Kiadások, bevételek COFOG-ra történő elszámolása

Kérdés: 1. Az önkormányzat intézménye – mely 2016. december 31-éig ellátta az általános iskola működtetési feladatait is – 2017. január 1-jétől megállapodást kötött a KLIK-kel a fűtési, karbantartási feladatok ellátására. A feladatellátásról szóló megállapodást a képviselő-testület is jóváhagyta. A megállapodás szerint az intézmény foglalkoztatja a munkavállalót, fizeti a foglalkoztatással kapcsolatban felmerült költségeket (munkabér és annak terhei, illetve egyéb foglalkoztatással kapcsolatos költségek), amelyet arányosan megosztja az intézmény és a KLIK egymás között úgy, hogy mindkét fél a foglalkoztatással kapcsolatosan felmerülő költségek rá eső részét viseli (a fűtő és a karbantartó nemcsak az iskolának dolgozik, hanem a munkaidejük másik részét az intézmény által üzemeltetett egyéb helyeken látják el, pl. óvoda, orvosi rendelő stb.). Ez annyit jelent, hogy a karbantartó munkaidejéből napi két órára, a fűtő munkaidejéből (október 15-től április 15-ig) napi 6 órára jutó munkabért és közterheket a KLIK havonta megtéríti. Az intézmény költségvetésében kiadási előirányzatként megtervezésre került a dolgozók teljes munkaidejének bér- és egyéb költsége, valamint bevételi előirányzatként a KLIK-által megtérített arányos összeg bevétele is. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi juttatásokat és egyéb munkáltatót terhelő kiadásokat, illetve a KLIK által havonta megállapodás alapján elszámolási kötelezettséggel átvett pénzeszközt, amely a rá eső arányos rész? A?"közös" foglalkoztatást az áfa szempontjából úgy minősítettük, hogy nem tartozik bele az adó alapjába, tehát nem számlázzuk, nem számítunk fel áfát, figyelemmel az Áfa-tv. 71. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezésre. Helyes az áfamegítélésünk?
2. A fűtési és karbantartási feladatok ellátásához kapcsolódóan dologi kiadások is felmerülnek az intézménynél (fűtőanyag, karbantartási anyag stb.). Ezek beszerzésével kapcsolatos részletes szabályokat szintén a megállapodás tartalmazza (pl. beszerzésre vonatkozó keretösszegek, KLIK részéről engedélyezési, jóváhagyási eljárások stb.). Az intézmény kifizeti a számlákat, és tovább-számlázza a KLIK részére. A beszerzés során felszámított áfát az intézmény levonja, a továbbszámlázáskor pedig felszámítja. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadásokat és bevételeket? Helyes-e az áfamegítélésünk?
3. Az önkormányzat "saját" költségvetésén belül ez bizonyos keretet biztosít arra, hogy az általános iskolások uszodabelépőjéhez, egyes tanulmányi versenyek díjaihoz stb. hozzájáruljon. Az elszámolás úgy történik, hogy vásárlási előleget biztosít az önkormányzat az iskola megbízott dolgozójának, amelyből fedezik a kiadásokat. Az önkormányzat nevére szóló számla alapján számolnak el az előleggel. Milyen COFOG-ra kell könyvelni a kiadást?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat intézménye ellátja az iskola fűtési, karbantartási feladatait megállapodás alapján. Az 1. pontban írtak szerint a karbantartó, fűtő bérét és járulékait nem tekintik áfaalapnak, ugyanakkor a 2. pont szerint a fűtő- és karbantartási anyagokat átszámlázzák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Érvényesítés

Kérdés: VIP-kártya esetén, ahol a bizonylatok utólag kerülnek a pénzügyi területre, hogyan kell történnie az érvényesítésnek és az utalványozásnak?
Részlet a válaszából: […] ...szabályzatban szükséges rendelkezni a VIP-kártya-vásárlás szabályairól, továbbá javasolt VIP-kártya-szabályzat készítése, ahol részletesen leszabályozásra kerül a VIP-kártya-használók köre, vásárlási összeg mértéke, módja, elszámolás feltételei stb....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 21.

Közfoglalkoztatott dolgozók

Kérdés: Az önkormányzat által, a Start közmunkaprogram keretében foglalkoztatott dolgozók által előállított terményekkel kapcsolatos alábbi gazdasági események könyvelését kérnénk levezetni:
1. Önkormányzatnál:
Az önköltségszabályzatban foglaltak alapján megállapításra kerül a közfoglalkoztatottak által előállított élelmiszer-nyersanyag önköltsége, amely alapján:
1.3. Készletre vétel könyvelése az önkormányzatnál.
1.4. Felhasználás könyvelése:
- saját célra történő felhasználás esetén (szociális rászorultság alapján természetbeni juttatásként),
- térítésmentes átadás az önkormányzati költségvetési szervnek (intézménynek), amely az önkormányzat konyháját üzemeltetve látja el a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatokat. (Az önkormányzat áfaalany, de az előállítással kapcsolatban felmerült kiadások áfáját nem vonta le.),
- feleslegessé vált készlet értékesítése külső szerv, illetve magánszemély részére.
2. Intézménynél:
2.1. Önkormányzattól kapott élelmiszer-nyersanyag térítésmentes átvételének könyvelése.
2.2. Felhasználás könyvelése:
- intézmény által üzemeltetett konyhán történő felhasználás.
A könyvelési tételeket szíveskedjenek a költségvetési számvitel szerint (rovatok), pénzügyi számvitel szerint és az előirányzat könyvelése szerint is levezetni.
Részlet a válaszából: […] ...és az értékesítés között változatlan állapotban maradnak, bár értékük változhat, ésb) a pénzügyi lízing keretében átadott, a részletfizetéssel, a halasztott fizetéssel értékesített és a szerződés szerinti feltételek teljesülésének meghiúsulása miatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 16.

Értékvesztés

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a követelések után az értékvesztést a pénzügyi és a költségvetési számvitelben? Milyen kötelező egyezőségek vannak a két számvitel között az értékvesztés elszámolásakor?
Részlet a válaszából: […] ...státuszuknak megfelelőenA) a folyamatos működésükben korlátozott adós,B) folyamatosan működő adósszerinti csoportosításban kell részletezni.A folyamatos működésükben korlátozott adósokat a következő csoportosításban kell részletezni:a) felszámolás alatt lévő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...fel, és milyen módon kerül finanszírozásra, és ezek időben hogyan használhatók fel.A támogatások elszámolása tekintetében több részletszabályt rögzít a számviteli törvény, és az Áhsz. is, de a gyakorlati alkalmazás során sok kérdés vetődhet még fel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.