Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató állapítja meg. A Kjt. 79. §-ának (3) bekezdése szerint a juttatási idő eltelte után a munka-, illetve formaruha a közalkalmazott tulajdonába megy át. Ha a közalkalmazotti jogviszony a juttatási idő letelte előtt megszűnik, a kollektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Önkormányzati tanácsadó – nyugdíj szüneteltetésére vonatkozó szabályok

Kérdés: A Kttv. 239. §-ban nevesített "önkormányzati tanácsadó" jogviszonyt létesíteni szándékozó öregségi nyugdíjra jogosult esetében is alkalmazandó-e a Tny. 83/C. §-ában rögzített szüneteltetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig – szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas– közalkalmazotti jogviszonyban,– rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban,– honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Nyugdíjas foglalkoztatása önkormányzatnál Mt. hatálya alatt

Kérdés: Önkormányzatnál jelenleg foglalkoztatott, Mt. hatálya alá tartozó dolgozó nyugdíjba vonul. Nyugdíjasként szintén nem az Mt. hatálya alá tartozóként ugyanabban a munkakörben alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...és a szolgálati járandóság folyósítását, ha a nyugdíjas hölgy (korhatár előtti ellátott) szolgálati járandóságban részesülő:– közalkalmazotti jogviszonyban,– kormányzati szolgálati jogviszonyban,– állami vezetői szolgálati jogviszonyban,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Rovatrend – közfoglalkoztatott bére és szocho

Kérdés: Közfoglalkoztatott bérének és szociális hozzájárulási adójának a kormányhivatal által meg nem térített részét, de legfeljebb 15%-át a költségvetési intézmény az önkormányzat részére megállapodás alapján számlázza. Milyen rovatra és milyen COFOG-ra javasolják könyvelni a gazdasági eseményt?
Részlet a válaszából: […] ...Törvény szerinti illetmények, munkabérekEzen a rovaton kell elszámolnia) a köztisztviselők, kormánytisztviselők, állami tisztviselők, közalkalmazottak, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagjai, a Magyar Honvédség hivatásos és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] ...a készenlétért, a munkavégzésre való rendelkezésre állás és a rendkívüli munka díjazását is magában foglaló díjazás illeti meg a közalkalmazottat.A jelenleg hatályos nemzeti köznevelési törvény szerint a tanulmányi kirándulás tanítási napnak számít. Ennél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Megbízási szerződés kötése önkormányzatnál öregségi nyugdíjban részesülő személlyel

Kérdés: Önkormányzatunk dolgozója öregségi nyugdíjasként határozatlan idejű kinevezéssel köztisztviselőként dolgozik 2013. június 30-ig. A nyugdíjkorhatárt betöltötte. Az új jogszabályok miatt munkaviszonyának megszüntetését kérte a fenti időponttal. A változást 04. 30-ig bejelentette a nyugdíjfolyósító részére is. Önkormányzatunknak viszont bizonyos feladatok ellátására szüksége van továbbra is a munkájára. Köthetünk-e vele megbízási szerződést meghatározott feladatok ellátására, ha igen, érinti-e ez a nyugdíjának szüneteltetését, vagy csak a keresetkorlát vonatkozik rá?
Részlet a válaszából: […] ...kötnek egymással más szerződéstípust (megbízási szerződést), mint amit egyébként kötnének (munkaszerződés, köztisztviselői, közalkalmazotti kinevezés). A szerződés típusának kiválasztását mindig az eset összes körülményeire tekintettel kell elvégezni.A Tny...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Önkormányzati intézménynél alkalmazandó nyugdíj-politikai elvek

Kérdés: Az öregségi nyugdíjkorhatárt 2013. novemberben érem el, jelenleg korhatár előtti ellátásban részesülök. Egy önkormányzati intézménynél megbízási szerződéssel, nem közalkalmazottként speciális feladatot látok el. Kérdésem, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig (2013. november) ezt a feladatot elláthatom-e (a nyugdíjjárulék alapja nem éri el az éves keretösszeget), valamint kell-e a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál bejelentést tennem?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a helyi önkormányzat önkormányzati hivatala vagy polgármesteri hivatala jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási szerződés alapján foglalkoztatott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személy foglalkoztatása

Kérdés: Községi önkormányzatnál rokkantnyugdíjast lehet-e alkalmazni július 1. után az Mt. hatálya alá tartozó foglalkoztatottként (takarítónő), illetve részmunkaidős könyvtárosi munkakörben?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az önkormányzatnál (polgármesteri hivatalnál) könyvtárosi munkakörben álló alkalmazottal a Kjt. szerinti közalkalmazotti jog­viszonyt kell létesíteni, mint helyi önkormányzat által közszolgáltatás ellátására foglalkoztatottal [Kjt. 1. § (1) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...nem álló előadóművészként.– 1997. december 31-ét követően a munkaviszonyban (ideértveaz országgyűlési képviselőt is), közalkalmazotti, illetőleg közszolgálatijogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírósági jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Óraadó tanár foglalkoztatási formái

Kérdés: Szakközépiskolában, illetve szakiskolában óraadói vállalkozási szerződés köthető-e oktatási tevékenységet végző bt.-vel, kft.-vel abból a célból, hogy a bt. vagy kft. tagja, alkalmazottja végezze el az iskolában az óraadói tevékenységet, vagy csak a magánszeméllyel köthető ilyen szerződés? Ha csak magánszeméllyel, akkor egyéni vállalkozóként is lehet, vagy csak adószámos magánszemélyként?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. hatálya alá tartozó közoktatási intézményben (állami,önkormányzati fenntartású intézményekben) a pedagógusok foglalkoztatásaközalkalmazotti jogviszonyban vagy meghatározott feltételek teljesülése eseténóraadóként polgári jogi jogviszony keretében történhet....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.
1
2