Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...együttes rendelet 4. számú mellékletének 7. pontja is, bányászatban, közterületen dolgozóknak pl. rendőröknek stb. is adható a munkakörülményekre tekintettel védőital.(Kéziratzárás: 2020. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Közfoglalkoztatott részére nyújtott egészségügyi szolgáltatás, tanfolyami díj adókötelezettsége

Kérdés: Az önkormányzat közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalói részére megtérített egészségügyi szolgáltatást, tanfolyamdíjat (pl. mellkasröntgen, növényvédelmi tanfolyam) az önkormányzat nevére szóló számla ellenében megtéríthet-e, van-e szja-vonzata?
Részlet a válaszából: […] ...közfoglalkoztatónak biztosítani és finanszírozni kell a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet szerinti, szükséges foglalkozás-egészségügyi vizsgálat térítési díját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Béren kívüli juttatások – egységesen, avagy differenciáltan

Kérdés: Adható-e béren kívüli juttatás (például étkezési utalvány, ajándék utalvány, üdülési csekk) nem egységes, hanem differenciált formában?
Részlet a válaszából: […] ...módszerrel meghatározott keret terhéreválasztható), feltéve hogy a juttatásra jogosultak körét a belső szabályzat nemegyénileg, hanem a munkakör, a beosztás, a munkaviszonyban eltöltött idő, azéletkor vagy más – munkaköri feladattal kapcsolatos teljesítménytől nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 18.

Nyelvoktatás költségeinek átvállalása

Kérdés: Intézményünk egyik dolgozója angol nyelvet tanul. A nyelvtanulás akkreditált nyelviskolában, felnőttképzés keretében folyik, amelynek költségeit intézményünk viseli. Kérdésünk, hogy a nyelvtanulás átvállalt költsége beszámít-e a munkáltatónál az adóköteles béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátjába? Keletkezik-e ezzel összefüggésben intézményünknek vagy a dolgozónak adókötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...venni.Nem számít a magánszemély bevételének, így a jövedelemkiszámításánál sem kell figyelembe venni a munkáltató által elrendelt, amunkakör betöltéséhez szükséges ismeret megszerzését szolgáló képzés költségét.Ebből a szempontból mind az iskolarendszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.

Pedagógus által vásárolt üres CD adózása

Kérdés: Üres CD és videokazetta elszámolható-e? A pedagógus nevére és lakcímére szóló számlát lehet csak elfogadni, nem jó a pedagógus neve és az intézmény címe?
Részlet a válaszából: […] ...a pedagógusnak szakkönyv vásárlására, valamint az 1997. évi CXL. tv. hatálya alá tartozó intézményekben teljes munkaidőben, szakmai munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak dokumentum vásárlására jogszabály alapján adott összeg.Előzőek alapján a pedagógus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 10.

Az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalóknak kifizetett ruházati költségtérítés adókötelezettsége

Kérdés: Polgármesteri hivatalunk ruházati költségtérítést fizet (összegszerűen a köztisztviselőkével azonosan 49 500 Ft-ot) fizikai alkalmazottainak, akik az Mt. hatálya alá tartoznak. Ezek a dolgozók nem Ktv. alól "kiszervezett" dolgozók, nincs köztisztviselői múltjuk, egy kft. alkalmazottai voltak, mielőtt a polgármesteri hivatalhoz kerültek. A hivatalban olyan munkakört töltenek be, amely nem ügykezelői, tehát a Ktv. 2003-as módosítása után sem kerülnek a Ktv. hatálya alá. - Meg kell-e fizetnie a munkahelynek a közterheket (44% szja, 29% tb) az Mt. hatálya alá tartozó dolgozóknak fizetett ruházati költségtérítés után? - A dolgozóknak el kell-e számolniuk számlával az összeg felhasználásáról annak érdekében, hogy számukra az összeg adómentes juttatás legyen?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. hatálya alá tartozó, munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozók esetében ruházati költségtérítés adómentesen nem fizethető ki. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.5. pontja csak a köztisztviselőknek törvény alapján – kifizetett ruházati költségtérítést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 28.