Besorolási évek figyelembevétele az egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Kérdés: A hatályos 2020. évi C. törvény 8. §-ának (9a) bekezdése alapján egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni a munkaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy munkakört védőnői végzettséghez kötök (pl. "F" fokozat esetén), akkor a főiskolai diploma keltétől számítva minden évet be kell számolnom a fizetési fokozat megállapításához, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet végzett előtte a munkavállaló? (Például vállalkozó volt, vagy egyéb, Mt. hatálya alá tartozó munkakörben volt alkalmazva, akkor is?) Illetve, ha egy egészségügyi dolgozó a végzettsége megszerzését követően teljesen más munkakörben helyezkedik el, akkor azt az időszakot is be kell számítani előzményként? A törvény ezen módosítása 2021. 12. 01. naptól hatályos, ebben az esetben ezt a bővebb besorolást csak a 2021. 12. 01-ét követően belépők tekintetében kell alkalmaznunk, vagy a már korábban belépett és besorolt dolgozó esetében újra el kell végezni a besorolást?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony esetében is beszámításra került a fizetési fokozat szempontjából mindazon időtartam, amely alatt a közalkalmazott a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett. Ugyanakkor jogbizonytalanságot okozott, hogy ez a rendelkezés az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

1992. július 1-je utáni munkaviszony időtartamának beszámítása a besorolásnál

Kérdés: A közalkalmazottak besorolásával kapcsolatban a problémám a fizetési fokozat megállapítása során merült fel, mert nem tudom, hogy jól értelmezem-e a Kjt. 87/A. §-át. A fizetési fokozat megállapításához az 1992 utáni időszakban csak a közszolgálati (közalkalmazott, köztisztviselő stb.) jogviszonyok vehetők figyelembe, vagy az egyéni vállalkozói, a társas vállalkozói jogviszonyokon és a munkanélküli-ellátáson kívül valamennyi munkaviszony?
Részlet a válaszából: […] ...tartozó szervnél eltöltött" munkaviszonyok időtartamából azon időszak vehető figyelembe, amely alatt az érintett rendelkezett a jelenlegi munkakörre előírt (minimálisan szükséges) végzettséggel, szakképzettséggel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 10.

Bölcsődei kisgyermeknevelő fizetési fokozatának megállapítása

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő besorolás szempontjából történő meghatározásához kérünk segítséget. Közalkalmazottunk 2000. szeptember 1. óta dolgozik különböző kft.-knél, egyéni vállalkozóknál. Volt munkanélküli 4 hónapig, amit természetesen nem vettünk figyelembe a munkaviszony idejének meghatározásánál. 2010-ben OKJ-s szakképesítést szerzett kisgyermekgondozóként (54 761 02 0010 54 02 alap), majd 2012. január 1-jétől intézményünknél dolgozik. Az E-kategóriával nincs problémánk, de a fokozatnál a teljes (járulékfizetéses) munkaviszonyt vegyük figyelembe? Ekkor E/5 lenne, vagy ragaszkodjunk ahhoz, hogy 2010 óta eltelt idővel számoljunk, ekkor E/2 lenne a besorolása?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés eldöntéséhez mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy a közalkalmazott mely ágazatban, milyen munkakörben dolgozik jelenleg, hiszen a besorolásnál minden esetben a munkakörből kell kiindulni. Az érintett csak azon fizetési osztályok valamelyikébe sorolható be, amelyet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 16.

Nonprofit kft.-nél, illetve szociális intézménynél dolgozó szociális és mentálhigiénés munkatárs bérezése

Kérdés: Munkaügyi problémám tisztázásához kérném a segítségüket, illetve állásfoglalásukat. Munkaviszonyom jelenlegi munkahelyemen 2012. 02. 13-án kezdődött, nonprofit kft.-nél szociális és mentálhigiénés munkatárs munkaköri megnevezéssel. Ehhez a munkakörhöz szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző szakképzettséggel rendelkezem, melyet 2006-ban szereztem, és az OKJ-száma 54 8933 04. A besoroláshoz a Kjt.-t alkalmazták, számomra érthetetlen okból. Minden munkaviszonyomról bemutattam a munkáltatói, valamint a NAV-igazolást, de a bemutatott iratoknak csak egy részét nézték át a szolgálati idő összeszámolásához. Besoroltak a D fizetési osztály 4. fizetési fokozatába, a besorolási béremet 108 000 forintban állapították meg. 2012. 05. 31-én ez a munkaviszony megszűnt, és 2012. június 1-jétől a PMIK lett az új munkáltató jog­utódlással. Itt is betettem a személyi anyagaim közé az összes igazolást a munkaviszonyaimról. A helyzet azonban csak annyit változott, hogy "szociális munkatárs" lett a munkaköri megnevezésem, az E fizetési osztályba kerültem, de maradtam a 4. fizetési fokozatban, a bérem nem változott. A közalkalmazotti kinevezést készítő gazdasági ügyintéző arra a kérdésemre, hogy miért 10 évet állapított meg szolgálati időnek, nem tudott elfogadható és logikus magyarázatot adni. Ez a besorolás, úgy gondolom, nem megfelelő, anyagilag és szabadság szempontjából is hátrányosan érint.
Jogosak-e a kételyeim a besorolásomat illetően, a végzettségemet, illetve a szolgálati időt tekintve? 2012. júniusban főiskolai oklevelet szereztem alapképzési szakon andragógusként (személyügyi szervező szakirányon). Ezt sem vették figyelembe, nem is továbbították a diplomám másolatát a munkáltatónak.
Igazolással rendelkező időszakok:
- -1986. 09. 01.-1990. 12. 31. BM Megyei TÁKISZ (a munkáltató által kiállított közalkalmazotti igazolás szerint 1990. 12. 31-ig állt fenn a jogviszonyom adatrögzítő munkakörben. Leánygyermekem 1989. 01. 15-én, fiúgyermekem 1990. 01. 28-án született)
- -1991. 01. 01.-1993. 01. 28. BM Megyei TÁKISZ, passzív GYES (ezt az időszakot passzív GYES-ként igazolta le a munkáltató, úgy jelölte meg 1993. 01. 28-át, mint kilépés dátumát, és az előző munkaviszonyról szóló igazolással együtt állította ki 1993. 02. 26-án)
- -1993. 02. 02.-1994. 01. 27. regisztrált munkanélküli
- 1994. 03. 30.-1994. 07. 15. bt.-alkalmazott
- 1995. 02. 01.-2007. 03. 11. magánvállalkozó
- 2007. 03. 12.-2012. 02. 12. zrt.-alkalmazott
- -2012. 02. 13.-2012. 05. 31. nonprofit kft.-alkalmazott (jogutódlással folytatódik a munkaviszony)
- -2012. 06. 01.- Pest Megyei Intézményfenntartó Központ
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban töltött idő;– a munkaviszonynak az az időtartama, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett (1992. július 1-je utáni munkaviszony);– az 1992....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Házi segítségnyújtás keretében foglalkoztatott szociális gondozóra vonatkozó képesítési követelmények

