Köztisztviselő végkielégítésre való jogosultsága előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság kapcsán történő felmentésnél

Kérdés: Köztisztviselő vagyok, jegyzői beosztásban. Az 59. életévemet 2011. július 29-én töltöm be. Felvetődött a nyugdíjazásom gondolata. A polgármesterrel 2011. júliusig dolgoznánk együtt, és esetleg utána igénybe vehetném a nyugellátást. Amikor ez felvetődött, akkor még a felmentési idő 8 hónap volt. Gondolkodás után én elfogadtam az ajánlatot, és úgy számoltam, hogy 2011. február 1-jétől felmentési időmet töltöm, majd azt követően kérem a nyugdíjazást. De időközben a jogszabály lényegesen változott, amire én nem gondoltam, és nem voltam kellően előrelátó, hogy még a múlt évben éltem volna a lehetőséggel. A megváltozott kéthavi felmentési időre tekintettel megegyeztünk, hogy 2011. március 1-jétől szabadságra megyek, és június, júliusban pedig felmentésre. Én a Ktv. és az Önök 2010. 12. 14-i Költségvetési Levelekben megjelent 2800. számú cikkében olvasottakra tekintettel úgy gondolom, hogy nekem is járna végkielégítés. Ugyanis én még nem vagyok nyugdíjban, majd csak az év II. felétől kívánom azt kérelmezni. A Ktv. 19. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti olvasatban jár a végkielégítés, ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjra vagy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. A polgármester állítása szerint nem jár a végkielégítés, mivel én kérem a felmentésemet, elérem a korkedvezményes nyugdíjkorhatárt, illetve rendelkezem már 40 éves munkajogviszonnyal. Jelenleg a rám vonatkozó nyugdíjkorhatár 62 év. Elvileg nem vagyok köteles nyugdíjba vonulni, de véleményem szerint közös megegyezéssel ez is megoldható. (Az más kérdés, hogy a mai szabályozás szerint "bármikor" felmondhatnak, minden következmény nélkül.) A nyugdíjfolyósító intézetnél még nem indítottam el az ezzel kapcsolatos eljárást, és amíg a munkaviszonyom "fennáll", nem is szándékozom.
Részlet a válaszából: […] ...dolgozik meghatározott időn át).Ilyen feltételek mellett Ön a Ktv. 17. § (2) bekezdés f)pont alapján kérelmezheti közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történőmegszüntetését. A munkáltatónak meg kell szüntetnie a köztisztviselőijogviszonyt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Előrehozott öregségi nyugdíj

Kérdés: 2005. 03. 19-én töltöttem be az 57. életévemet. 2006. 06. 1-jén lesz 35 éves a munkaviszonyom, de 3 gyermekem után az előrehozott öregségi nyugdíjat szeretném igénybe venni. Köztisztviselő vagyok. Ha 2006 decemberében állapítják meg az előrehozott öregségi nyugdíjamat, a felmentési időm 2007. 06. 20-áig tart, ekkor már 36 év munkaviszonyom lesz. Januárban megkaphatom-e a különjuttatást, illetve júniusban a 40 éves jubileumi jutalmat?
Részlet a válaszából: […] ...azt is, hogyteljesül-e a Ktv. 49/E § (5) bekezdésében szabályozott feltétel. A hivatkozottparagrafus d) pontja alapján a 40 év közszolgálati jogviszony után járójubileumi jutalmat ki kell fizetni, ha a jubileumi jutalomra jogosítószolgálati időből 4 év vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 2.

Rokkantnyugdíj

Kérdés: Rokkantnyugdíj mellett köztisztviselőként dolgozom, határozott idejű jogviszonyban, mely december 31-én jár le. 1967. július 4-e óta közalkalmazottként, majd 1995. február 16-a óta köztisztviselőként dolgozom. 35 éves jubileumi jutalmamat 2002. évben megkaptam. Véglegesen igénybe szeretném venni a rokkantnyugdíjat, munkaviszonyom megszüntetésekor jogosult vagyok-e a 40 éves jubileumi jutalomra, jár-e felmentési idő, és mennyi, kaphatok-e 2004. évre 13. havi illetményt?
Részlet a válaszából: […] ...a kialakult bírói gyakorlat. Mint az közismert, ajogviszony megszűnése esetén a köztisztviselő nyugdíjazásakor ki kell fizetni a40 év közszolgálati jogviszony után járó jubileumi jutalmat, ha a jutalomrajogosító szolgálati idejéből 4 év, vagy ennél kevesebb van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 16.

Nyugdíjazás mellett járó juttatások

Kérdés: Ha a közalkalmazott (vagy a köztisztviselő) nyugdíjba vonul, és folyamatosan dolgozik tovább ugyanabban a munkakörben, akkor a tényleges munkaviszony megszűnésekor a jubileumi jutalom kifizetése mellett még jár-e a részére a felmentési időre járó átlagkereset?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a kollektív szerződésből is következhet. Leghosszabb tartama – megállapodástól függően – sem lehet több nyolc hónapnál.Közszolgálati jogviszonyban egységesen hat hónap a felmentési idő.Nyugdíjazás címén történő felmentés esetén is kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 3.