Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...következik, hogy nem az 5%-kal adózó vendéglátási szolgáltatási körbe tartoznak.7. Az Áht. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a költségvetési szerv tevékenysége lehet:"a) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Munkaruha pénzbeli megváltása

Kérdés: Közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó, helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv vagyunk. Munkaruha meghatározásánál az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.24. és 9.2. pontja alapján tényleg munkaruházatot vettünk figyelembe. Munkaruha-szabályzatunkban rögzítettük, hogy mi az eljárás abban az esetben, amikor a közalkalmazott munkaviszonya a munkaruha kihordási ideje alatt szűnik meg. Szabályzatunk alapján a munkaruházat nyilvántartás szerinti beszerzési értékét, valamint a még fennálló kihordási időt vesszük figyelembe, és ennek arányában állapítjuk meg a munkaruha pénzbeli megváltásának összegét. Az arányosításnál a tényleges használati időt hónapokban határozzuk meg úgy, hogy a ruházat használatba adásától minden megkezdett hónapot teljes hónapként veszünk figyelembe. A térítés összegének meghatározásakor az áfával növelt összegből indulunk ki. A megváltás összegét írásban, feljegyzés formájában határozzuk meg, melyet az elszámolólapon is feltüntetünk, majd határozatban kötelezzük a közalkalmazottat a pénzbeli megtérítésre. Helyesen értelmezzük-e az Áfa-tv.-t arra az esetre, hogy ha a közalkalmazott nem kéri a számla kibocsátását, akkor mentesülünk a számlaadási kötelezettség alól? Ebben az esetben elég a határozatban kötelezés a megváltás összegének a befizetésére? A munkaruha beszerzésekor nem vontuk le az előzetesen felszámított áfát.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 165. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb a 163. § (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.

A képernyő előtti munkavégzéshez használt szemüveg elszámolása

Kérdés: A képernyő előtti munkavégzéshez használt, éles látást biztosító szemüveg védőeszköz, így adómentes juttatás a dolgozó részére. A dolgozónak kifizetett összegről tájékoztatjuk a munkaügyi osztályt, annak érdekében, hogy a KIRA-rendszerben megtörténjen az adatok rögzítése. Az intézmény nevére kiállított számlát a szabályzatban rögzített, dolgozónak kifizethető összeg mértékéig, bruttó módon rögzítjük nyilvántartásunkban. A fentiek alapján szabályos-e az, hogy X forintról kiállított számla egy része, Y forintösszeg kerül nyilvántartásba vételre?
Részlet a válaszából: […] ...a számla összegénél –, így a költségtérítés értékében szereplő áfa összege sem az intézmény beszerzései után került a költségvetési szervre áthárításra. A számla adótartalma része a személyi juttatásoknak, az nem számolható el a K351. Működési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] A munkaruházati termékek fogalmát az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 9.2. pontja határozza meg. A felsorolásban szerepel többek között az egyenruha, formaruha és a jogszabály alapján adott ruházat.A munkaruha az Szja-tv. 4. §-ának (2a) bekezdése szerint nem bevétel, tehát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Tábori gyermekétkeztetés

Kérdés: Német önkormányzatunk pályázott az iskolás gyerekek nyári táboroztatására. Az étkezésüket hová kell könyvelni, és van-e fizetési kötelezettsége utána az önkormányzatnak?
Részlet a válaszából: […] ...és a hozzá kapcsolódó nyilvántartási és könyvviteli számlákon elszámolni.Abban az esetben, ha az önkormányzat a saját maga, vagy a költségvetési szerve által üzemeltetett konyha révén látja el a gyermekek részére a nyári táborozás időtartama alatt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 11.

