Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység érdekében merült fel, vagy tételes levonási tilalom alá esik),– arányosításba vonható áfa.A beszerzések közül azok a kiadások sorolhatók az arányosítással levonható áfa közé, amelyek egyaránt szolgálják a levonásra jogosító és arra nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Megszűnő költségvetési szerv

Kérdés: Önkormányzati társulásunk fenntartása alatt működő költségvetési szervünk 2017. 12. 31-én megszűnt. A szerv feladatait, illetve két dolgozóját a társulás vette át. A megszűnő szervnek tárgyieszköz-állománya nem volt, viszont a bankszámláján még volt pénz december 31-én (5 millió Ft). Ezt az összeget 2018-ban vezettük át a társulás mint jogutód bankszámlájára. A kincstár honlapján elérhető tájékoztató szerint a következő módon kell eljárni a könyvelést tekintve: "Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megszűnt szervezet záró mérlegében kimutatott pénzkészlet megszűnés fordulónapját követő átvételét a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveibe a 491. Nyitómérleg számlával, illetve a 495. Mérlegrendezési számlával szemben számolja el. A?megszűnt szervezet pénzeszközeinek megszűnést követő jogutód szerv részére történő átutalása kizárólag a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveiben számolható el bankszámlák közötti átvezetésként a 361. Pénzeszközök átvezetési számla alkalmazásával." Ha a 361-re könyvelem a társulásnál a banki átvezetést, akkor a 361-en egyenlegem lesz, aminek elvileg nem lehet egyenlege. Hogyan kell könyvelnem az átvezetett összeget a társulásnál? Jól értelmezem a tájékoztatót, és a 361-ről kivezethetem ezt az összeget a 495-tel szemben? Ebben az esetben viszont a KGR-be feladott mérlegjelentésben ez a könyvelési tétel nem jelenik meg, mivel nem pénzforgalmi tranzakció miatti állományváltozásról van szó. A?mérleg 172. sora, a pénzeszközök átvezetési számla csak pénzforgalmi tranz-akciót vesz figyelembe. Le tudnák vezetni a konkrét könyvelési lépéseket ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...számvitel szerint T 002 Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség nyilvántartási ellenszámla K 05(2) Kötelezettségvállalás kiadásokrae) Kötelezettségek megszűnőnél kimutatott értékének bekerülési értékének nyilvántartásba vétele a pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Visszatérítendő támogatás

Kérdés: Intézményünk egy pályázat kapcsán visszafizetendő támogatást kapott 2017-ben a B15 rovatra. A teljes összeg visszafizetése 2019-ben egy összegben válik esedékessé. A kapott összegből (7 millió Ft) finanszírozzuk a pályázati kifizetéseket, amit a benyújtott elszámolás alapján térítenek meg. 2017-ben a 7 millió Ft-ot B15 – K505 rovatpárokra könyveltük az előírt könyvelési tételek alapján. Év végén a kölcsönből felhasználtunk 2 millió Ft-ot, amit már csak a következő évben térítettek meg részünkre. Mi ilyenkor a helyes könyvelési eljárás? Jelenleg a 7 millió Ft a K505-ös rovaton, mint végleges kötelezettségvállalás szerepel.
Részlet a válaszából: […] ...kölcsönök kamatot és más költséget, díjat nem tartalmazó összegének államháztartáson belüli visszafizetésével kapcsolatos kiadásokat. A rovaton elszámolt kiadásokat a beszámolóban a II. fejezet 1. pontja szerinti bontásban kell szerepeltetni. ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Közfoglalkoztatás

Kérdés: 2015. március 1-jétől megváltozott a közfoglalkoztatási programok finanszírozási rendszere. A MÁK által megküldött nettó finanszírozási adatlapon külön feltüntetett közfoglalkoztatás nettó különbözetét hogyan kell helyesen könyvelni ahhoz, hogy a működési célú támogatások rovaton is megjelenjen a bruttó támogatás összege?
Részlet a válaszából: […] ...bevételt beszedő szervezet által – jogszabály felhatalmazása alapján – történő felhasználásakor az annak terhére teljesített kiadásokat a bevételt megillető szervezetnél,e) a 48. § (8) bekezdésének f) pontja szerint a társadalombiztosítás pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Európai uniós pályázat

Kérdés: Önkormányzati intézmény vagyunk, szeretnénk a segítségüket kérni az alábbi témában:
1. 2014. év végén egy EU-s pályázaton nyert összeget a főszámlánkra (költségvetési elsz.szla) utaltak, az elkülönített alszámla helyett. Ezt a bevételt a 922 Államháztartáson kívüli működési támogatások bevételére könyveltünk, 2015-ben átvezettük a főszámlánkról az e célra nyitott elkülönített bankszámlára. A bankszámlák közötti átvezetésen kívül milyen könyvelési lépések szükségesek még? (3682. idegen pénzeszközökkel szemben milyen könyvelési tétel volna megfelelő?)
2. Az EU-s számláról kifizetéseket eszközöltünk (bankkártyával), ezeket a gazdasági eseményeket hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...támogatási programokhoz, vagy más lebonyolítási, fejezeti elszámolási, technikai feladatokhoz, illetve a finanszírozási bevételek és kiadások teljesítéséhez vezetett számlákat is – egyenlegét.Elektronikus pénz feltöltése – forintszámláról:A) Pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 22.

