Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a számviteli alapelveken túl a könyvvezetés és az éves költségvetési beszámoló elkészítése során az Szt. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e rendelet kifejezetten elrendeli. A bekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Beruházás értelmezése a költségvetési és a pénzügyi számvitelben

Kérdés: A beruházások és felújítások esetében hogyan kell szabályosan könyvelni? A költségvetési számvitelben a beruházási előirányzat rovaton a beruházás áfája is ott van. Tehát a költségvetési számvitelben a beruházás tartalmába az áfa beletartozik? A költségvetési számvitelben az áfa nem része a bekerülési értéknek, tehát az állományi számlán csak a nettó érték szerepel, az áfa pedig ráfordítás. A beruházás értékének a meghatározásakor a korábban kapcsolódó költségeket, pl. közbeszerzés, tervezés, pro­jektmenedzsment, eljárási díjak a költségvetési számvitelben továbbra is a beruházási előirányzat rovaton kell, hogy szerepeljenek, vagy a dologi kiadások között, a pénzügyi számvitelben pedig ezek a költségek szolgáltatások és az áfaráfordítás? Tehát a költségvetési számvitelben és a pénzügyi számvitelben elkülönítetten kell értelmezni a beruházás fogalmát?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szervek 2014. január 1-jétől kétféle szemléletű könyvvezetést alkalmaznak, ezen belül a pénzforgalmi tételekre, a kapcsolódó előirányzatokra, a követelésekre, kötelezettségvállalásokra, más fizetési kötelezettségekre a költségvetési számvitelt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 17.

Üzemeltetési megállapodás

Kérdés: A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései szerint a víziközművekre vonatkozó üzemeltetési szerződés megkötése előtt a víziközművek tulajdonosának (önkormányzatnak) vagyonértékelést kell végeztetnie. 2014. január 1-jei időponttal önkormányzatunk – a jogszabályi követelményeknek is megfelelő – üzemeltetőnek adja át víziközműveit, így a vagyonértékelést elvégeztettük. A víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapított vagyonértéket és a vagyonértékelés során keletkezett adatokat az ellátásért felelős vagyonnyilvántartásában át kell vezetni, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint két vagyonértékelés közötti időszakban a víziközmű tulajdonosa a víziközművagyon-leltár naprakész vezetésével gondoskodik a vagyonérték folyamatos karbantartásáról. Jól értelmezzük, hogy az elkészült vagyonértékelés dokumentumaiban szereplő értékre kell az önkormányzat nyilvántartásait is "helyesbíteni" mind a tárgyieszköz-nyilvántartás, mind a vagyonkataszter tekintetében? Amennyiben igen, akkor ennek módszerét, elszámolási és könyvelési lépéseit szíveskedjenek ismertetni.
Részlet a válaszából: […] ...és ráfordítások között kerül kimutatásra. Ekkor az önkormányzatnak az ezzel kapcsolatos kiadások megjelenítése kapcsán nincs könyvvezetési kötelezettsége.Viszont az értéknövelő felújítást, pótlólagos beruházás kiadásait az önkormányzat számolja el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Bekerülési érték meghatározása kerékpárút építésénél

Kérdés: Az önkormányzatunk által épített kerékpárút egy része tévesen más tulajdonában lévő telken megy át. A bíróság megállapította a tévedést, önkormányzatunkat kötelezte perköltség, illetve a kerékpárúti ingatlanon való megszüntetéséig havonta fix összegben megállapított használati díj fizetésére. A kerékpárút tervek szerint áthelyezésre kerül, a kifizetett költségek (perköltség, használati díj) az új bekerülési értékének részét képezik-e vagy sem? Ha nem, hogyan kellene könyvelni?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. és az Áhsz. szerint a tárgyi eszközök bekerülésiértékét azok a kiadások alkotják, melyek az eszköz előállításával közvetlenülkapcsolatba hozhatók, tehát a megrendeléstől, az adott eszköz beszállításáig,rendeltetésszerű használatbavételéig felmerült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 12.

Részletre történő beruházás elszámolása

Kérdés: 2006. évben pályázati támogatással építettünk ebédlőt utólagos finanszírozással, a támogatást 3 év alatt kapjuk meg. A kivitelezővel történt megállapodás alapján neki is három részletben fizetjük a számlát, az első részlet 2006-ban kifizetésre került. Műszaki átadás, üzembe helyezés, birtokbavétel megtörtént. Hogyan kell lekönyvelni, hogy az ingatlanvagyon kataszterrel is egyezőség legyen, mivel abban a 22 milliós összeget kell szerepeltetni, az állománybavételi bizonylat alapján?
Részlet a válaszából: […] Az Szt-vhr. vonatkozó előírása alapján az állományba vetttárgyi eszközöket függetlenül attól, hogy a pénzügyi teljesítés részben vagyegészben nem történt meg, állományba kell venni, és az állományba vételnapjától kell számolni a terv szerinti értékcsökkenést.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.

Közösségen belül beszerzett tárgyi eszköz előzetesen felszámított általános forgalmi adójának elszámolása

Kérdés: Hogyan kell lekönyvelni a költségvetési szerveknél a Közösségen belüli tárgyi eszköz beszerzése után önadózással megállapítandó általános forgalmi adót, ha levonható, illetve ha aktiválni kell?
Részlet a válaszából: […] Az Szt-vhr. 28. §-ának (2) bekezdése a következőket rögzíti:"A bekerülési értéknek nem része a levonható előzetesenfelszámított általános forgalmi adó, továbbá az általános forgalmi adóról szólótörvény szerint ellenérték arányában megosztott előzetesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.

Kis értékű tárgyi eszközök beszerzésének könyvelése

Kérdés: Az önkormányzat kis értékű tárgyi eszköz beszerzése esetén melyik könyvelési megoldás jogszerű: T eszközbeszerzés ktg.-e – K bankszámla T befejezetlen beruh. szla – K bankszámla T tárgyi eszköz számla – K befejezetlen beruh. szla T értékcsökkenés ktg. szla – K tárgyi eszköz szla kapcsolódó tételek
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírt, a kis értékű tárgyi eszközzé minősítetteszközök elszámolási megoldása a költségvetési szerveknél nem alkalmazható. Akérdező a vállalkozási gyakorlatot ismeri, amelyet az önkormányzatok nemalkalmaznak.Az Szt-vhr. 18. §-ának (2) bekezdése a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.

Intézményi beruházási előirányzat-maradvány felhasználása dologi kiadásokra

Kérdés: Az intézményi beruházási előirányzat-maradványt fel lehet-e használni a következő évben dologi kiadások teljesítésére?
Részlet a válaszából: […] Az Ámr. 67. § (1) bekezdése alapján lehetőség van arra, hogyaz előirányzat-maradvány és a pénzmaradvány személyi juttatási megtakarításátmár kiemelt előirányzatokhoz igénybe lehessen venni. A fordított helyzet mártilos, tehát a dologi maradvány nem fordítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.