatlanberuházás költségvetése tartalmazza az alábbi projektelemeket:
- előkészítési költségek (megvalósíthatósági tanulmány, tervezés, tervellenőri feladatok, közbeszerzés lebonyolítása, hatósági díjak, projektmenedzsment-díj);
- kivitelezési költségek (építési, szerelési költségek, eszközbeszerzés);
- szakmai szolgáltatások költségei (műszaki ellen­őrzés, könyvvizsgálat, nyilvánosság, régészeti tevékenység).
A kormányrendelet tükrében jól értelmezzük, hogy a fentiekben felsorolt, beruházást érintő tételek közül kizárólag a kivitelezési munkák és a tervezés lehet a bekerülési érték része?
Az Áhsz. 16. §-ának (3b) pontjában felsorolt, az üzembe helyezés érdekében az üzembe helyezésig, raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tervezési, szállítási, rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési munkák a vételárat is tartalmazó bizonylat alapján, vagy a vételártól elkülönülten, szerződéssel és számlával igazoltan is figyelembe vehetők a bekerülési értéknél?
3. Az Áhsz. 16. §-ának (3d) bekezdése szerint a már használatba vett, illetve a mérlegben nem szerepeltethető tárgyi eszközökön idegen vállalkozó által végzett, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja szerinti felújítási munkák bekerülési értéke azok vételára. Jól értelmezzük, hogy a felújítási munkák bekerülési értéke az idegen vállalkozó által végzett építési, szerelési munkák értéke, és nem tartalmaz az üzembe helyezés érdekében az üzembe helyezésig felmerült tervezési, szállítási, egyéb munkákat, díjakat?
4. 2014. január 1-jét megelőzően megkötött – ingatlanberuházásra, -felújításra vonatkozó, esetleg már megkezdett pályázathoz kapcsolódó –, de 2014. évre áthúzódó adásvételi szerződések, vállalkozási szerződések esetében mi a rendező elv, a bekerülési értéket a régi vagy az új szabályozás szerint kell meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...tanulmány, szakértői díjak, műszaki ellenőrzés.Ennek dokumentálása, igazolása mindig egyedileg történhet, és ez a költségvetési szerv erre kijelölt szakemberének a feladata.De itt sem számolható el a közbeszerzési díj bekerülési értékként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 12.

Beszámítás

Kérdés: Önkormányzati pályázati elszámolás alkalmával merült fel a következő problémánk:
Esetünkben vannak olyan cégek, amelyek az önkormányzat szállítói és vevői is egyaránt, ezért kérésükre több esetben kompenzációt hajtunk végre, amely mögött tényleges pénzmozgás (maximum a különbözet erejéig) nincsen. A pályázati elszámolók szerint államháztartáson belül erre nem is lenne lehetőség, viszont mi erre vonatkozó törvényi előírást nem találtunk. Államháztartáson belül alkalmazható-e a kompenzáció, ha nem, akkor ezt mely jogszabályban találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...a beszámítás fogalmát, és a jogszabály ezekről részletesen rendelkezik. Ez viszont még nem lenne egyenes következménye annak, hogy a költségvetési szervek is alkalmazhatnák a követelés és kötelezettség beszámítással történő rendezését. Hiszen valóban előfordul...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 8.

Támogatás nyújtása, ellenőrzése

Kérdés: Önkormányzat által alapított és 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit kft.-vel – melynek alapító okiratban rögzített fő tevékenysége: egyéb sporttevékenység (közhasznú) – az önkormányzat támogatási szerződést köt az alapító okiratban rögzített közhasznú feladat ellátására. A kft. pályázatot ír ki, és ennek alapján támogatást kíván nyújtani (az önkormányzattól kapott támogatás terhére) önkormányzati fenntartású oktatási, nevelési intézmények (iskolák, óvodák) és más nem önkormányzati fenntartású sporttevékenységet ellátó szervezetek részére. Kérdéseink: - a kft. a működtetése és tevékenysége ellátására kapott támogatásból nyújthat-e további támogatásokat, - a fenti esetben hogyan biztosított az Áht. 13/A. § (2) bekezdése szerint a támogatott ellenőrzése a felhasználás és számadás tekintetében, tekintettel arra, hogy a továbbtámogatott szervezettel az önkormányzat nem áll semmilyen jogviszonyban sem?
Részlet a válaszából: […] ...ellenszolgáltatásaként. Szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés nem minősülintézményfinanszírozásnak. Az önkormányzat költségvetési rendeletében afeladatok ellátása mindkét módon történhet. Mivel 100%-os tulajdonú a nonprofitkft., ezért a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 19.