Bér téves utalása

Kérdés: 2015. év januárjában egyik dolgozónk megkapta a teljes havi fizetését. Közben kiderült, hogy táppénzen volt, ezért a táppénzes időre járó bérét jogosulatlanul vette föl. A következő hónapban már levonni nem tudtuk tőle, mert elment intézményünktől. A kilépéskor ez az összeg rákerült a MIL lapjára. Hogyan kell ezt az összeget a kétféle számvitelben kezelnünk?
Részlet a válaszából: […] ...§-ai szabályozzák.A KIR hatálya alá tartozó szervezetek a K1.-K2 rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon a kiadások teljesítését az Ávr. 62/E. §-ának (1) bekezdése szerint megküldött könyvelési értesítő vagy más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 19.

Kiadások másodlagos könyvelése

Kérdés: Intézményünk önkormányzati egészségügyi rendelőintézet. A kiadásaink könyvelésekor másodlagos számlacsoportként előirányzat esetében:
711 Alaptevékenységek költségvetési előirányzata
712 Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzata
Előirányzat-teljesítés esetében:
721 -Alaptevékenységek kiadási előirányzatának teljesítése
722 -Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzatának teljesítése
számlacsoportok alábontott főkönyvi számláit alkalmazzuk.
Könyvelő kolléganőnk – hivatkozva számviteli elő­­adásokon elhangzottakra – úgy tudja, hogy a fenti számlákon nyilvántartott gazdasági események közül azokat, melyek OEP-, illetve önkormányzati finanszírozás terhére történtek, át kell vezetni a 771 és 772 számlacsoport számláira. A kisegítői feladatokat ellátó számviteli munkatárs kolléganőnk szerint ezt a számlát csak az önkormányzatok és egyéb finanszírozást végző intézmények a finanszírozási tevékenységükkel kapcsolatos gazdasági események nyilvántartására használhatják, egészségügyi intézmény ilyen tevékenységet nem végez, ezért ezt a számlacsoportot nem alkalmazhatja. Kérjük szíves állásfoglalásukat a fentiekkel kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...és (3) bekezdése szerint meghatározott alaptevékenység ellátása során év közben az 1-5. számlaosztályban keletkezett költségvetési kiadásokat kell kimutatni szakfeladatonként.Alaptevékenység a költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszabályban, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Európai uniós támogatás finanszírozó szervezeten keresztül

Kérdés: Központi költségvetési intézet EU-s pályázati pénzt kap hazai finanszírozó szervezeten keresztül. Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...tétele érdekében a kifizetett összegekhez tartozó saját rész arányát köteles költségvetési kiadásai közé átvezetni az átfutó kiadások közül.Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kiadást nem szerepeltethet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Család- és iskoláztatási támogatás elszámolása eseti gondnok kijelölése esetén

Kérdés: A Gyvt. alapján a jegyző családi pótlék természetbeni folyósításáról döntött. A családi pótlékot nem a jogosultnak utalják, hanem az önkormányzat Magyar Államkincstárnál nyitott számlájára (a MÁK-tól kapunk bankszámlakivonatot). A beérkezett összeget az eseti gondnok készpénzben felveszi, majd abból például élelmiszert, gyógyszert vásárol a gyermek részére. Az idegen pénzeszközök közt megtaláltuk a szerintünk alkalmazandó főkönyvi számlát, 35117. Családtámogatások lebonyolítási számla. Hogyan könyveljük a számlára érkezett családi pótlékot, annak felvételét a számláról, és ha szükséges könyvelni, akkor az azzal való elszámolást? Az eseti gondnok egy táblázat kitöltésével és a számlák csatolásával számol el a jegyző felé. Tekintettel arra, hogy az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzás esetén kötelezően alkalmazandó gyámhatósági eljárásról van szó, ezért kérdésem közérdeku lehet.
Részlet a válaszából: […] ...gyerekek nevére szóló számlákat szabad elfogadni.)Bruttó módon az előleg visszavételezése T 35117, 35125 - K 399 Kiadások elszámolása T 4881117 - K 35117 és T 4881125 - K 35125 A fel nem használt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása

Kérdés: A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!
Részlet a válaszából: […] ...lehetetlen, továbbá agyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermekrészére az eltartásához szükséges kiadásokat fedezni. Mindezek fennállásaesetén a gyámhivatal a gyermektartásdíjra vonatkozó behajthatatlanság tényét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.