Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] A Tao-tv. 22/C. § (6a) bekezdése szerint a (6) bekezdés a) és d) pontjában a magyar állam javára szóló jelzálogjog-bejegyzésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a (6) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti, építési engedélyhez kötött tárgyieszköz-beruházás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Távhőközpont-beruházás

Kérdés: Városunk megújulóenergia-alapú energiahordozót termelő és értékesítő üzemet épít saját beruházásban, melyet üzemeltetni annak elkészülte után is ő fog. Ezen túlmenően a projekt részeként megújulóenergia-alapú energiahordozó termelését eredményező hőközpontot is létrehoz, valamint távhővezetéket is épít saját beruházásban. A megújulóenergia-alapú energiahordozó és az ennek felhasználására épülő energia termelése és szolgáltatása közszolgáltatásnak minősül-e? Visszaigényelhető-e továbbá a fenti beruházási projekt megvalósítása során az önkormányzat mint beruházó számára az általános forgalmi adó?
Részlet a válaszából: […] ...bír relevanciával, mégpedig olymódon, hogy az Áfa-tv. 85. § (1) bekezdésében nevesített szolgáltatások közülegyeseknél az adómentesség alkalmazhatóságához vizsgálni kell azt is, hogy aszolgáltatás nyújtója közszolgáltató-e (és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Önkormányzati szennyvíztisztító telep korszerűsítésének áfája

Kérdés: Nagyközségünk önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében pályázatot nyújtott be a település szennyvíztisztító telepének korszerűsítése és bővítése tárgyában. A pályázat első fordulója eredményes volt, az önkormányzat a második fordulós pályázat elkészítéséhez 85%-os vissza nem térítendő támogatást nyert. A második fordulóhoz most készül a megvalósíthatósági tanulmány, illetve a beruházás terve. Ezen dokumentumok birtokában a következő évben tervezzük a beruházás megvalósítását. A beruházást – befejezése után – az önkormányzat üzemeltetésre bérbe adja 100%-os tulajdonú kft.-jének, amely cég jelenleg is üzemelteti a szennyvíztisztító telepet, a csatornarendszert, és természetesen áfásan szedi a szennyvízdíjat. Kérdésünk, hogy e beruházás kapcsán az önkormányzat jogosult-e áfa levonására? Véleményünk szerint a szennyvíztisztító építménynek (ingatlan) minősül, így abban az esetben, ha az önkormányzat ingatlan-bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választja, a beruházás áfája levonható.
Részlet a válaszából: […] A közölt információk alapján az adott esetben azönkormányzat a tulajdonában lévő, és a víziközművagyon részét képező,szennyvíztisztító telepet és csatornarendszert – vélelmezhetően ellenértékfejében – bérbe adja a 100%-os tulajdonában lévő kft.-nek. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Szennyvízközmű létrehozása

Kérdés: A következő kérdésben kérem segítségüket. Egy társulás több települést érintő szennyvízberuházás megvalósítása céljából jött létre. A társulás bevételeit a tagönkormányzatok befizetései, a közbeszerzési dokumentációk értékesítése, valamint az Európai Unió által nyújtandó (várható) támogatás jelenti. A társulás az áfa tekintetében alanyi adómentességet választott. A társulást létrehozó önkormányzatok között létrejött társulási megállapodás hatálya a projekt megvalósítására, és a beruházással létrejövő közművagyon társult önkormányzatok közötti, a vagyoni hozzájárulásuk arányában történő aktiválására terjed ki. Levonhatja-e a társulás a szennyvízközmű létrehozásával kapcsolatos áfát?
Részlet a válaszából: […] ...során rá áthárított adó levonására nem jogosult. Az Áfa-tv. 195. § (1) bekezdése mint főszabály értelmében azalanyi adómentesség időszakában keletkezett előzetesen felszámított adólevonására az adóalany nem jogosult. Azonban a társulás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.

Alanyi adómentesség, kutak helyreállítása

Kérdés: Egy gazdasági társaság által végzett építkezések során a tulajdonunkban lévő vízműrendszerhez tartozó víznyerő kutak ivóvízbázisa szennyezetté vált. Annak érdekében, hogy azt a jövőben is hasznosítani tudjuk, víztisztító berendezéseket kellett beszereznünk. Az építkezést végzővel abban állapodott meg az önkormányzat, hogy támogatásként folyósítja a beszerzés ellenértékét. A megállapodás azt a kikötést tartalmazza, hogy az önkormányzat köteles a beszerzést végrehajtani, amelyet követően – változatlan áron – számlázni köteles a gazdasági társaságnak. Az önkormányzat nem minősül adóalanynak, az Áfa-tv. 188. § (1) bekezdésében foglaltak szerint alanyi adómentes. A beruházás 20 millió forint értékben történik. Kérdésünk: vajon adóköteles szolgáltatást végez-e az önkormányzat akkor, ha egy ilyen szolgáltatást leszámláz?
Részlet a válaszából: […] ...(349. §)alkalmazandók, vagy károkozás esetében lennének alkalmazandók.Az Áfa-tv. 188. § (1) bekezdése alapján alanyiadómentességet az az adóalany választhat, akinek az összes termékértékesítése,szolgáltatásnyújtása fejében megtérített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Termékbeszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettség, illetve adólevonási jog

Kérdés: Gyakran kérdésként merül fel, hogy az adózási forma változása esetén a korábban beszerzett termékekkel kapcsolatban keletkezik-e adófizetési kötelezettség, 1. ha megszűnik az adott szervezet adóalanyisága (pl. jogutód nélküli megszűnés, jogutódlással történő megszűnés, a 4/A § szerinti közhatalmi tevékenység folytatása miatti adóalanyiság megszűnése), 2. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, de az adóalanyi státusa megváltozik (pl. az általános szabályok szerint adózó adóalany alanyi adómentességet választ), 3. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, az adóalany státusa sem változik, de a szóban forgó terméket adólevonásra nem jogosító (pl. tárgyi adómentes) tevékenységekhez való felhasználási aránya megváltozik (pl. az adóalany egyéb ingatlan-bérbeadásra vonatkozóan adókötelezettséget választ tárgyi adómentesség helyett, illetve fordítva, ha az ingatlant átminősítik, ha a felhasználási arány az államháztartási támogatás folyósítása miatt változik meg). A kérdés különösen akkor merül fel, ha a termékkel kapcsolatos előzetesen felszámított adó levonható volt, és az adólevonási jog gyakorlását kizáró változás ezt követően következik be.
Részlet a válaszából: […] ...keletkeztet. Ilyen feltétel – többek között -az, hogy a jogutód az átalakulást követő ötödik adóév végéig ne válasszonalanyi adómentességet. Csak ezen feltételek teljesülése esetén minősül ajogutódlással történő megszűnés kedvezményezett megszűnésnek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 7.