Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...ami adómentes. Ha azonban pénzbeli juttatást ad az önkormányzat, anélkül, hogy az a szociális rendeletében benne lenne, arra nincs adómentességi jogcím, sem az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 1.3., sem a 8.1. pontjának nem felel meg, ezért egyéb jövedelemként adóköteles.3...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Internetszolgáltatás és egyéb közüzemi díjak továbbszámlázása

Kérdés: Intézményünk együttműködési megállapodást és vagyonkezelési szerződést kötött a területileg illetékes önkormányzatokkal. A megállapodások és szerződések rögzítik azokat az ingatlanrészeket, amelyek továbbra is az önkormányzatok vagyonkezelésében, használatában maradnak, mert nem kapcsolódnak közoktatási feladat ellátásához (pl. konyha, ebédlő, szolgálati lakás). Ezeknek az ingatlanrészeknek a közüzemi díjait vagy az almérőn mért tényleges fogyasztás, vagy energetikus által meghatározott arányban számlázza tovább az a fél, akinek az ingatlanrészében található a főmérő, és aki szerződést kötött a közüzemi szolgáltatóval. A megállapodás alapján néhány intézmény esetében az önkormányzat az internetszolgáltatás megrendelője, melynek meghatározott részét (70, illetve 90%-át) továbbszámlázza intézményünk részére, intézményünk pedig az önkormányzat felé számlázza tovább azokat a közüzemi költségeket, amelyek az önkormányzatok vagyonkezelésében, használatában maradt ingatlanrészekre esnek. Az internet- és egyéb közüzemi díjakat (például távhőszolgáltatás) milyen adómértékkel kell továbbszámlázni? Intézményünk áfakörbe tartozó adóalany, nem választott alanyi adómentességet.
Részlet a válaszából: […] Álláspontunk szerint a kérdésben szereplő esetben, azaz ingatlanhasználat biztosításához (amennyiben a vagyonkezelői jog magában foglalja az ingatlanok használatának jogát) kapcsolódó költség esetében az internethasználat díját a közüzemi költségekhez (rezsiköltségekhez)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Behajtási díj elszámolása

Kérdés: A kórházunk területére személygépkocsival történő behajtás díjfizetés ellenében történik. A vizsgálatra érkező személyek, illetve látogatók részére napi behajtási díj került megállapításra (750 Ft), a kórházban dolgozók pedig éves behajtási bérlet megvásárlásával (12.000 Ft) hajthatnak a kórház területére, továbbá a külső partnerek is vásárolhatnak éves behajtási engedélyt (40.000 Ft). Felmerült az igény, hogy a tartós, hosszú távú kezelésre szoruló betegek a kezelőorvos igazolása mellett a kezelések időtartama alatt térítésmentesen vagy egy kedvezményes összegű, időszakos behajtási engedéllyel hajtsanak be a kórház területére. A kedvezmény az éves dolgozói behajtási díj arányosított részének felelne meg, például, ha a beteg két hétig jár kezelésre mindennap, akkor a két hét időtartamra arányosított díjat szükséges fizetnie. A fenti eljárás bevezetéséhez kapcsolódóan az alábbi kérdéseink vannak: Az Áfa-tv., illetve az Szja-tv. ad-e lehetőséget ilyen esetben az "adómentességre"? Amennyiben nem, az adózásnál melyik értéket kell figyelembe venni abban az esetben, ha a csökkentett összegű díj beszedése történik meg: a napi behajtási díjhoz szükséges számítani az adott kedvezményt, a dolgozói éves bérlethez, vagy a külsős éves bérlethez? Mi számít piaci árnak a kórház behajtási díjának megállapításakor? A dolgozói éves bérlet is kedvezménynek minősül-e, terheli-e a kórházat áfafizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 3. § 9. pontja szerint szokásos piaci érték: az az ellenérték, amelyet független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének. A dolgozóknak adott kedvezményes bérlet esetében piaci árnak a független...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Dolgozónak juttatott szállás elszámolása

Kérdés: Önkormányzati intézmény vagyunk. A bérszámfejtést a Magyar Államkincstár végzi. Munkásszállásként kollégáinknak szeretnénk bérelni egy lakást. A bérbeadó adószámos magánszemélyként ragaszkodik hozzá, hogy a bérleti díjat az intézmény számfejtse, így azt a MÁK KIRA-rendszerében rögzítjük. Meglátásunk szerint a két kolléga nevére is le kell számfejtenünk az adómentes természetbeni juttatást. Így viszont egy kifizetés kétszer szerepelne a bérszámfejtési jegyzéken. Jó ez így? Illetve hogyan tudjuk a bérfeladásban megjeleníteni a kétféle megközelítését a gazdasági eseménynek?
Részlet a válaszából: […] ...szállásolja el, akivel a Tao-tv. szerinti kapcsolt vállalkozásnak minősülő esetekben meghatározott kapcsolat áll fenn.Amennyiben az adómentesség feltételei nem állnak fenn, akkor a dolgozójuk részére adott juttatás a munkabér-jövedelem szabályai szerint adóköteles,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

