Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...igényelt támogatás típusának meghatározásához elsőként a támogatási szerződés, megállapodás dokumentációjának áttekintése szükséges. Ennek tartalmi megítélése alapján lehet az elszámolás pontos beazonosítását megtenni, hiszen ez definiálja, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Intézményi társulás

Kérdés: Önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében mint székhely működteti a nevelési és oktatási intézményeit. Korábbi kérdésemre kapott válaszban az étkeztetési normatívát a székhely intézmény átadott pénzként kezeli, és nem kell számlát kibocsátani a tagintézménybe járó és ott étkező gyerekek után. Ismerve az önkormányzatok mai gazdasági nehézségeit, nincs lehetőség a székhely önkormányzatnak átadni a normatív támogatást, és visszafelé sem tud támogatást utalni a működési költségekhez a tagintézmény. Az önkormányzatok többségének az lenne a kérdése, hogy mivel az önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű könyvelést végeznek, van-e lehetőség mindkét önkormányzat esetében úgynevezett kompenzálólevélre az elszámolás érdekében, ezen összegek vegyes naplón való könyvelésére?
Részlet a válaszából: […] ...a bíróság dönt. Atársuló képviselő-testületek megállapodhatnak abban, hogy a vitás kérdésbenbármelyik képviselő-testület kérheti a megállapodásban megjelölt önkormányzatiérdekszövetség által felkért tagokból álló egyeztetőbizottság állásfoglalását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Közművesített telekértékesítés áfája

Kérdés: Önkormányzatunk telekértékesítés során biztosítja (megépíti) a telekhatárig a közműveket (áram, gáz, víz csatorna), ezért az értékesítés során közmű-hozzájárulási díjat vet ki a vásárlóra. Útépítésnél az érintett ingatlantulajdonosra útközmű-hozzájárulást vet ki. A képviselő-testület határozza meg a közmű-hozzájárulási díjak összegét. Önkormányzatunk az áfa alanya. A víz-, gáz-, áramközmű bevételét 25%-os áfa terheli? Ha részletfizetéssel törlesztik, mikori áfakulccsal kell számolniuk 2009. júliustól: a 20 vagy a 25%-ossal? Az útközmű 25%-os áfatartalmú? Valamint ha valaki számlát kér a közművektől, milyen SZJ vagy TEÁOR a megfelelő?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az adó alapjába beletartoznak a termékértékesítésteljesítéséhez járulékosan kapcsolódó költségek is. Amennyiben a felekmegállapodása szerint az eladó arra vállal kötelezettséget, hogy a telketaszfalttal ellátott utcában, közműcsonkok és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Közüzemi díjak lakásszövetkezeti bizonylata

Kérdés: Albérletünk lakótömbjének fűtéskorszerűsítése óta olyan elszámolásokat kapunk havonta, amelyeken nem található egyedi azonosító, befizetőazonosító, keltezés, kiállító cég adatai. Szerepel azonban rajta vízfogyasztás, ami azért különös, mert kéthavonta diktáljuk az óraállást, és egy 390 Ft-os számlázási díj, annak ellenére, hogy ez nem számla, csak elszámolás. A lakásszövetkezet közös képviselője úgy nyilatkozott, hogy a gázművek egy összegben kiszámlázza a lakásszövetkezetnek a gázdíjat, majd a szövetkezet megbíz egy céget a költség lakók közötti felosztására, ami alapján köteles vagyok a szövetkezetnek megfizetni a díjat. Mivel nagyobb összegről van szó havonta, ezért szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a folyamat helyes-e.
Részlet a válaszából: […] ...hiszen a lakásszövetkezetnél állrendelkezésre a közüzemi szolgáltató számlája és a lakásszövetkezet általmegbízott cég közötti megállapodás. Ha az egyes közüzemekkel a lakásszövetkezet kötött szerződést(a leírtak alapján ez is vélelmezhető), és a tag,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 9.