Fordított áfa

Kérdés: Pályáztunk ingatlanátalakításra, melyet elnyertünk. Az ingatlanátalakítás fordított adózás alá esik. Könyveléstechnikája megjelent a 2058. számú kérdés alatt. Adómentes tevékenységhez vesszük igénybe, tehát áfával aktiváljuk. Amivel gondom van, az az előirányzat könyvelése. Erre félig választ ad a 2288. számú kérdés "Fordított áfa előirányzata". Könyvelésünk a következő: Számla kifizetése T 123 K 3311 100 210 KTK Áfát is lekönyveljük pénzforgalom nélküli tételként: T 18122 K 499 25 T 499 K 919 25 Majd állományba vesszük: T 121 K 4122 125 Befizetjük a fordított áfakötelezettségünket: T 56 K 3311 25 131 KTK Előirányzatosítom az beruházás fordított áfáját: T 497 K 18 25 210 KTK T 919 K 497 25 312 KTK Áfabefizetés a dologi kiadásunkat csökkenti. Az áfa kiadás-bevétel előirányzatosításával az áfaberuházás már a helyére került. Pályázat utófinanszírozott, elszámolás után kapjuk meg a pénzt, átvett pénzeszközként. Kérdésem, hogy hová előirányzatosítsam az "Átvett pénzeszközt"? Nettó érték után 100 21 KTK Intézményi beruházás. Áfa értéke után 25 13 KTK Dologi kiadás? A 2288. sz. kérdés utolsó mondatát sem értem. Ha az előirányzatot megemelem mind a kiadási, mind a bevételi oldalon, ezáltal a költségvetés főösszege is megnő. "Ez a pénzforgalomban nem eredményez változást". Amikor lekönyvelem pénzforgalom nélküli tételként az áfa bevételt-kiadást, megnő a forgalma ezeknek a főkönyvi számláknak. Az előirányzatosítás után az áfa pénzforgalom nélküli mozgását is bejelentettem a kincstárba, mint kiadást és bevételt, hogy egyezzen a főkönyv és a kincstár, tehát megjelent a pénzforgalomban is.
Részlet a válaszából: […] ...adózás alátartozó előzetesen felszámított áfa előirányzatának teljesítése kiadásokat a499. főkönyvi számú, Pénzforgalom nélküli költségvetési bevételek és kiadásokelszámolása számlával szemben. Második lépésként a 499. főkönyvi számú,Pénzforgalom...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Utófinanszírozott pályázatok

Kérdés: Az alábbi pályázatból megvalósított útfelújítás könyvelésére kérem szíves válaszukat:
Kódszám Projekt összköltsége Igényelt támogatás Önrész
KDOP-2008-4.2.1/B 98 057 981 67 883 467 30 174 514
Az útfelújítás 2009. év novemberében befejeződött, az utat használatba vettük. A felújítást végző vállalkozás részére a teljes összeget közvetlenül átutaltuk. A támogatási program pályázata, illetve a szerződés szerint előlegben nem részesültünk, a támogatás utófinanszírozású. A támogatási összeg visszaigénylését a banki kivonatok megérkezése után tudjuk elindítani. A támogatási szerződés szerint az összeg közvetlen szállító részére történő kifizetés esetén 30 naptári napon belül, melybe nem számít bele a kedvezményezett által hiánypótlásra igénybe vett időtartam, utalják át a visszaigényelt támogatást. A pályázati támogatás visszaigénylésére, a pénz beérkezésére már csak a 2010. költségvetési évben kerül sor. A kiadások közé ebben az esetben csak az önrész összegét könyveljük, az igényelt támogatás pedig mint utólag finanszírozott nemzetközi támogatási program kiadása átfutó kiadványon marad, annak ellenére, hogy a felújítást aktiválnunk kell, mivel a használatbavétel megtörtént? Az önrészen felüli támogatási részt pedig 2010-ben vezetjük át a tényleges kiadások közé, akkor képzünk előirányzatot mind a támogatási összeg bevételének, mind a kiadásnak? Könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet(továbbiakban: Áhsz.) számlaosztályok tartalmára vonatkozó előírásai közöttkerült rögzítésre, hogy költségvetési átfutó kiadásként kell elszámolni azolyan kifizetéseket, amelyek az államháztartás szervezete alap-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.
1
2