Koprodukciós film nyilvántartása

Kérdés: Költségvetési intézmény koprodukciós megállapodást köt egy filmgyártó céggel egy film elkészítésére, amely alapján a felek mint közös filmelőállítók közösen valósítják meg a filmet, és közösen gondoskodnak annak anyagi és egyéb feltételeiről. A koprodukció eredményeként létrejövő filmalkotáson a koprodukciós partnerek osztatlan közös tulajdont szereznek. A film közös létrehozásához szükséges feltételeket a konkrét esetben a felek az alábbiak szerint biztosítják: a gyártó saját forrásból gyártási kapacitásokat (humán és technikai), valamint pályázati forrásból megszerzett – de a felek viszonylatában a gyártó saját forrásának minősülő – pénzeszközöket biztosít, a költségvetési intézmény pedig pénzeszközöket és egyéb kapacitásokat, pl. szerkesztőt, technikát, forgatási helyszínt, archív felvételeket stb. A közös film megvalósításához a felek által "összeadott" (azaz a közösbe betett) források egymás részére való rendelkezésre bocsátását illetően a pénzügyi/számviteli dokumentáláshoz elegendő bizonylat-e önmagában a szerződés, vagy egyéb bizonylat is szükséges-e, ha igen, akkor mi ez a bizonylat? Kell-e számlázni a koprodukcióban részt vevő partnereknek egymás részére a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásaikat, keletkeztet-e ez áfafizetést? A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról kell-e számlát adnia? Hogyan történhet a közös tulajdon, a tulajdonrész számviteli nyilvántartásba vétele? A tulajdonjogot 50-50%-ban nyilvántarthatják? A könyvviteli nyilvántartásba vételt milyen bizonylatokkal kell alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...ha a film hasznosítása nem haladja meg az egy évet, akkor a megfelelő költségnemeken kell elszámolni a film előállításával kapcsolatos kiadásokat. Ha a filmet értékesíteni kívánják, akkor saját előállítású készletként kell nyilvántartásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Késedelmi kamat

Kérdés: A Költségvetési Levelek 241. számának 4421. számú kérdésére adott válaszuk szerint a késedelmi kamatot követelésként előírni a teljesítéssel egyidejűleg kell, tehát akkor, amikor a késedelmi kamat befolyt. A válasznál nincsen jogszabályi hivatkozás, vagy a jogszabályokból történő levezetés. Kérem segítsenek a jogszabályi hivatkozás megtalálásában! Ezzel összefüggésben merül fel az is, hogy mi a helyzet egy jogerőre emelkedett fizetési meghagyásban szereplő tőkére, meghiúsulási kötbérre, eljárási díjra, ügyvédi díjra vonatkozóan. Ezeket követelésként elő kell írni, vagy csak akkor és olyan összegben, amikor ezek befolynak a költségvetési szervezethez?
Részlet a válaszából: […] ...késedelmi kamata.Az Áhsz. 15. számú mellékletének, az „I. Egységes rovatrend a költségvetési és finanszírozási bevételekhez, kiadásokhoz” cím alatt található meghatározása szerint:B411. Egyéb működési bevételek rovaton kell elszámolni a más rovaton...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Következő évre áthúzódó tb-ellátás

Kérdés: Következő évre áthúzódó tb-ellátást (a 11. havi tb-ellátás csak következő év januárban lett átutalva) az intézménynél mint bérköltségcsökkentést, vagy a következő évek személyijuttatás-visszatérítéseként (B411) kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...kapott ellenértéket,j) az 1 és 2 forintos érmék forgalomból történő kivonása miatti kerekítési különbözetet, ha a készpénzes kiadások teljesítésekor, bevételek beszedéskor nem határozható meg egyértelműen, hogy az mely rovathoz kapcsolódik, mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 21.

Képzéshez kapcsolódó juttatások nyújtása munkavállalónak EU-s pályázati forrásból

Kérdés: Költségvetési szervként EU-s pályázati támogatással szakmai továbbképzéseken vesznek részt néhányan. A pályázatban a tandíjak dologi költségként vannak tervezve. A képzésben részt vevőkkel tanulmányi szerződést kötött intézményünk. Az átvállalt tandíj (nem iskolarendszerű, illetve iskolarendszerű képzés esetében) összege béren kívüli juttatásnak minősül-e? A tanulással kapcsolatban gyakran van útiköltség-elszámolás, szállás- és étkezési díj. Hogyan könyveljük ezeket, K1107/K1113 személyi rovatokra, vagy K341 dologi kiadásként egyben mindent a tandíjjal vagy külön-külön? A tanulmányi szerződést rögzítsük előzetes kötelezettségvállalási dokumentumként, vagy a képzést folytató intézménnyel kötött megállapodást? Ha mindkettőt rögzítjük, akkor duplán jelenik meg pl. a tandíj költsége mint lekötött keret. A kifizetőt terheli-e valamilyen kifizetői járulék ezzel kapcsolatban (a továbbképzés a munkáltató érdekében merült fel)? Amennyiben a dolgozó nem tölti le a tanulmányi szerződésben vállalt időt, tőle mely költségek követelhetők arányosan?
Részlet a válaszából: […] ...képzés és hozzá kapcsolódó utazás, szállás után a kifizetőnek nem keletkezik adó- vagy más közteher-­fizetési kötelezettsége.A kiadások számviteli kezelése is annak függvényében alakul, hogy melyik esetről van szó:Amennyiben az Szja-tv. 1. számú melléklete...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.