Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...a vagyonkezelési szerződésben is szerepeltetni. A vagyonkezelésbe vevő társaság a vagyonkezelési szerződésben szereplő értéken veszi nyilvántartásba az eszközt a hozzá kapcsolódó hosszú lejáratú kötelezettséggel szemben.A Mötv. 109. §-ának (6) bekezdése kimondja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Patakmeder-rendezés elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk TOP-os pályázati támogatásból patakmeder-rendezést végzett. A patak-meder az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tulajdona, melyre éves 1500 forint bérleti díjat fizetünk. A felújítás elszámolását, illetve aktiválását az önkormányzat könyveiben hogyan tartjuk nyilván?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 10. §-ának (2) bekezdése alapján az éves költségvetési beszámoló mérlegében a helyi önkormányzat kimutatja többek között a más tulajdonában álló tárgyi eszközökön végzett és át nem adott beruházások és felújítások aktivált értékét.Az Áhsz. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Követelés fejében átvett eszköz

Kérdés: Az önkormányzat vásárolt követelése a felszámolási eljárásban egy ingatlan átvételével lett kiegyenlítve. Milyen értéken kell az ingatlant az önkormányzatnak lekönyvelnie?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 15. §-ának (4) bekezdése alapján az Szt. 50. §-ának (1) bekezdése szerint a követelés fejében átvett eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az eszköz megállapodás, csereszerződés, vagyonfelosztási javaslat szerinti (számlázott, bizonylatolt) értéke. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Talajvédelmi terv díjának elszámolása

Kérdés: Az önkormányzatnak belterületbe vonással kapcsolatban talajvédelmi tervet kell készítenie. Hová kell elszámolni a talajvédelmi terv díját?
Részlet a válaszából: […] ...üzembe helyezési munkáknak a K62. Ingatlanok beszerzése, létesítése vagy a K71. Ingatlanok felújítása rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Körforgalmi csomópont térítés nélküli átvétele

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonába került egy körforgalmi csomópont vagyonátadási megállapodás keretében, a Kkt. 29. §-ának (4a) és (4b) bekezdései szerinti átadással. Hogyan kell könyvelni? Elég, ha az átvett eszköz bruttó értékét a 4125 (Államháztartáson belüli ingyenes vagyonátadás miatti tőkeváltozás) számlával szemben állományba vesszük? Elszámolt értékcsökkenés nincs.
Részlet a válaszából: […] ...nélkül, ajándékként, hagyatékként kapott, többletként fellelt immateriális javak, tárgyi eszközök elszámolása címe szerint kell nyilvántartásba venni, és a bekerülési érték a könyv szerinti érték.(Kéziratzárás: 2020. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Kivágott fa értékesítése

Kérdés: Az önkormányzat saját telepítésű erdejéből fát termeltet ki vállalkozóval. A fakitermelés célja az erdő gyérítése, nem a megszüntetése. A kivágott fa helyére nem kell újat ültetni, a cél az, hogy a maradó fák tudjanak növekedni. A kivágott fát az önkormányzat még a földről értékesíti tűzifaként, ami nem kerül értékesítésre, azt beszállítja a telephelyre, és ott raktározza az értékesítésig. Kérjük, szíveskedjenek bemutatni ennek könyvelését, különös tekintettel a készletek elszámolására!
Részlet a válaszából: […] ...jelentős összegűnek tekinteni, ha az értékvesztés meghaladja a bekerülési érték 10%-át, de legalább a százezer forintot.A nyilvántartásra az Áhsz. 14. mellékletének X. A készletek nyilvántartása pontjában meghatározottak irányadók. A főkönyvben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Idegen épületen végzett beruházás/felújítás

Kérdés: Idegen épületen végzett beruházást/felújítást hogyan könyveljük helyesen? Intézetünknél felügyeletiszerv-változás történt, ezért az ingatlanok az 1-es számlaosztályból átkerültek a 0-s számlaosztályba, mivel az ingatlan tulajdonjoga a korábbi felügyeleti szervnél maradt, s nekünk szerződés alapján csak használati jogunk van. Az ingatlanon nyílászárócserét, mennyezetbe épített lámpa cseréjét stb. szeretnénk végezni. Hogyan történik ennek helyesen a nyilvántartása és a könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...pedig csak akkor kerülhet sor, ha a használt ingatlan nem szerepel a használó könyveiben. Az ingatlan használatával kapcsolatos könyvelést, nyilvántartást idáig jól végezték.Beruházás a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Járda aszfaltozása és futóút murvázásának számviteli elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a település parkjában a járda ismételt aszfaltozását végeztette el a nyáron (az előző járda a téli hidegben feltöredezett), és a mellette lévő futóutat murvával szóratta fel végig, mivel már sok helyen elfogyott a murva, veszélyeztetve ezzel a futók testi épségét. Hogyan kell elszámolnunk ezeket az idegen kivitelezővel elvégzett munkálatokat? Könyvelhetjük mindkettőt felújításnak?
Részlet a válaszából: […] ...felújítása, K72. Informatikai eszközök felújítása, K73. Egyéb tárgyi eszközök felújítása rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon nyilvántartott végleges kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Márványtábla számvitele

Kérdés: Műemlék jellegű épületre készített és elhelyezett emlék márványtábla könyvviteli elszámolása hogyan történjen?
Részlet a válaszából: […] ...hogy azt ismert művész készítette-e, és művészeti értéke van-e, vagy plakett, féldombormű, azaz képzőművészeti alkotás-e a nyilvántartásuk szerint vagy nem.2. Az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 4. pontja szerint kis értékű immateriális javak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.

Klíma számviteli elszámolása

Kérdés: Intézményünk arról döntött, hogy a nyári melegre való tekintettel, a munkafeltételek javítása érdekében gondoskodik a munkaterületek hűtéséről, klimatizálásáról (fűtésre nem használható). Miként történik majd a beruházás számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. szerint beruházás a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.
1
2
3