Munkába járás költségtérítése

Kérdés:

Munkába járás költségtérítésével kapcsolatosan kérném szíves segítségüket. A május hónaptól bevezetésre kerülő vármegye-, illetve országbérletek kapcsán merült fel a következő kérdésünk: Ha a munkavállaló ország- vagy vármegyebérletet vásárol, de a tényleges munkába járásához ennél alacsonyabb értékű, meghatározott km-re szóló bérlet is elegendő, melyet korábban is vásárolt, mi mint munkáltató a korábbi munkába járási költségtérítést tartjuk jogosan kifizethetőnek. Helyes-e a költségtérítés mértékének ilyen meghatározása, illetve milyen módon szükséges bizonylatolni a kifizetést? Jelen gyakorlat szerint a munkáltató nevére szóló számlát, illetve utólag a bérletszelvényt adta le a dolgozó, és a számla alapján térítettük a 86%-ot. Ország- vagy vármegyebérlet vásárlása esetén a számla nagyobb összegről is szólhat, mint ténylegesen a munkába járáshoz szükséges bérlet, így a kifizetett összeg 86% alatt lesz. Arra gondoltunk, hogy azon dolgozókat, akik az újonnan bevezetésre kerülő bérletet kívánják vásárolni, nyilatkoztatjuk a lakóhely és a munkahely tényleges távolságáról, és a nyilatkozat, valamint az arra a távolságra eső bérlet ára lesz a kifizetés alapja.

Részlet a válaszából: […] ...bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő költségeit.Az Mt. fenti rendelkezésének részletszabályait a 39/2010. Korm. rendelet tartalmazza. A kormányrendelet határozza meg, hogy mely esetekben és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Utazási költségtérítés

Kérdés: Egy szakképzési centrum Budapestről Budaörsre teszi át a székhelyét. A munkavállalók nagy része budapesti lakos, az új székhelyre csak budapesti BKV-bérlettel és egy kiegészítő bérlettel tudnak menni, mely Budapest és Budaörs között érvényes. Kötelező-e megtéríteni a budapesti helyi bérletet és a budaörsi kiegészítő bérletet 86%-ban? Milyen adókötelezettség keletkezik a juttatás után?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet – figyelemmel a (3)-(4) bekezdés rendelkezéseire is – a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén, az utazási bérlettel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Polgármester munkába járása

Kérdés: Főállású polgármesterként dolgozom, és nem a településen élek. Kérdésem, hogy munkába járás címén a 9 Ft-ot elszámolhatom-e? A 15%-os költségtérítésnek – nem számolom el tételesen – milyen terhei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendeletet eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában kell alkalmazni a Kttv. hatálya alá tartozó munkáltatóra és munkavállalóra. A Mötv. 71. §-a különös szabályokat tartalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Tanulók utazási költségtérítése

Kérdés: A tanulók egy része a korábban önálló községként működő, ám a várossá váláskor a településhez kapcsolódva településrésszé alakult területekről, vagyis közigazgatási határon belülről jár autóbusszal iskolába. Számukra a jogszabályok alapján (mivel közigazgatási határon belülről járnak) a KLIK nem téríti meg a bejárás költségeit. Képviselői javaslatra a településrészi lakóhely és az iskolához közel eső autóbusz-állomás közötti utazásra szolgáló, a tanév hónapjaira megvásárolt, tanuló nevével ellátott bérletek ellenértékét teljes összegben megtérítenénk a részönkormányzatok területén érvényes lakcímmel rendelkező tanuló törvényes képviselőjének, helyi költségvetési rendeletünkben foglalt költségtérítésként. Alkalmazható-e ebben az esetben is az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének v) pontja? Vagyis a helyi rendelet alapján kifizetett költségtérítés sem minősül bevételnek, amennyiben erről a támogatott elszámol? Elegendő a névre szóló utazási bérlettel elszámolnia, vagy szükséges a nevére kiállított számla?
Részlet a válaszából: […] ...is, tekintettel arra, hogy ebben a pontban adómentes pénzbeli juttatásról van szó. [Végső soron – ha más adómentes jogcím nem állna rendelkezésre -, véleményünk szerint, az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének v) pontja is alkalmazható lenne az esetre is.]Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] ...nem kell figyelembe venni – ide nem értve az iskolarendszerű képzést -, azzal, hogy egyebekben a hivatali, üzleti utazásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Szintén nem számít jövedelemnek az ezzel kapcsolatban felmerülő utazási és szállásköltség.Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Helyi utazási bérlet költsége

Kérdés: Költségvetési szervünk év közben felvett munkavállalók részére, az intézmény nevére szóló számlával vásárolt helyi közlekedési bérletet. Azonban a felvett munkavállalók között volt olyan személy, aki éves helyi közlekedési bérlettel már rendelkezett, tehát nem tudjuk az intézmény nevére szóló számla ellenében adómentesen elszámolni. Kérdésünk, hogy ebben az esetben időarányosan (a jogviszony kezdetének időpontjától) megtéríthetjük-e a bérlet árát (a bérlet utólagos leadása mellett, melyről nyilatkoztatjuk a dolgozót), vagy a munkavállalónál bérjövedelemként kell figyelembe venni a megtérített összeget?
Részlet a válaszából: […] ...bérlet leadása ellenében téríti meg a munkavállaló helyi utazásiköltségeit. A kérdésben leírt eset nem egyedi, de a jelenleg hatályosrendelkezések alapján a térítést nem lehet adómentesnek tekinteni. Amegtérített összeg a munkavállaló bérjövedelmeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 6.

Utazási bérlet adómentessége

Kérdés: A 2005. Ktgv-tv. 96. § (2) bekezdése vonatkozik-e arra a hivatalsegéd postázóra, aki a munkahelyére közlekedési eszköz igénybevétele nélkül is be tud járni? A BKV-bérletet nem a munkába járáshoz, hanem a munkavégzéshez kapja. Az éves bérlet számlája a munkáltató nevére lett kiállítva.
Részlet a válaszából: […] ...a bérletet.Ha a munkavállalónak a munkába járáshoz nincs is szükségehelyi bérletre, mert a munkahely közelében lakik, akkor az említett rendelkezésalkalmazása fel sem merülhet. Azonban a magáncélú használat lehetősége amunkába járástól függetlenül is fennáll akkor,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.

Munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés

Kérdés: A 2004. évi CI. tv. módosította az Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.7 pontját. Ugyanezen pontot a 2005. Ktgv-tv. 96. §-a ismételten módosította. Ez utóbbi módosító rendelkezésből azonban nem olvasható ki egyértelműen az, hogy a munkába járással kapcsolatos költségtérítés csak abban az esetben tekinthető adómentesnek, ha azt a munkáltató a bérlet (utazási jegy) leadása ellenében téríti meg.
Részlet a válaszából: […] ...ideértve azt az esetet is, ha ajuttatást a munkáltató nevére szóló számla ellenében történő térítés formájábanteljesíti;"A rendelkezés szövegezése valóban változott, és abban nincsegyértelmű kitétel arra nézve, hogy a munkavállalótól kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 16.