Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] ...nem kell figyelembe venni a jogszabály alapján, nyilvánosan meghirdetett pályázat útján költségvetési, önkormányzati forrásból a magánszemély részére lakóépületnek az adott jogszabályban meghatározott felújítására, korszerűsítésére juttatott támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Önkormányzati támogatások adózása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletet alkotott a fenntartásában működő intézményekben és az önkormányzat egészségügyi feladatát ellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgozók számára biztosított juttatásokról. A rendelet célja, hogy különböző juttatásokat nyújtva, az alkalmazottak és a foglalkoztatottak munkában maradását és új munkaerő munkába állását segítse a bizonyos szakmákban fennálló nehéz munkaerőhelyzet megoldása érdekében. A rendeletben szabályozott feltételek teljesülése esetén – szociális rászorultság vizsgálata nélkül – pályázat útján nyújt:
- munkáltatói ösztöndíjat főiskolai, egyetemi hallgatók részére, szerződés keretében,
- lakhatási támogatást, lakásbérleti díj megfizetéséhez a foglalkoztatottak részére,
- lakhatásilehetőség-támogatást, bérelhető lakás formájában, a lakásbérleti díj szociális alapon, költségelven vagy piaci alapon történő megállapítása mellett,
- rekreációs támogatást, amelynek keretében ingyenes sportszolgáltatást biztosít az önkormányzat tulajdonában lévő, azonban az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégének vagyonkezelésébe adott sportlétesítményben, uszodabérlet formájában az intézmények, egészségügyi szolgáltató foglalkoztatók részére (nem a dolgozó nevére szóló bérlet!!), mellyel a dolgozók az uszodát ingyenesen igénybe vehetik, használhatják,
- munkavégzést segítő eszközök beszerzésére támogatást, amely informatikai eszközök vásárlására fordítható.
A fentiekben ismertetett önkormányzati rendelet szerinti feltételekkel, pályázat alapján nyújtott támogatások adókötelesnek minősülnek-e, ha igen, milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség keletkezik a kifizető és a juttatást igénybe vevő részéről?
Részlet a válaszából: […] ...csak a konkrét feltételek ismeretében lehet megállapítani.Általánosan igaz, hogy az Szja-tv. értelmében főszabály szerint minden magánszemély által megszerzett jövedelem, juttatás adóköteles, kivétel, ha a törvény kivételként nevesíti az adott juttatást, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Ingyenesen és kedvezményesen adott színházi belépőjegyek

Kérdés: A színház saját előadásaira ingyenesen juttat belépőjegyeket meghatározott számban:
- saját munkavállalói és megbízási szerződéssel foglalkoztatott dolgozói, valamint
- kiemelt külső személyek részére (protokoll-jegyek),
és kedvezményes belépőjegyeket biztosít szakmai jegy címén
- az alkalmazásában álló művészek,
- valamint a produkcióban részt vevő, külsős művészek részére.
Emellett meghatározott nézőcsoportok részére különböző kedvezményekkel árul belépőjegyeket. A nézők által igénybe vehető kedvezményeknek csak egy része van a honlapon meghirdetve, másik része zárt körű Facebook-csoportban, illetve színházi kapcsolattartókon keresztül jut el a kedvezményezettekhez. A fentiekhez kapcsolódóan milyen szja- és áfafizetési kötelezettség merül fel? Helytálló-e az a véleményünk, hogy a saját munkavállalók és a megbízási szerződéssel foglalkoztatottak részére a mindenkori minimálbér összegéig adómentes juttatásként adható az ingyenes vagy kedvezményes színházjegy az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.28. pontja alapján, illetve szintén adómentes juttatásként adható a kiemelt külső személyek részére az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.36. pontja értelmében? Ezzel szemben a produkcióban részt vevő, külső művészek által igénybe vett kedvezményes jegyek után adófizetési kötelezettség merül fel az Szja-tv. 70. §-ának előírása alapján. Véleményünk szerint ez azért ellentmondásos, mert az ingyenesen biztosított jegyeket nem terheli adófizetési kötelezettség, míg a kedvezményes jegyeket igen. Az áfa szempontjából jól gondoljuk-e, hogy miután a produkciók létrehozásával összefüggésben felmerült áfát a színház levonásba helyezte, az adott kedvezmények közül csak a honlapon vagy egyéb nyilvános fórumon meghirdetett kedvezményekre vonatkozóan érvényesíthető az Áfa-tv. 71. §-ának (2) bekezdése szerinti üzletpolitikai célú árengedmény, ami nem képez adóalapot? A honlapon nem közzétett, zárt körben igénybe vehető kedvezmények után ugyanakkor meg kell fizetni az áfát. Az ingyenes jegy esetében mi tekintendő a fizetendő áfa alapjának? A fentiekhez milyen tartalmú nyilvántartások vezetése szükséges?
Részlet a válaszából: […] ...és b) pont szerinti juttatási körben külön-külön – a minimálbért meg nem haladó értékben, feltéve, hogy a belépőjegy, bérlet – a magánszemélynek ki nem osztott (nem juttatott) belépőjegyek, bérletek visszaváltása kivételével – nem visszaváltható, továbbá azzal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Pénzbeli adomány áfája

