Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] ...alapozza meg az egyesületnek azt a jogát, hogy a beruházás áfáját levonásba helyezze.A támogatói okiratnak a kérdésben idézett részletei alapján nem ítélhető meg teljeskörűen a pontos jogi helyzet. Amennyiben az önkormányzat és a Belügyminisztérium által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Önkormányzati szociális bérlakások értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk szociális bérlakásokat értékesít a benne lakóknak, részletfizetéssel, tulajdonjog-fenntartással. Az adásvételi szerződés szerint a birtokba adás a szerződés aláírásával egyidejűleg megtörténik. A vételárat a vevők havi egyenlő részletekben 4 év alatt fizetik meg. Az utolsó részlet megfizetése után kerül bejegyzésre a vevő tulajdonjoga. Eddig áfafelszámítási kötelezettség nem merült fel, azonban most értékesítésre kerül egy beépítetlen építési telek is hasonló konstrukcióban, amelyet 27% áfa terhel. Részletvétel esetén mikor kell a számlát kiállítani az ügyletről? A teljesítés időpontjában (a birtokba adás napján) a teljes vételárról, vagy a havonta beérkező vételárrészletet előlegnek kell tekinteni, és minden hónapban előlegszámlát, majd a tulajdonba adáskor végszámlát kell kiállítani? Az Áfa tv. 10. §-ának a) pontja szerint történik a lakóingatlan és telek értékesítése, ezért a teljesítés időpontja a birtokba adás napja, így a fizetendő áfát meg kell állapítani, és be kell fizetni egy összegben, vagy elegendő az előlegszámlák alapján havonta? A vevő magánszemély, és számla kiállítását nem kéri, a lakásértékesítés nem áfaköteles, ez esetben nem szükséges számlát kiállítani, a könyvelés bizonylata lehet az adásvételi szerződés? Az ASP főkönyvi könyvelésében a számla vagy bizonylat alapján lehet könnyebben ütemezni az évek között átnyúló részletfizetést? Az ingatlanokat a tárgyieszköz-nyilvántartásból milyen időponttal kell kivezetni?
Részlet a válaszából: […] ...történik, tehát a lakó-ingatlant úgy adják birtokba, hogy a szerződés a lakóingatlan határozott időre szóló bérbeadásáról vagy részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a tulajdonjogot legkésőbb a határozott idő lejártával, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...eszköz közösségen belüli értékesítése,4. építés alatt álló, befejezetlen ingatlan (ingatlanrész) és ehhez tartozó földrészlet értékesítése,5. új ingatlan értékesítése, amelynek első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Földterület-bérbeadás földterület-használati díj ellenében

Kérdés: Önkormányzat földterületet ad bérbe földterület-használati díj ellenében. A bérbe adott földterület használati díjának vonatkozásában az önkormányzatot terheli-e számlakibocsátási kötelezettség, illetve általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség keletkezik-e a szolgáltatásnyújtás okán?
Részlet a válaszából: […] ...a Szt.rendelkezéseinek megfelelő valamilyen számviteli bizonylat kiállításikötelezettség terheli.Az Szt. 166. § (1) bekezdése részletesen megadja aszámviteli bizonylat fogalmát, mely szerint a számviteli bizonylat mindenolyan, a gazdálkodó által kiállított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Ingatlanra jutó előzetesen felszámított áfa megosztása I.

Kérdés: Adott társaság 2005. július hónapban ingatlant vásárolt, melyet 2005. július-augusztus hónapokban bérbe adott. Tekintettel a bérbeadás tárgyi adómentességére, az ingatlan beszerzési árában szereplő általános forgalmi adót nem helyezte levonásba. Egyéb tárgyi adómentes tevékenysége nem volt, ezért a tételes elkülönítést alkalmazta. 2005. szeptember hónaptól az ingatlanban adóköteles tevékenységet folytatott, melyből bevétel csak 2005. év után realizálódik.
Részlet a válaszából: […] ...számításakor, akkor önellenőrzésselhelyesbítheti a pótlólag levonható adó összegét, de természetesen csak a 4hónapra eső összeget (részletesebben lásd a későbbiekben). Az ezen okbóltörténő önellenőrzés egyébként az Art. 1. sz. melléklet B/1/b....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.