Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt,c) a hivatásos szolgálati jogviszony, tiszti és altiszti katonai szolgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

MÁV-nál eltöltött idő beszámítása közalkalmazotti jubileumi jutalomhoz

Kérdés: A MÁV-nál 1984 és 1989 között fennállt munkaviszony beleszámít-e a közalkalmazotti jubileumi jutalomba?
Részlet a válaszából: […] ...jubileumi jutalom szempontjából közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek alapvetően a "közszféra hatálya alá tartozó szervnél eltöltött idők" számíthatók be. Figyelembe vehető továbbá a Kjt. hatálybalépése (1992. július 1-je) előtt áthelyezéssel keletkezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 25.

Postánál eltöltött jogviszony figyelembevétele jubileumi jutalomra jogosító időhöz

Kérdés: 1973. 09. 06.-1974. 06. 30. között a Posta Központi Hírlap Irodánál előfizető ügykezelő voltam, ez szerepel is a munkakönyvemben. Úgy tudom, közalkalmazott voltam, s ezt a tényt nem tudom bebizonyítani, mivel 1992 óta nem tartoznak a postai dolgozók a közalkalmazottak közé. Volt MÁV vasúti igazolványom, de sajnos ez már nincs meg ennyi év után, s nem biztos, hogy ez elég bizonyíték lenne. A postai dolgozók közalkalma­zot­tak­nak számíthatók-e valóban 1973-ban és 1974-ben? Vajon hol található régi nyilvántartás? Abban az időben nem írtak munkaszerződéseket, csak nyilvántartásba vettek, s beírták a munkakönyvbe a munkavégzés időpontjának kezdetét és a végét. Nagyon fontos lenne ez a 9 hónap 25 nap számomra a jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításához.
Részlet a válaszából: […] ...iskolák, kórházak),– a Kjt. hatálybalépése előtt keletkezett, korábbi munkaviszony időtartama, mindaddig, amíg a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát nem szünteti meg (áthelyezések szakadatlan láncolata fennáll).1992. július 1-je előtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.

Áthelyezett köztisztviselő jubileumi jutalomra jogosító ideje

Kérdés:

A Költségvetési Levelek 2012. június 12-i, 3192. számon megjelent – Köztisztviselő jubileumi jutalomra jogosító idejének megállapítása I. című – válaszával kapcsolatosan az alábbi kérdésem lenne. A polgármesteri hivatalhoz 1990. március
16-án áthelyezéssel kerültem az Mt. hatálya alól, így én az adott válasz alapján úgy értelmeztem, hogy rám is vonatkozik a 40 éves jubileumi jutalom. A cikket megmutatva a hivatal személyügyi referensének, azt a választ kaptam, hogy ez nem így van, rám nem vonatkozik, mert nem lehet az áthelyezést figyelembe venni.

Részlet a válaszából: […] ...jubileumi jutalom esetében is fennáll. A Kjt.-kommentár 26. §-ához fűzött magyarázata szerint "az áthelyezés, mint közalkalmazotti jogviszony megszüntetési, illetve létesítési forma előnyös a közalkalmazottnak, mivel az áthelyezést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 18.

Jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: Közalkalmazottunk szerinte elmaradt 25 éves, illetve 30 éves jubileumi jutalmát követeli, az alábbi jogviszonyok alapján: 1. 1976. 09. 07-től Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, megszűnés: felmondás a dolgozó részéről 1978. 08. 14-én. 2. 1978. 08. 15-től Volán Vállalat, megszűnés: áthelyezéssel 1986. 06. 01-én. 3. 1986. 06. 02-től Magyar Kábel Művek, megszűnés: kilépett bejegyzéssel 1986. 08. 23-án. 4. 1986. 08. 23-tól ÁFÉSZ-dolgozó, megszűnés: áthelyezéssel 1989. 12. 31-én. 5. 1990. 01. 01-től önkormányzati fenntartású középiskolában közalkalmazott jelenleg is. Kérdésem: Mikor és mely jubileumi jutalom jár(t) a dolgozónak? Utólagos kifizetésre milyen lehetőség van?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazott huszonöt, harminc-, illetve negyvenéviközalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján jogosult a Kjt. 78. §-aalapján jubileumi jutalomra. A közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt az általánosszabályok szerint kell számításba venni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Jubileumi jutalomra való jogosultság, ha áthelyezéssel közalkalmazottból köztisztviselő lesz

Kérdés: 1. 1992. február 1-jétől költségvetési intézménynél dolgoztam mint gazdasági vezető. 2009. január 1-jétől intézményi átszervezés miatt áthelyezéssel az önkormányzathoz kerültem pénzügyi előadónak, közalkalmazottból köztisztviselő lettem. 1982. július 26-tól folyamatosan dolgozom, és a közalkalmazotti törvény szerint (a korábbi munkaviszonyaimat is figyelembe véve) 2013-ban lettem volna jogosult a 25 éves jubileumi jutalomra. A köztisztviselői törvény szerint 2009. január 1-jén a besorolásomhoz az elismert szolgálati idő 26 év 5 hó 7 nap. Az idei költségvetésben be lett tervezve számomra a 25 éves jubileumi jutalom. A jogszabály alapján hogyan jár részemre jubileumi jutalom? 2. 1979. július 17-től a B.-i Volánnál dolgoztam pénztárosi munkakörben 1993. március 1-jéig. Munkaviszonyomat a Volán az Sz.-i telephely felszámolása miatt felmondta. 1993. március 2-től egy általános iskola és óvoda intézményénél dolgoztam mint gazdasági vezető, közalkalmazotti jogviszonyban. 2009. január 1-jén – átszervezés miatt – áthelyezéssel az önkormányzathoz kerültem pénzügyi előadóként, közalkalmazottból köztisztviselő lettem. Az idei költségvetésbe be lett tervezve számomra a 30 éves jubileumi jutalom. Előző jogviszonyomban a 25 éves jubileumi jutalmamat 2004-ben megkaptam. Folyamatos közalkalmazotti jogviszonnyal kerültem áthelyezésre 2009. január 1-jétől az önkormányzathoz. Mostani munkáltatóm a Volánnál töltött 1992. július 1-jétől 1993. március 1-jéig terjedő időszakot vitatja. Szeretném megkérdezni, hogy törvényesen kifizethető-e részemre most, vagy ha nem, akkor mikor leszek jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény(Kjt.) 25. § (2) bekezdés b) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonymegszüntethető áthelyezéssel a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó és aköztisztviselői törvény hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 8.

