Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...következik, hogy nem az 5%-kal adózó vendéglátási szolgáltatási körbe tartoznak.7. Az Áht. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a költségvetési szerv tevékenysége lehet:"a) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Önkormányzati társulások tárgyieszköz-nyilvántartása

Kérdés: Több önkormányzat társulást kíván létrehozni. A társuló önkormányzatok osztatlan közös tulajdonban lévő vagyonnal (tárgyi eszközzel) rendelkeznek, melyet a társulás részére kívánnak átadni. A társulás egyedüli feladata ennek a vagyonnak a működtetése lesz. Az önkormányzatok felhatalmazása alapján az osztatlan közös tulajdon jelenleg egy önkormányzat nyilvántartásában szerepel a társulás megalakulásáig, majd pedig ez az önkormányzat adja át a vagyont a társulásnak. A társulás ezeket az eszközöket üzemeltetésbe kívánja adni, üzemeltetési szerződést kíván kötni közfeladat ellátására.
1. Milyen jogcímen tudja az önkormányzat a nyilvántartásában szereplő osztatlan közös tulajdont a társulás részére átadni, ezt a vagyont a továbbiakban kinek a mérlegében kell szerepeltetni, az écs. elszámolása hol történik?
2. Az átadásnak van-e áfavonzata?
3. A társulásnak a működtetett vagyonról kell-e adatot szolgáltatni a tag önkormányzatok részére?
4. A Mötv. alapján, amennyiben törvény másképp nem rendelkezik, a helyi önkormányzat társulásba bevitt vagyonát a társuló helyi önkormányzat vagyonaként kell nyilvántartani, a vagyonnövekmény a társult helyi önkormányzatok közös vagyona. Ebben az esetben hogyan érvényesül a jogszabály ezen pontja?
Részlet a válaszából: […] ...a társulás tagjainak vagyoni jogait, kötelezettségeit.Az Áhsz. 49/A. §-a a társulás alapítására az alábbiak szerint rendelkezik:(1) Költségvetési szerv, társulás, nemzetiségi önkormányzat alapítása – ideértve a kiválás útján történő alapítást is – esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Bekerülési érték

Kérdés: Intézményünk (központi költségvetési intézmény) bírósági határozat alapján kártalanítást köteles kifizetni magánszemély részére földterület (rét) kisajátítása és a hozzá kapcsolódó zöldkár (széna) címen. A zöldkárt a magánszemély mint őstermelő, a bírósági határozatot követően, leszámlázta intézményünk részére. A kisajátítással érintett földterület szerzése (a jogszabálynak megfelelően) a bírósági határozatban előírt összegben (a bekerülési érték alapjaként) ingatlanberuházásként kerül intézményünknél könyvelésre. Kérdés, hogy a hozzá kapcsolódó zöldkár (amelyre őstermelői, áfát is tartalmazó számla érkezett) része-e a földterület bekerülési értékének, vagy egyéb dologi költségként könyvelendő?
Részlet a válaszából: […] ...nem vélelmezzük, mivel arra – függetlenül attól, hogy számlát állítottak ki – akkor kerülhetne csak sor, ha a bíróság nem a költségvetési szervet, hanem az államot kötelezte volna a kártérítés megfizetésére. Ilyen esetben azonban a költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 26.

Hivatali autó vezetésével össze­- függésben kiszabott közigazgatási bírság

Kérdés: Költségvetési szerv munkatársának gyorshajtása miatt közigazgatási bírságot róttak ki a költségvetési szervre mint a gépjármű üzemben tartójára. A költségvetési szerv számlát helyettesítő (adómentes) okmányt állított ki az érintett kormánytisztviselőnek. Helyes-e a számlát helyettesítő okmány kibocsátásának alkalmazása? Amennyiben nem, akkor a kormánytisztviselővel szembeni követelés előírása milyen dokumentum alapján történhet? Kormánytisztviselő kérésére – az erre vonatkozó károkozás és vétkességet elismerő nyilatkozat megtételén túli, hozzájáruló nyilatkozattal – történhet-e a követelésérvényesítés az illetményből való levonás útján? Hogyan könyveljük és milyen bizonylat alapján a dolgozó miatt a munkáltatóra kirótt közigazgatási bírság áthárítását a vétkes dolgozóra?
Részlet a válaszából: […] ...igazolja, amelyek az említett adatokat tartalmazzák, a közigazgatási bírságot a használatba vevő személlyel szemben kell kiszabni. Erről a költségvetési szervnek adott esetben tájékoztatnia kell a hatóságot, megküldve részére a hivatkozott dokumentumot.Amennyiben azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Vállalkozásba adott gyermekétkeztetés

Kérdés: Önkormányzatunknak nincs konyhája, ezért a gyermekétkeztetést vállalkozásba adta. Hogyan történik a vállalkozásba adott gyermekétkeztetés számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...számlán kerülnek megtervezésre és elszámolásra a melegítőkonyhával rendelkező, vagy dolgozói étkeztetésről más módon gondoskodó költségvetési szervnél a kész- és félkész ételek, továbbá a jogszabályban előírt, természetben nyújtott védőételek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.