Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...idő megállapításánála) az e törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.), a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.), az állami tisztviselőkről szóló 2016....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Közszolgálati tisztviselők képzettségi pótléka

Kérdés: Kaphat-e képzettségi pótlékot az a köztisztviselő, aki könyvelői munkakörben, vállalkozói mérlegképes bizonyítvánnyal látja el a munkáját? A besorolásához szakirányú érettségi bizonyítvány volt a követelmény.
Részlet a válaszából: […] ...képzettségi pótlék állapítható meg a személyi juttatások előirányzat terhére. Szintén megállapítható pótlék annak a kormánytisztviselőnek, köztisztviselőnek is, aki a besorolásánál figyelembe vett iskolai végzettségénél magasabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Köztisztviselői illetmény garantált bérminimumra történő kiegészítése

Kérdés: A köztisztviselői illetményem a középiskolai végzettségűekre vonatkozóan, a 13. fizetési fokozatban nem éri el a garantált bérminimumot. Ki kellene-e egészíteni a munkáltatónak a garantált bérminimumra? Ha a munkáltató eltérítené az illetményt, akkor az eltérítés a garantált bérminimumra jönne rá?
Részlet a válaszából: […] ...belül a tárgyévet megelőző év minősítése, ennek hiányában teljesítményértékelése alapján a tárgyévre vonatkozóan a kormánytisztviselő besorolása szerinti fizetési fokozathoz tartozó alapilletményét december 31-éig terjedő időszakra legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Rovatrend – közfoglalkoztatott bére és szocho

Kérdés: Közfoglalkoztatott bérének és szociális hozzájárulási adójának a kormányhivatal által meg nem térített részét, de legfeljebb 15%-át a költségvetési intézmény az önkormányzat részére megállapodás alapján számlázza. Milyen rovatra és milyen COFOG-ra javasolják könyvelni a gazdasági eseményt?
Részlet a válaszából: […] ...Foglalkoztatottak személyi juttatásaiK1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérekEzen a rovaton kell elszámolnia) a köztisztviselők, kormánytisztviselők, állami tisztviselők, közalkalmazottak, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagjai,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Köztisztviselő illetménye eltérítésének hatásköre

Kérdés: Helyi önkormányzat felsőfokú köztisztviselőjének a bérét helyi rendelet hiányában is eltéríthetem, egyedileg?
Részlet a válaszából: […] ...előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év minősítése, ennek hiányában teljesítményértékelése alapján – ide nem értve, ha a kormánytisztviselő végleges áthelyezésére kerül sor – a tárgyévre vonatkozóan a kormánytisztviselő besorolása szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Köztisztviselői jogviszony megszűnése öregségi nyugdíjra való jogosultság címén

Kérdés: Köztisztviselőnő vagyok, 1952. 10. 31-én születtem, öregségi nyugdíjba 62,5 éves kor után mehetek, és szeretnék is nyugdíjba vonulni. Kérhetem-e a jogviszonyom felmentéssel történő megszüntetését és mikor? Jár-e végkielégítés, illetve a 40 éves jubileumi jutalom? 2008 áprilisában megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat a régi szabályok szerint. 2013. áprilisban pedig a 40 éveset. 3 évet állami cégnél dolgoztam 1971-1974-ig, majd pár hónapot takarékszövetkezetnél. Ha nyugdíjba megyek (öregségi nyugdíj), akkor az 1 év és pár hónap fog hiányozni a 40 éves szolgálati időből, ilyen esetben jár-e jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...jogosító időként. Ezek a következők:a) a Kttv., Ktv., Ktjv. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idő,b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Szülő nő cafeteriajuttatása

Kérdés: Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy köztisztviselő részére a cafeteria jár-e a terhességi-gyermekágyi segély időszakára, illetve szülés előtt, ha szabadságon vagy táppénzen van a munkavállaló? Amennyiben a 30 napot meghaladó távollét után nem járna, akkor a 30 nap az naptári nap vagy munkanap, illetve 30 napig jár, és csak a 31. nap tartós távolléttől nem jár a cafeteriajuttatás? Ünnepnap miatt megszakad-e a tartós távollét ideje (a használt munkaügyi KIR-rendszer nem enged ünnepnapra szabadságot rögzíteni)?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató által – a jogszabályok keretei között – mérlegelési jogkörben megállapított juttatás. A köztisztviselők (kormánytisztviselők) tekintetében a Kttv. 151. §-a rögzíti a cafeteriajuttatások fajtáit, a jogosultság egyes feltételeit,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 20.

Képzettségi pótlék visszavonása

Kérdés: A közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése a képzettségi pótlékkal kapcsolatosan az alábbiak szerint rendelkezik. A feladatkör szakszerűbb ellátását biztosító tudományos fokozat, valamint a feladatkörön belüli szakosodást elősegítő további szakképesítés, szakképzettség elismeréseként a közigazgatási szerv kormánytisztviselői, köztisztviselői számára a hivatali szervezet vezetője – a közigazgatási szerv személyi juttatása elő­irányzata terhére – képzettségi pótlékot állapíthat meg. Jól értjük, hogy az "állapíthat meg" kifejezés egyben azt is jelenti, hogy a korábbi jogszabály alapján megállapított képzettségi pótlék bármikor visszavonható?
Részlet a válaszából: […] A feladatkör szakszerűbb ellátását biztosító tudományos fokozat, valamint a feladatkörön belüli szakosodást elősegítő további szakképesítés, szakképzettség elismeréseként a közigazgatási szerv kormánytiszt­viselői, köztisztviselői számára a hivatali szervezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 20.