Házi segítségnyújtás kerékpárral

Kérdés: Önkormányzatunk a házi segítségnyújtás feladatot többcélú társulás keretében látja el. A társulásnak negyedévente számla alapján utaljuk a megállapodásban szereplő támogatás összegét. Felmerült, hogy az önkormányzat saját költségvetése terhére vásárolna elektromos kerékpárt a házi segítségnyújtásban részt vevő dolgozóknak, akiket a társulás foglalkoztat. Használatra átadnánk a társulásnak, illetve a dolgozóknak, de a kerékpárok az önkormányzat tulajdonában maradnának. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatnál a kiadást?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat által vásárolt kerékpárok az önkormányzat tulajdonában és könyveiben maradnak kis értékű tárgyi eszközként. A kérdés alapján nem pontosan értelmezhető, hogy a társulásnak vagy a dolgozóknak akarják-e használatra adni a kerékpárokat. Nem célszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.

Reprezentáció nyilvántartása

Kérdés: Reprezentáció esetén a nettó értéket a személyi jellegű kiadások, a hozzá kapcsolódó áfa értékét a dologi kiadások között kell nyilvántartanunk. Szja-oldalról viszont a bruttó összeg után kell adót fizetnünk, a Kincstár felé a KIR-ben a bruttó összeg kerül jelentésre. Ezáltal az intézményi bérfeladás eltér a könyveléstől az áfa összegében. A fenti jogszabályok nincsenek összhangban, ezért sérül az átláthatóság. A tételeket nehéz egyeztetni. Szükséges esetleg valamilyen analitika vezetése a különbözethez kapcsolódóan?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a juttatás értékébe a le nem vonható áfa is beletartozik, és jogszabályi előírás az is, hogy a kincstári bérfeladással a költségvetési könyvelésnek egyezni kell. Ezzel az ellentmondással egész évben küzdöttek a költségvetési szervek, és sajnos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

Vendéglátás és kis értékű ajándék elszámolása

Kérdés: Művelődési ház vagyunk, év végén több olyan programunk van, ahol édességet és üdítőt adunk a résztvevőknek, pl. karácsonyi program gyerekeknek, időseknek. A program ingyenes, csokoládét, szaloncukrot és egy kis ajándékot kapnak a résztvevők. Hová számoljuk el a beszerzés költségeit: 54-es számlacsoportba, szakmai anyagnak vagy 56-ba reprezentációnak? Dolgozóknak adott kisértékű ajándékot hová kell könyvelni (max. 5000 Ft)?
Részlet a válaszából: […] ...Pénzügyminisztérium által, a 2004. évi költségvetésösszeállításához kiadott tájékoztatóban foglaltak szerint reprezentációnakminősül – többek között – a költségvetési szervek által lebonyolítottrendezvények vendéglátási költsége. A vendéglátás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 16.

Kedvezményes mobiltelefon-vásárlás könyvviteli elszámolása

Kérdés: A központosított közbeszerzéshez csatlakozva intézményeink dolgozóiknak kedvezményes mobiltelefon-készülékeket vásároltak, ennek következtében a dolgozók kedvezményes mobilszolgáltatásban részesülnek. Az intézmény könyvvitelében kell-e szerepelnie az intézmény által a dolgozóinak vásárolt mobiltelefon-készüléknek, illetve a szolgáltató által kiállított számlának, ha igen, akkor hogyan kell elszámolni, könyvelni? Kinek kell fizetni a közbeszerzés után a 125/1996. Korm. rendelet szerinti 2 százalékot, és milyen nyilvántartást kell vezetni róla?
Részlet a válaszából: […] ...áfájával a 4. lapszám 109. számú kérdésére, a kedvezményes mobilkészülékek használatának szja-vonzatára a Költségvetési Levelek 5. számának 151. kérdésére adott válaszban foglalkoztunk.Abban az esetben, ha a számla az intézmény nevére szól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. február 18.

Reprezentáció és természetbeni juttatás áfája

Kérdés: Hogyan történik a reprezentáció, illetve a természetbeni juttatások áfaelszámolása és bizonylatolása?
Részlet a válaszából: […] ...között normál piaci körülmények mellett általában elérhető lenne.Ha a reprezentáció szolgáltatásban nyilvánul meg (tehát akár a költségvetési szerv székhelyén, telephelyén, akár étteremben folytatunk tevékenységünkhöz kapcsolódó étkezést), úgy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 29.