Kérdés: Nyári szezonban egy költségvetési szerv által üzemeltetett üdülőterületen a gyermekek hasznos szabadidő-eltöltéséhez az üzemeltető intézmény ingyenes gyermekfoglalkozásokat, gyermekrendezvényeket szervez azzal, hogy a felmerülő költségekhez önkéntes pénzbeli vagy természetbeni felajánlásokat elfogad. Milyen szabályai vannak a felajánlott adományok elfogadásának, dokumentálásának? Van-e áfavonzata a befizetett pénzbeli adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...fejezet szerint kell elszámolni.Az általános forgalmi adó a gazdasági tevékenységet, a szolgáltatást, termékértékesítést adóztatja. A magánszemélyek által önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül adott adomány, akár pénz, akár eszköz, nem tartozik az áfa hatálya alá....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...formaruha és a jogszabály alapján adott ruházat.A munkaruha az Szja-tv. 4. §-ának (2a) bekezdése szerint nem bevétel, tehát a magánszemélyt nem terheli adókötelezettség, és bevallani sem kell. Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.24. pontja szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Online számlaadat-szolgáltatás

Kérdés: Az alanyi adómentes és tárgyi adómentes tevékenységet végzőket hogyan érinti a számlaadat-szolgáltatás? Hogyan készüljünk fel a 2020. évközi és a 2020-tól hatályba lépő szabályokra?
Részlet a válaszából: […] ...rendszerbe, akiknek eddig még nem kérték el az adószámát.2021. január 1-jétől tovább bővül az adatszolgáltatási kötelezettség, a magánszemélyek, a külföldi vállalkozások és egyéb szervezetek számára kiállított számlákat is be kell majd küldeni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...üzemeltető áfaalany kft.-nek van adólevonási joga a strand üzemeltetésével kapcsolatban. A személyi jövedelemadót érintő kérdések A magánszemély bevételének meghatározása során az Szja-tv. 5. §-ának (4) bekezdéséből kell kiindulni, mely szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Önkormányzat által nyújtott születési támogatás adójogi vonzata

Kérdés: Önkormányzatunk 2015. évi szociális rendeletében születési támogatást ad a községben állandó lakóhellyel rendelkező (életvitelszerűen itt tartózkodó) anyának, akinek gyermeke születik. A támogatásnak van-e járulékvonzata, valamint ha ez rászorultsági alapon (jövedelem vizsgálata mellett) történik, akkor is fennáll-e közteher megfizetése az önkormányzatnál?
Részlet a válaszából: […] ...az anyának a gyermek születésére tekintettel, ez az Szja-tv. alapján nem minősül adómentesnek. Ebben az esetben az így kapott összeg a magánszemély egyéb jövedelmét képezi, a magánszemélynél 16% személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség keletkezik, míg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.

Reprezentáció

Kérdés: A reprezentációs jellegű kifizetések, elsősorban élelmiszer-beszerzések esetében szükséges-e, s ha igen, milyen dokumentumokkal (pl. jelenléti ív, fénykép, meghívó) alátámasztani a hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény, továbbá állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás megvalósulását, illetve a résztvevők létszámát? Amennyiben nem állnak rendelkezésre megfelelő dokumentumok, vagy a létszám nem volt meghatározható, s így az arányos költségelszámolás nem bizonyítható, a természetbeni juttatásként történő adóztatás (szja, tb-járulék) megfelelő eljárás-e, vagy ez esetben a költségek elszámolására nincs lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...Ft. Az ezen értékhatár feletti összeg után kell a természetbenijuttatás adóját megfizetni.Ha a kifizető nem tudja megállapítani az egyesmagánszemélyekre jutó juttatást, és a juttatás nem minősül reprezentációnak,akkor magánszemélyhez nem köthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.

Térítésmentes átadás elszámolása

Kérdés: Önálló költségvetési intézmény vagyunk. Munkavállalónk részére ingyenesen adunk át számítógépet. Kérdéseim a következők: 1. Az Szja-tv. 1. sz. melléklet 7.11. pontja szerint a fenti térítésmentesen történő szerzés nem adóköteles. Ez azt jelenti, hogy az átadó intézménynek sem kell 44% szja-t fizetnie? 2. Ha a fenti számítógép korábbi beszerzésekor az áfát nem igényeltük vissza, akkor a térítésmentes átadáskor kell-e áfát befizetni, és ha igen, az intézménynek, vagy a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 7.11. pontja alapján a magánszemély adómentes bevétele az a vagyoni érték, amelyet az ingyenesen vagy kedvezménnyel juttatott számítógép formájában kap, feltéve hogy a számítógépet az átadását megelőzően már legalább két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 18.