Közalkalmazottak besorolása

Kérdés: Karbantartóként alkalmazunk február 1-jétől egy új dolgozót. Kjt. hatálya alá tartozunk, mivel önkormányzati fenntartás alatt működő iskola vagyunk. Az lenne a kérdésem, hogy a közalkalmazotti besorolásnál, a jubileumi jutalom és a végkielégítés megállapításánál mit lehet figyelembe venni? 1991. 07. 01.-1996. 04. 30. – termelőszövetkezet, munkaviszonya megszűnt, közben sorkatona – 1993. 02. 24.-1994. 02. 10., 1996. 05. 01.-1998. 12. 31. – egyéni vállalkozó, 1999. 01. 01.-2001. 12. 31. – kft., munkaviszonya megszűnt, 2002. 05. 16.-2006. 10. 31. – kft., munkaviszonya megszűnt, 2007. 02. 15.-2009. 01. 31. – önkormányzat, majd áthelyezéssel 2009. 02. 01-től iskolánkhoz került. Az egyéni vállalkozóként töltött idő nem számítható a besorolásnál, ha az 1992 előtt volt?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál (tanácsi,önkormányzati, állami költségvetési intézményeknél) munkaviszonyban,közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idő,– a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII.törvény hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 28.

Közalkalmazott jubileumi jutalma

Kérdés: Jelenleg közalkalmazottként dolgozó munkavállaló jogosult-e 30 éves jubileumi jutalomra, továbbá mikor, ha előző jogviszonyában köztisztviselőként 2003-ban 25 éves jubileumi jutalmat is kapott? Munkaviszonyai: 1. Vállalat: 1977. 08. 22.-1987. 07. 15.; megszűnés módja: áthelyezés 2. Megyei Gyógyszertári Központ: 1987. 02. 16.-1988. 01. 21.; megszűnés módja: közös megegyezés 3. Vállalat: 1988. 01. 22.-1992. 07. 15.; megszűnés módja: közös megegyezés 4. Munkanélküli-járadékon: 1992. 07. 16.-1992. 11. 15. 5. Polgármesteri hivatal: 1992. 11. 16.-2007. 09. 30.; megszűnés módja: felmentés 6. Költségvetési intézmény: 2007. 10. 01-től jelenleg is.
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. §-a szabályozza a közalkalmazottak jubileumijutalomra való jogosultságát, a jogosultság meghatározásánál a figyelembevehető időtartamokat. A kérdésben felsorolt jogviszonyok közül az 1. és 2.pontban felsorolt időtartam beszámít. Az 1977-ben létesített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Jubileumi jutalom számítása

Kérdés: A Városi Tanács Költségvetési Építőipari Üzeménél eltöltött idő (1981. március 1-jétől 1992. április 30-ig) figyelembe vehető-e a jubileumi jutalom számításánál?
Részlet a válaszából: […] ...hatálybalépése, azaz 1992. július1-je előtt áthelyezéssel keletkezett, korábbi munkaviszony időtartamát mindaddig,amíg a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát nem szünteti meg. Tehát aVárosi Tanács Költségvetési Építőipari Üzeménél, 1981. március 1-jétől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Közalkalmazotti jubileumi jutalom számítása

Kérdés: Iskolánk önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény, dolgozói közalkalmazotti jogviszonyban vannak. Egyik munkavállalónk munkahelyei a következőképpen alakultak: Munkaviszony kezdete-vége Munkáltató Megszűnés módja 1972. 11. 09.-1975. 02. 15. Bp. ker. tanács áthelyezés 1975. 02. 16.-1983. 05. 31. Fővárosi Tanács áthelyezés 1983. 06. 01.-1985. 02. 15. Tanácsi vállalat felmondás 1985. 02.18.-2000. 06. 18. Magyar Nemzeti Bank felmondás 2000. 06. 19.-2004. 10. 24. Ipari kft. felmondás 2005. 09. 15.-2007. 06. 30. Szakközépisk. áthelyezés 2007. 07. 01.- Szakközépisk. Kérjük, szíveskedjenek választ adni arra, hogy a jubileumi jutalom számításánál mely munkaviszonyokat kell közalkalmazotti (köztisztviselői) jogviszonynak tekinteni!
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 87/A. §-a értelmében közalkalmazotti jogviszonybantöltött időnek kell tekinteni:a) a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál (tanácsi,önkormányzati, állami költségvetési intézménynél) munkaviszonyban,közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt,b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.
1
2