25 év alatti egyéni vállalkozó adókedvezménye

Kérdés: Önkormányzatunk szerződést kötött egy 25. életévét be nem töltött fiatal egyéni vállalkozóval, aki a jövedelemszámításra az átalányadózás szabályait alkalmazza. Az összevont adóalapját hogyan csökkentheti a 25 év alatti fiatalok kedvezményével?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. rendelkezései szerint, a 25 év alatti fiatal az általa a jogosultsági hónapokban megszerzett, összevont adóalapba tartozó, az Szja-tv. 29/F. §-ának (2) bekezdésében tételesen felsorolt jogcímen megszerzett jövedelmeire veheti igénybe a kedvezményt. Ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Ingyenesen és kedvezményesen adott színházi belépőjegyek

Kérdés: A színház saját előadásaira ingyenesen juttat belépőjegyeket meghatározott számban:
- saját munkavállalói és megbízási szerződéssel foglalkoztatott dolgozói, valamint
- kiemelt külső személyek részére (protokoll-jegyek),
és kedvezményes belépőjegyeket biztosít szakmai jegy címén
- az alkalmazásában álló művészek,
- valamint a produkcióban részt vevő, külsős művészek részére.
Emellett meghatározott nézőcsoportok részére különböző kedvezményekkel árul belépőjegyeket. A nézők által igénybe vehető kedvezményeknek csak egy része van a honlapon meghirdetve, másik része zárt körű Facebook-csoportban, illetve színházi kapcsolattartókon keresztül jut el a kedvezményezettekhez. A fentiekhez kapcsolódóan milyen szja- és áfafizetési kötelezettség merül fel? Helytálló-e az a véleményünk, hogy a saját munkavállalók és a megbízási szerződéssel foglalkoztatottak részére a mindenkori minimálbér összegéig adómentes juttatásként adható az ingyenes vagy kedvezményes színházjegy az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.28. pontja alapján, illetve szintén adómentes juttatásként adható a kiemelt külső személyek részére az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.36. pontja értelmében? Ezzel szemben a produkcióban részt vevő, külső művészek által igénybe vett kedvezményes jegyek után adófizetési kötelezettség merül fel az Szja-tv. 70. §-ának előírása alapján. Véleményünk szerint ez azért ellentmondásos, mert az ingyenesen biztosított jegyeket nem terheli adófizetési kötelezettség, míg a kedvezményes jegyeket igen. Az áfa szempontjából jól gondoljuk-e, hogy miután a produkciók létrehozásával összefüggésben felmerült áfát a színház levonásba helyezte, az adott kedvezmények közül csak a honlapon vagy egyéb nyilvános fórumon meghirdetett kedvezményekre vonatkozóan érvényesíthető az Áfa-tv. 71. §-ának (2) bekezdése szerinti üzletpolitikai célú árengedmény, ami nem képez adóalapot? A honlapon nem közzétett, zárt körben igénybe vehető kedvezmények után ugyanakkor meg kell fizetni az áfát. Az ingyenes jegy esetében mi tekintendő a fizetendő áfa alapjának? A fentiekhez milyen tartalmú nyilvántartások vezetése szükséges?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú melléklet 8.28. b) pontja szerint adómentes a kulturális szolgáltatás igénybevételére (muzeális intézmény és művészeti létesítmény [kiállítóhely] kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Szálláshely-szolgáltatók turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettsége 2020-tól

Kérdés: Érinti-e a költségvetési szerveket a szálláshely-szolgáltatás utáni turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...időpontban, alanyi adómenteseknek a tárgyévet követő február 25-ig kell a bevallást teljesíteni. Abban az esetben, ha az alanyi adómentesség év közben megszűnik értékhatár-átlépés miatt, és áfaalannyá válik az adózó, akkor az áfabevallási gyakoriság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Önkormányzati rendezvényeken elfogyasztott étel, ital

