Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt,c) a hivatásos szolgálati jogviszony, tiszti és altiszti katonai szolgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Köztisztviselői jogviszony megszűnése öregségi nyugdíjra való jogosultság címén

Kérdés: Köztisztviselőnő vagyok, 1952. 10. 31-én születtem, öregségi nyugdíjba 62,5 éves kor után mehetek, és szeretnék is nyugdíjba vonulni. Kérhetem-e a jogviszonyom felmentéssel történő megszüntetését és mikor? Jár-e végkielégítés, illetve a 40 éves jubileumi jutalom? 2008 áprilisában megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat a régi szabályok szerint. 2013. áprilisban pedig a 40 éveset. 3 évet állami cégnél dolgoztam 1971-1974-ig, majd pár hónapot takarékszövetkezetnél. Ha nyugdíjba megyek (öregségi nyugdíj), akkor az 1 év és pár hónap fog hiányozni a 40 éves szolgálati időből, ilyen esetben jár-e jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idő,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő,c) a hivatásos szolgálati jogviszony időtartama,d) a bíróságnál és ügyészségnél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Egészségügyi dolgozók jövedelemkiegészítése

Kérdés: Úgy értesültünk, hogy az egészségügyi dolgozókra nem kell alkalmazni azt a szabályt, hogy amennyiben valaki öregségi nyugdíj mellett tovább dolgozik, akkor szüneteltetni kell a nyugdíját. Pontosan milyen kivételi szabály érvényesül az öregségi nyugdíjban részesülő egészségügyi dolgozókra az öregségi nyugdíj és az illetmény együttfolyósításának tilalma tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelemkiegészítés az előbbi bekezdésben felsorolt pénzellátások törvény alapján történő szüneteltetésére tekintettel, egyes közalkalmazotti jogviszonyban vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók jövedelmének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Jubileumi jutalom prémiumévek után

Kérdés: Általános iskolai tanár vagyok. Prémium­éveim lejárnak októberben. Betöltöm 59. évemet, így előrehozott öregségi nyugdíjba megyek. Megvan a 40 év szolgálati időm (a főiskolát nappali tagozaton végeztem). A jegyző úr legutóbbi tájékoztatása szerint nem jár nekem a 40 éves jubileumi jutalom, mivel áprilisban életbe lépett egy olyan törvény (rendelet), amely ezt a jogosultságomat eltörli. Az a kérdésem, hogy valóban nem illet meg engem ez a jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25. § (1) bekezdésének e) pontja szerint aközalkalmazotti jogviszony megszűnik a prémiumévek programban történő részvételesetén az erre vonatkozó külön törvény szabályai szerint. A prémiumévekprogramról és a különleges foglalkoztatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Prémiumévek program megszűnésével összefüggésben jubileumi jutalom kifizethetősége

Kérdés: Közalkalmazott, prémiumévek programban részt vevő dolgozónk jogviszonya a szerződés időtartamának lejártával 2011. 04. 30-án megszűnik. 40 éves jubileumi jutalomra 2011. 09. 01-én lenne jogosult. Jár-e neki jubileumi jutalom (kedvezményesen)?
Részlet a válaszából: […] ...az utolsó munkában töltött napon ki kell fizetni.A 40 éves "kedvezményes" jubileumi jutalomra vonatkozószabály szerint, ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya – a fegyelmielbocsátás büntetés vagy a 25. § (2) bekezdés b) 1. pontja szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Prémiumévek program

Kérdés: Intézményünkben önkormányzati átszervezés miatt csoportösszevonásra, ennek következményeként létszámleépítésre kerül sor. A munkavállaló, akinek a közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel kellene megszüntetni, véleményem szerint jogosult a prémiumévek programba történő bekapcsolódásra. Női munkavállalóról van szó, aki 1953. 07. 18-án született, 2 gyermeke van. Munkaviszonyának kezdete 1971. 06. 21., állami gazdaságban dolgozott 1971. 08. 15-ig. 1971. 09. 09-től általános iskolában tanító. 2008 júniusában rendelkezni fog 37 év szolgálati idővel. Jogosult-e a kolléga bekapcsolódni a prémiumévek programba? Csak akkor kell-e felajánlani számára a lehetőséget, ha az ő munkaviszonyát szüntetném meg felmentéssel, vagy egyébként is? Mennyi lenne az illetménye, és változna-e annak minősítése adójogi, illetve társadalombiztosítási szempontból? Jár-e számára 13. havi illetmény, vagy csak az étkezési hozzájárulás 30%-a illetné meg? Mennyi időre szóló határozott idejű jogviszony jönne létre esetében? Jár-e neki akkor felmentési idő, ha eléri az előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárt? A munkaügyi központtal neki is kellene-e kapcsolatot tartania, vagy ez csak a különleges foglalkoztatási állományra vonatkozó szabály?
Részlet a válaszából: […] ...történő módosításához, éselfogadja a továbbiakban foglalkoztatási jogviszonya tekintetében az eltérőszabályok alkalmazását. A közalkalmazotti jogviszony határozott idejűvéalakítása kinevezésmódosítást igényel. A határozott időt nem csak naptárilag,hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Nyugdíjazás előtt álló közalkalmazott juttatásai