Kérdés: Munkavállalónkat közalkalmazotti jogviszonyban, a települési önkormányzat által fenntartott szociális intézményben házi segítségnyújtás szakfeladaton, szociális gondozó munkakörben szeretnénk foglalkoztatni. Nevezett legmagasabb iskolai végzettsége jelenleg szakmunkásképző intézet szabó szakmában, melyet 1976-ban végzett. Egyéb, szakirányú végzettséggel, szakképzettséggel még nem rendelkezik. A fizetési fokozat megállapításához beszámítható-e az alábbi jogviszonya: Videoton Holding Kft. (2003. 01. 13.-2003. 07. 13.)?
Részlet a válaszából: […] ...szociális gondozó vagy szociális gondozó és ápoló vagyfogyatékossággal élők gondozója szakképesítéssel kell rendelkeznie. Az adottmunkakörben 100%-ban szükséges a felsorolt képesítéssel rendelkezőszakembereket alkalmazni. A kérdésből nem derül ki olyan körülmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 19.

Közalkalmazotti besorolás

Kérdés: Közalkalmazottként milyen besorolási osztályba tartozik az az 1965-ben született férfi, aki hivatásos jogosítvánnyal (B, C, E kategória, PÁV II. vizsga) és nehézgép-kezelői OKJ-s vizsgával rendelkezik? Az érintettnek 27 éves munkaviszonya van, jelenleg gépkocsivezetőként alkalmazzák.
Részlet a válaszából: […] ...milyen ágazatban dolgozik az érintettközalkalmazott (oktatás, egészségügy, szociális terület stb.),<br>– kinevezése szerint milyen munkakörben alkalmazzák (ezttudjuk, gépkocsivezetőként),<br>– pontosan milyen végzettséggel rendelkezik (pl. az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.

Fizetési fokozat megállapítása közalkalmazottak esetében, a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számítása

Kérdés: A közalkalmazottaknál a fizetési fokozat megállapításánál mely időtartam vehető figyelembe a jelenleg hatályos szabályok szerint? Esetünkben a közalkalmazott 1984-től 1996-ig egy közművállalatnál dolgozott, 1996-2005 között egy kft. dolgozója volt, utána pedig egy könyvelőirodában dolgozott 2006. április 30-ig. 2006. május 1-jétől dolgozik intézményünknél (általános iskola) középfokú (szakközépiskolai végzettséggel), ügyintézői munkakörben. Mely fizetési fokozatba kell besorolni, melyik fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] ...besorolása a Kjt. alapján két lépcsőbentörténik. Első lépcsőben a közalkalmazottra irányadó fizetési osztályt kellmegállapítani a munkakörre előírt végzettség, szakképzettség alapján. Afizetési osztályt (besorolást) az ellátandó munkakörre előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 29.

Közalkalmazotti jogviszony időtartama

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott munkavállaló esetében a jubileumi jutalomra jogosító jogviszonyba be kell-e számítani az alábbi munkaviszonyokat, a Kjt. 78. § (1) bekezdése és 87. § (2) bekezdése alapján: - 1974-1981-ig Habselyem Kötöttárugyár, megszűnés módja: felmondás dolgozó részéről; - 1981-1986-ig Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, megszűnés módja: áthelyezés. Ekkor került át a "jogelődünk" a Községi Közös Tanácshoz, pontosabban a háziorvosi szolgálathoz.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszonynak azt az időtartamát is figyelembe kell venni, amely idő alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyban betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett.A Kjt. 87. § (3) bekezdése kimondta, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 10.

Jogviszony-megállapítás szabályai

Kérdés: A Ktv. és a Kjt. hatálybalépése után általános iskolában vagy polgármesteri hivatalban közalkalmazottként vagy köztisztviselőként munkaviszonyt létesítőnek be lehet-e számítani a korábbi, nem költségvetési szervnél szerzett munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszonynak azt az időtartamát is figyelembe kell venni, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett.A Kjt. átmeneti rendelkezései között a 87. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.