Munkába járás költségtérítése

Kérdés:

Munkába járás költségtérítésével kapcsolatosan kérném szíves segítségüket. A május hónaptól bevezetésre kerülő vármegye-, illetve országbérletek kapcsán merült fel a következő kérdésünk: Ha a munkavállaló ország- vagy vármegyebérletet vásárol, de a tényleges munkába járásához ennél alacsonyabb értékű, meghatározott km-re szóló bérlet is elegendő, melyet korábban is vásárolt, mi mint munkáltató a korábbi munkába járási költségtérítést tartjuk jogosan kifizethetőnek. Helyes-e a költségtérítés mértékének ilyen meghatározása, illetve milyen módon szükséges bizonylatolni a kifizetést? Jelen gyakorlat szerint a munkáltató nevére szóló számlát, illetve utólag a bérletszelvényt adta le a dolgozó, és a számla alapján térítettük a 86%-ot. Ország- vagy vármegyebérlet vásárlása esetén a számla nagyobb összegről is szólhat, mint ténylegesen a munkába járáshoz szükséges bérlet, így a kifizetett összeg 86% alatt lesz. Arra gondoltunk, hogy azon dolgozókat, akik az újonnan bevezetésre kerülő bérletet kívánják vásárolni, nyilatkoztatjuk a lakóhely és a munkahely tényleges távolságáról, és a nyilatkozat, valamint az arra a távolságra eső bérlet ára lesz a kifizetés alapja.

Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet tartalmazza. A kormányrendelet határozza meg, hogy mely esetekben és milyen mértékben köteles a munkáltató a munkavállaló munkába járásának költségét megtéríteni. A 91/2023. Korm. rendelet bevezette a vármegyei és országos bérleteket, és módosította...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Utazási költségtérítés

Kérdés: Egy szakképzési centrum Budapestről Budaörsre teszi át a székhelyét. A munkavállalók nagy része budapesti lakos, az új székhelyre csak budapesti BKV-bérlettel és egy kiegészítő bérlettel tudnak menni, mely Budapest és Budaörs között érvényes. Kötelező-e megtéríteni a budapesti helyi bérletet és a budaörsi kiegészítő bérletet 86%-ban? Milyen adókötelezettség keletkezik a juttatás után?
Részlet a válaszából: […] ...nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet – figyelemmel a (3)-(4) bekezdés rendelkezéseire is – a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén, az utazási bérlettel, az utazási jeggyel történő, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Munkába járás egy autóval

Kérdés: Két dolgozónk házaspárt alkot, egy autóval járnak dolgozni, és a feleségnek nincs is jogosítványa. A feleség is kéri a 15 Ft/km munkába járási költségtérítést, de szerintünk nem jár neki, mert nincs költsége a munkába járással kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] ...munkába járással kapcsolatos utazási költségek térítésére a 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozik. Az Szja-tv. 25. §-ának (2) bekezdése azt határozza meg, hogy a jövedelem kiszámításánál a munkaviszonyban álló magánszemélynek nem kell figyelembe vennie azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 25.

Polgármester munkába járása

Kérdés: Főállású polgármesterként dolgozom, és nem a településen élek. Kérdésem, hogy munkába járás címén a 9 Ft-ot elszámolhatom-e? A 15%-os költségtérítésnek – nem számolom el tételesen – milyen terhei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendeletet eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában kell alkalmazni a Kttv. hatálya alá tartozó munkáltatóra és munkavállalóra. A Mötv. 71. §-a különös szabályokat tartalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Munkába járás költségtérítésének bizonylatolása

Kérdés: Önkormányzatunk vásárolja meg dolgozóinak a munkába járáshoz szükséges bérletet, és azt hónap elején kiosztja munkavállalóinak, melyet a munkavállaló aláír, hogy átvette, illetve a 14% önrészt befizeti. A bérleteket a munkáltató nevére szóló számlával vásároljuk. A bérletet le kell-e adni ezek után a dolgozónak a munkáltató részére?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja értelmében a nem önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén az utazási bérlettel, az utazási jeggyel történő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 10.