Kérdés: A közalkalmazott 39 év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik jubileumi jutalom szempontjából. 2008. júliusban nyugdíjba kíván menni. Nyugdíjazásához közös megegyezéssel kéri a jogviszonyának a megszüntetését. Jár-e a számára 40 éves jubileumi jutalom? (Az év folyamán nem éri el a 40 évet.) Ha lemondással szüntetné meg a jogviszonyát nyugdíjazás miatt, akkor jogosult lenne rá? A felmentést a munkáltató részéről nem kötelező megadni akkor sem, ha kéri a dolgozó nyugdíjazás címén írásban? Ezzel a szándék az, hogy a dolgozó ne részesüljön semmilyen juttatásban?
Részlet a válaszából: […] ...öregséginyugdíj feltételeivel rendelkező közalkalmazott felmentését kéri nyugdíjazásrahivatkozással, és kérésére a munkáltató közalkalmazotti jogviszonyátfelmentéssel meg is szünteti, a Kjt. alkalmazásában ezt az esetet is anyugdíjasnak minősülés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Rokkantnyugdíjasként foglalkoztatott közalkalmazott jubileumi jutalma

Kérdés: 2004. 09. 17-től rokkantnyugdíjasként tovább foglalkoztat a korábbi munkáltatóm, napi 6 órában, közalkalmazotti jogviszonyban. A nyugdíj megállapításakor 23 év 285 nap szolgálati időt vettek figyelembe. Mikor esedékes a 25 éves jubileumi jutalom? Jelenlegi munkahelyem 1996. 07. 01-től foglalkoztat, előtte is közalkalmazott voltam, de voltam munkanélküli is, jövedelempótló támogatásban is részesültem, valamint 5 hónapig gyári munkás voltam.
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazott is jogosult a jubileumi jutalomra, amennyibenazt még más foglalkoztatási jogviszonyban nem kapta meg, és betölti pl. a 25 évközalkalmazotti jogviszonyban töltött időt. A jutalom kéthavi illetménynekmegfelelő összeg. Értelemszerűen mivel részmunkaidőben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 11.

Jubileumi jutalom kifizetésének elmaradása

Kérdés: Közalkalmazott 2000. évben jogosult volt a 30 éves jubileumi jutalomra, amit nem kapott meg. Az őt foglalkoztató intézményt – átszervezés során – a fenntartó a mi intézményünkbe olvasztotta be. Az akkori vagy a jelenlegi illetménnyel kell kifizetni a jutalmat? Ki igazolja azt, hogy akkor nem került kifizetésre?
Részlet a válaszából: […] Álláspontunk szerint a 2000. évben elmaradt kifizetést kella munkáltatónak pótolnia, tehát az eredeti kifizetéskor hatályos illetményfigyelembevételével kell a jubileumi jutalom összegét meghatározni, de az aztmegállapító okiratban rendelkezni kell az esedékesség óta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.

Nyugdíj melletti foglalkoztatás és jubileumi jutalom

Kérdés: 2000-ben öregségi nyugdíjba ment egy 1942-ben született dolgozónk, 36 éves munkaviszony után. Továbbra is közalkalmazotti jogviszonyban maradt. 2004. évben érné el a 35 éves jubileumi jutalomra való jogosultságot. Jár-e neki a nyugdíj melletti munkaviszony alatt a jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. általános rendelkezései szerint 25, 30, illetve 40évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumijutalom jár, a törvényben meghatározott mérték szerint. Mint azt már többszörkifejtettük, a jubileumi jutalom alapjában különbözik más jutalomtól....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 5.