Kérdés: 1. Önkormányzati intézményeink (Gyermekjóléti Központ, Szociális Szolgálat) a klien­seik­nek, ellátottjaiknak zárt körű rendezvényt szerveznek (pl. idősklub, főzőverseny, baba-mama klub, kirándulás), amely során élelmiszer-felhasználásra kerül sor, illetve az ellátottaknak étel- és italfogyasztást biztosítanak, a versenyek díjaként élelmiszert (pl. csokoládét) juttatnak. 2. Az említett önkormányzati intézmények nem zárt körű rendezvényeken (nyílt napokon, konferenciákon és egyéb közösségi rendezvényeken) ajándékot osztanak, helyi fogyasztásra ételt, italt biztosítanak. Kérdésként merült fel, hogy az intézményeknél a fent felsorolt – jogszabály szerint a működésükben meghatározott – kötelező feladatok ellátása során felmerült juttatások adómentes természetbeni juttatásnak minősülnek-e?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az üdültetés és a gyógy­üdültetés nem minősül egészségügyi, illetőleg szociális ellátásnak".A kérdéses esetben az adómentesség akkor alkalmazható, ha az említett önkormányzati intézmények alapfeladatai közé tartozó, annak terhére elszámolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Egészségügyi szolgáltatások, vízitorna áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Önkormányzatunk 100 százalékos tulajdonában álló egészségügyi központ néhány szolgáltatására vonatkozik a kérdésem. Az egészségügyi centrumban számos szolgáltatás vehető igénybe, e szolgáltatások többsége elsődlegesen humán gyógyászati célú.
1. Az egészségügyi központ által nyújtott gyógyfürdő- és kádfürdő-szolgáltatás, valamint a kismama- és a nyugdíjas-vízitorna, az aerobiktorna és a sportsérülések kezelésére szolgáló akvatréning az Áfa-tv. alapján adóköteles vagy adómentes szolgáltatásnak minősül. Amennyiben az adómentesség felmerül, akkor mely rendelkezés alapján? Az árlista szerint a gyógyvizes gyógymedence és a gyógyvizes kádfürdő szolgáltatás OEP-támogatással, kizárólag vénnyel és kezelőlappal vehető igénybe.
2. A kismama- és a nyugdíjas-vízitorna, az akva­aerobik torna és a sportsérülések kezelésére szolgáló akvatréning minősülhet-e az Áfa-tv. 85. §-ának m) pontja alapján adómentes szolgáltatásnak, vagy az uszoda- és strandfürdő-szolgáltatás körébe tartozó szolgáltatásként adóköteles ügyletként kell kezelni?
3. Az OEP által nyújtott támogatást mint árat közvetlenül befolyásoló támogatást fel kell tüntetni az Áfa-tv. 5. számú melléklete szerinti levonási hányados számlálójában? Az egészségügyi központ jelenleg nem kap OEP-támogatást, azonban kap önkormányzati támogatást, amely az OEP-támogatást kiváltja. Ezt az önkormányzati támogatást az 5. sz. melléklet szerint az arányosítás során hogyan kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...A gyógyfürdő- és kádfürdő-szolgáltatás adómentessége az Áfa-tv. 85. §-a (1) bekezdésének b), c) vagy m) pontja alapján merülhet fel.Az Áfa-tv. 85. §-ának (1) bekezdése a következő rendelkezéseket tartalmazza az említett pontokban: mentes az adó alólb) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Közüzemi szolgáltatások közvetítése és a szolgáltatás díjában foglalt egyes tételekre alkalmazandó adómérték

Kérdés: Központi államigazgatási szerv vagyunk. 2011. január 1-jétől a vonatkozó kormányrendelet alapján a vagyonkezelésünkben lévő ingatlanokat térítésmentesen használatba adjuk más költségvetési szervek részére, és azokat ezt követően megosztva használjuk. A közös használatról üzemeltetési megállapodásokat kötöttünk, amelyben rögzítésre került a közüzemi kiadások területalapú megosztása is. Az üzemeltető költségvetési szervek kötelezettséget vállaltak arra, hogy az üzemeltetés költségeiből megelőlegezik a használatunkban maradó épületrészekre eső kiadásokat a szolgáltatóknak, majd továbbszámlázzák a részünkre. A hozzánk érkező számlák egy részében az eredeti szolgáltató számlájában szereplő áfamértéket használták a továbbszámlázó költségvetési szervek, míg máskor a "mentes" mérték szerepel a számlákon, annak ellenére, hogy a továbbszámlázó költségvetési szervek adószámának áfakódja minden esetben 2-es. Esetükben bérleti szerződésről nem beszélhetünk, hiszen az említett ingatlanok a mi vagyonkezelésünkben vannak. Milyen áfamértéket kell használni a továbbszámlázáskor? A továbbszámlázott távhőszolgáltatás esetében lehetőség van-e a kedvezményes 5%-os adómérték használatára, valamint az alanyi mentesen számlázott szolgáltatások és az áfa hatályán kívül eső tételek (pl.: elektromosáram-számlában szereplő szénipari szerkezetátalakítás díja) továbbszámlázásakor milyen áfamértéket kell szerepeltetni a számlákban?
Részlet a válaszából: […] ...szervek által teljesítettközvetített szolgáltatás kapcsán továbbszámlázott valamely díjra preferáltadómérték vagy adómentesség csak abban az esetben alkalmazható, ha annakfeltételei a költségvetési szerv és az Önök relációjában fennállnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 20.
1
2