Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben foglaltak szerint az Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytató intézményként kerültek bejegyzésre. Ugyanakkor azt is említi, hogy intézményük bevétele ez idáig a költségvetési támogatásból származott, és alapító okirat szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Munkaügyi perben megítélt késedelmi kamat kiszámítása

Kérdés:

Késedelmi kamat számításával kapcsolatban kérdezném Önöket. Talán köztudott, mert a média is foglalkozott azzal, hogy a tűzoltóknak az európai uniós csatlakozás következtében – egy joghézag folytán – 2004. május 1. és 2007. dec. 31. közötti időszakban bizonyos összegű túlszolgálati díjuk keletkezett. Ezt az összeget valószínűleg az idei év során kifizetjük. Erre vonatkozóan késedelmi kamatot kell számolni. Ennek a számítási módjához szeretnék segítséget kérni. Ha lehetséges, példán keresztül, féléves bontásokban.

Részlet a válaszából: […] ...hasonló összegben illette volna meg adott juttatás a dolgozót. Tipikusan ilyen a munkabér, amelyet havi rendszerességgel kap a munkavállaló, de ilyen lehet a túlszolgálatért járó díjazás is, ha nagyjából minden hónapban, nagyságrendileg hasonló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Határozott idejű foglalkoztatás

Kérdés: Intézményünk az Mt. hatálya alá tartozik. Megtehetjük-e, hogy pl. ápolót, mentálhigiénés asszisztenst, takarítót határozott időre foglalkoztatunk? Egy-egy szerződést 6 hónapra kötnénk, melyet szükség esetén többször meghosszabbítunk, de az 5 évet nem meghaladóan. Helyes az eljárásunk? Nyugdíjas munkavállaló esetében is alkalmazható ez az eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...között akkor létesíthető ismételt munkaviszony, illetve akkorhosszabbítható meg, ha azt a munkáltató jogos érdeke indokolja, és az nem a munkavállalójogos érdekének csorbítását célozza.A határozott időtartamúmunkaviszony 5 éven belül többször meghosszabbítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 14.

Szlovák állampolgárt alkalmazó munkáltató adó- és járulékkötelezettségei

Kérdés: Szlovák állampolgárt részmunkaidőben munkaszerződéssel 10 havi határozott időtartamra kívánunk alkalmazni. Nevezettnek Szlovákiában főállású munkaviszonya van, Magyarországon nem lesz lakhelye, nincs adóazonosító jele s taj-száma. Munkavégzés mindkét országban lesz. A munkáltatónak milyen bejelentési, járulékfizetési kötelezettségei vannak, illetve a munkavállalótól milyen okmányok, igazolások kellenek, és a béréből mit és mennyit kell levonni?
Részlet a válaszából: […] ...A külföldiek foglalkoztatásához, illetvemunkavállalásához szükséges engedélyek tekintetében a munkaügyi központ azilletékes.A munkavállaló társadalombiztosítási jogállásának alakulása:Hazánknak az Európai Unióhoz történő csatlakozását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 30.

Magyarországon letelepedett külföldi állampolgár járulékfizetési kötelezettsége

Kérdés: Román állampolgár Magyarországon letelepedési engedéllyel rendelkezik. 2003. februártól kft. ügyvezetője, 50% tulajdoni hányaddal, díjazása 15 ezer forint. Milyen jogviszonyban láthatja el feladatát? Megbízás 10% költséghányaddal vagy társas vállalkozóként? Milyen járulékfizetési kötelezettsége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...társaságnak, arra a Magyar Köztársaság területén foglalkoztatott -nemzetközi egyezmény hatálya alá nem tartozó – természetes személymunkavállalójára (tagjára, foglalkoztatottjára), aki külföldinek minősült. A nemzetközi egyezmény hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.