Munkába járás költségének megtérítéséről történő lemondás

Kérdés: Egy dolgozónk munkába járása megoldható lenne távolsági közlekedési járattal, de ő saját döntése szerint inkább gépkocsival jár, mivel közben egyéb ügyeit is intézi. Ezért nem kéri a munkába járás költségtérítését. Munkáltatóként elfogadhatom írásbeli lemondását erről a jogáról?
Részlet a válaszából: […] ...munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet elsősorban, kötelezően a távolsági tömegközlekedési eszközzel történő munkába járás költségét rendeli megtéríteni a munkavállaló számára a bérlettel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 30.

Munkába járás

Kérdés: Önkormányzatunk a vidékről beutazó dolgozók bérletét az önkormányzat nevére szóló számlával vásárolja meg és osztja ki a dolgozóknak. Kötelező-e a dolgozótól beszedni a bérlet 80%-a, illetve vasúti közlekedés esetén a 86% feletti részt? Amennyiben a dolgozótól nem kerül beszedésre a különbözet, természetbeni juttatásnak minősül-e akkor is, ha a számla (a bérletek ára) az önkormányzat nevére szól?
Részlet a válaszából: […] ...munkába járással kapcsolatos költségek megtérítésérevonatkozó szabályokat a 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet tartalmazza. Ebbőlegyértelműen kiderül, hogy a közigazgatási határon kívülről történő napimunkába járás, így önkormányzatuk vidékről beutazó dolgozóinak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 30.

Foglalkoztatottak utazásibérlet-térítése

Kérdés: 1. A bejáró köztisztviselők távolsági bérletét az adómentes határig térítjük (busz 80%, vonat 86%), kifizetés a bérletszelvény leadása ellenében történik. Kell-e a munkavállalónak a munkáltató nevére szóló számlát is leadni, vagy elégséges a saját felhasználás igazolása a bérletszelvénnyel? 2. Helyi bérletet térítünk megbízással foglalkoztatottak részére, köztük nyugdíjasok is vannak. Mi az elszámolás helyes módja? Teljes árú bérletről szóló számla a megbízó nevére bérletszelvény leadása mellett, vagy elégséges bérlet, illetve számla? Nyugdíjasbérletről csak magánszemély nevére adnak számlát. Az önálló tevékenység költségtérítésekor minden esetben nyilatkoztatni kell a megbízottat a költségtérítés mértékéről? Ez esetben a megbízott a bérlet teljes árát felmerült költségként a bevételből levonásba helyezheti? Kifizetőként terhel-e járulék- és adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...A közigazgatási határon kívülről történő munkába járáshozhasznált vasúti bérlet vagy helyközi díjszabású autóbuszbérlet árának 86,illetve 80 százalékos mértékű térítését kötelezően előírja az erről szólókormányrendelet. Azonban az Szja-tv. 25. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Dolgozók utazásiköltség-térítése II.

Kérdés: Dolgozónk közigazgatási határon kívüli lakóhelyéről személygépkocsival érkezik Budapestre. Itt a peremkerületben leparkol, és a továbbiakban a tömegközlekedési járműve(ke)t veszi igénybe, hogy munkahelyére érjen. A lakása és a parkolóhely közötti távolságra a gépjárművel történő munkába járás költségeinek megtérítése címén elszámolható-e a 9 Ft/km, illetve a közigazgatási határon belül BKV-járatokra érvényes bérlet adható-e ezzel egy időben?
Részlet a válaszából: […] A 2006. január 1-jétől hatályos Szja-tv. szabályai szerint akérdésben említett kétféle juttatás akkor is adómentes, ha abban egyidejűlegrészesül a munkavállaló.Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.34. pontja szerintminden külön feltétel nélkül adómentes a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.

Dolgozó vasúti pótjegyének elszámolása

Kérdés: Dolgozónknak munkába járáshoz MÁV-bérletet biztosítunk. Néha igénybe vesz a hazajáráshoz intercity-járatot, mert éppen az a vonat indul a pályaudvaron. Az intercity-járaton is másodosztályon utazik, azonban csak pótjeggyel vehető igénybe. A pótjegyről a cég nevére szóló számlát hoz, a pótjegyet leadja. Kifizethető-e adómentesen munkába járás költségtérítéseként?
Részlet a válaszából: […] ...munkába járáshoz használt bérlet árán felül fizetettköltségtérítés sem a 2005. január 1-jén hatályba lépett Szja-tv. 1. számúmelléklet 5.7. pontja alapján, sem pedig a július 1-jétől hatályos – 2005. éviXXIV. tv. – 25. § (2) bekezdés bb) pontja alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 19.
1
2