Diákotthon dolgozóinak besorolása

Kérdés: Az egyházi fenntartású felsőoktatási diák-otthon (önálló intézmény) a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók arányában jogosult költségvetési támogatásra. A támogatás normatív összegét az Nftv. 114/D. §-a (1) bekezdésének d) pontja határozza meg. A 2011. évi CCVI. törvény 21. §-ában foglaltak szerint: "21. § Közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munka-viszonyának tartalma a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik azzal, hogy a foglalkoztatott javára történő eltérés megengedett. Az ilyen foglalkoztatottakra az állami vagy a helyi önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések azonos feltételekkel terjednek ki."
Az egyház belső szabályozása szerint az állami támogatásban részesülő intézményben a közfeladat ellátására alkalmazottak munkaidejét és pihenőidejét, előmeneteli és illetményrendszerét a Kjt. 55-80. §-ai szerint kell megállapítani. A fentiek alapján jól gondoljuk-e, hogy a felsőoktatási diákotthonban dolgozó kollégiumi nevelők besorolását és illetményét a Kjt. 79/B.-79/E. §-ai szerint, az egyéb munkakörben dolgozók besorolását és illetményét a 395/2015. Korm. rendelet 8. §-a szerint, a dolgozók szabadságát a Kjt. 56-59. §-ai alapján kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalókra az Önök által is hivatkozottak alapján valóban a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a bérezés, munkaidő, pihenőidő tekintetében, így a Kjt. és a vonatkozó végrehajtási rendelet, azaz a felsőoktatási intézményekre vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Vezető beosztás

Kérdés: Önkormányzatunk szakfeladaton, tehát nem intézményként működteti a háziorvosi szolgálatot 1 orvossal és 1 asszisztenssel. A Kjt. alapján ilyen esetben vezető beosztásúnak minősül-e a háziorvos, és megilletik-e a törvényben a vezető beosztásúnak járó kedvezmények (pótszabadság, vezetői pótlék)?
Részlet a válaszából: […] ...pótlékra – egy önkormányzati intézményben – tehátkizárólagosan csak azon közalkalmazottak jogosultak, akik a rendeletbenmeghatározott munkakör betöltésére kaptak vezetői megbízást. Fentiekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy aháziorvos – bár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.

Munkaruházat

Kérdés: Hogyan jár a munkaruha annak a pedagógusnak, aki jelenleg megbízott közművelődési egységvezető, emellett heti 5 tanórában, túlórában tanít is? A kollektív szerződés szerint a munkaruha kihordási ideje teljes munkaidős dolgozó esetében 12 hónap. Mi a helyzet a nyári 2 hónap szabadság, illetve a 30 napnál hosszabb betegség vagy egyéb távollét esetén?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmaz további részletszabályokat. A Kjt.-t pontosító ágazati jogszabály hiányában is a munka- és formaruha juttatására jogosító munkaköröket, az egyes ruhafajtákat, a juttatási időket, valamint a juttatás egyéb feltételeit a kollektív szerződés, ennek hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.