Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...ingyenes közreműködők, fellépők kaphatnak adómentesen étkezést.A virágcsokor, akár rendezvény keretében adják, akár nem, vagy reprezentációs ajándékként, üzleti ajándékként, vagy csekély értékű ajándékként adózik. Például a dolgozóknak adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Nyugdíjasklubok támogatása

Kérdés: Önkormányzati finanszírozásból működő, városi és kistérségi feladatokat is ellátó művelődési intézmény vagyunk. A városban működő nyugdíjasklubokat az önkormányzat és a képviselők rajtunk keresztül támogatják, oly módon, hogy a kluboknak szánt összeggel megemelik a finanszírozási előirányzatunkat. Tájékoztatást kapunk, mely klub milyen összegű támogatást kap ebből az összegből. A nyugdíjasklubok a nevünkre kiállított számlával számolnak el, melyet mi kifizetünk nekik. A számlák legtöbbször közös rendezvényen elfogyasztott étel, ital, illetve a nyugdíjasklub kirándulásainak busz-, étkezés-, szállásköltségeiről szólnak. Terheli-e intézményünket valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség a fentiek alapján (reprezentáció)? Illetve helyesen járunk-e el, ha ezeket a számlákat egyéb szolgáltatásként vagy szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásként számoljuk el?
Részlet a válaszából: […] A nyugdíjasklub jellemzően magánszemélyekből álló civil szerveződés, amely azonban jogilag nem minősül elkülönült személynek. Ebből következően minden olyan juttatást, amelyet a nyugdíjasklubnak nyújtanak, illetve amelyet a nyugdíjasklub részére finanszíroznak, az abban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 6.

Önkormányzat által külföldi delegáció fogadása

Kérdés: Az önkormányzat tevékenységi körében külföldi delegációt fogad. Az önkormányzat fizeti a delegáció vendéglátását, szállását és programjait. Az a kérdés, hogy külföldi állampolgárságú személyek esetében a vendéglátás, szállás és programok költségei után ugyanazok-e az adó- és járulékfizetési kötelezettségek, mint belföldi személyek (pl. munkavállalók) esetében?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja alapján reprezentációnak minősül a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Polgármesteri költségtérítés

Kérdés: Önkormányzatunknál a polgármester költségtérítési átalányban részesül. Milyen költségeket számolhat el? Kedvezőbb lenne-e, ha tételes költségtérítést kapna?
Részlet a válaszából: […] ...nevére szóló számla ellenében nem fizethető ki például a ruházat, szemüveg, fodrász, fogászati kezelés, élelmiszer (kivéve reprezentációt) stb.Az adóelőleg levonásakor a polgármester nyilatkozhat arról, hogy a költségátalánnyal szemben hány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Testvérváros polgármesterének vendéglátogatása

Kérdés: Egy önkormányzat saját üdülőjében egy hétre vendégül látja egyik testvérvárosának polgármesterét és családját. Milyen főkönyvi számlára kell könyvelni a kifizetést, és milyen járulékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 3. § 26. pontjahatározza meg. E szerint reprezentáció a juttató tevékenységével összefüggőüzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, eseménykeretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Reprezentáció

Kérdés: Önkormányzati választások alkalmával a helyi választási iroda és a szavazatszámláló bizottság tagjait a választás napján étkeztetésben részesíti a polgármesteri hivatal (reggeli, ebéd, vacsora). Az étkezők között vannak hivatali dolgozók, akik megbízási szerződés alapján végzik a munkájukat, a bizottsági tagok között pedig vannak külsősök, akik az elvégzett munkájukért tiszteletdíjat kapnak, és vannak olyan tagok is (pártdelegáltak), akik semmilyen juttatásban nem részesülnek. A fenti személyek étkeztetése minősülhet-e reprezentációnak, illetve ha nem, akkor milyen adó- és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik az egyes csoportok után a polgármesteri hivatalnak?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 69. § (10) bekezdés d) pontjaszerint:"reprezentáció: a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali,szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá azállami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.