Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...jegyek alapján kell a megfelelő költséghelyre könyvelni.Amennyiben a takarítási szolgáltatást külső szolgáltatótól rendelik meg, akkor számláztathatják külön a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő takarítását, ha ez nem lehetséges, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Szociális ágazati összevont pótlék

Kérdés: Az éves költségvetési beszámoló "11/E-11/C. űrlap 9. sorának elszámolása" űrlapjának 08. sora a következőkre vonatkozóan adatot kér az önkormányzattól, illetve ezáltal az általa fenntartott költségvetési szervünktől:
"3. melléklet 2.2.2. Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék (11/A. űrlap 18. sor 4. oszlopában szereplő) értékéből az intézményi gyermekétkeztetésben foglalkoztatottakra fordított összeg."
Ez alapján egyértelmű lenne az alábbi kérdésünkre a válasz, azonban a 257/2000. Korm. rendelet 1. §-ának 1-3. bekezdései nem említik azt, hogy a rendelet hatálya kiterjed a gyermekétkeztetésre. Jogosult-e teljes összegű szociális összevont pótlékra az az intézményi közalkalmazott (szakács, konyhai kisegítő, élelmezésvezető, adminisztrátor, raktáros, sofőr munkakörben), aki a kinevezésén "096015 – Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben" kormányzati funkcióra van besorolva? A gyakorlatban a közétkeztetési központunk nagyobb részben gyermekétkeztetésre és idősek otthonaira (102023 és 102024 COFOG) főz, kisebb részben szociális étkeztetésre (107051 COFOG), munkahelyi étkeztetésre (096025 COFOG). A kiadások a 6-os számlaosztályba kerülnek lekönyvelésre, majd a felosztás adagszám-arányosan történik. Tudomásunk van olyan hasonló szolgáltatóról, aki évek óta kifizeti a juttatást. A különbség annyi, hogy ők 102031 Idősek nappali ellátása COFOG-ra tették kinevezésen a konyhai dolgozókat. Ezt a kormányzati funkciót nevesíti a jogszabály, tehát jogos a kifizetés, más kérdés, hogy nappali ellátásra a konyhájuk egyáltalán nem főz.
Részlet a válaszából: […] A szociális ágazati összevont pótlék a 257/2000. Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézményekben foglalkoztatottak részére jár. A rendelet hatálya a szociál- és családpolitikáért, valamint a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter ágazati irányító jogkörébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Hitelezői igénybejelentés nyilvántartása

Kérdés: Intézményünk (költségvetési szerv) számlavezetője a jelenleg végelszámolás alatt álló Sberbank volt. Sajnos minket nem érint az OBA-kártalanítás, ezért a végelszámoló felé benyújtottuk a hitelezői igénybejelentésünket. Miként kell nyilvántartani és lekönyvelni a bankban zárolt összeget?
Részlet a válaszából: […] ...is.Az Áhsz. 20. §-ának (7) bekezdése alapján a mérlegben a pénzeszközöket a mérleg fordulónapján a pénztárban lévő, a fizetési számlához kapcsolódó számlakivonatban szereplő értéken kell kimutatni, csökkentve az elszámolt értékvesztéssel, növelve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Európai uniós támogatás

Kérdés: Az Áht. 111. §-ának (3) bekezdése július 26-tól az alábbiakra módosult: "A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, valamint a kincstári körön kívüli számlatulajdonosnak nem minősülő, az állam – közvetlen vagy közvetett – többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, amennyiben a részére megítélt európai uniós forrásból nyújtott támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot, az európai uniós forrásból származó költségvetési támogatások kincstáron kívüli fizetési számlán kezelt, még fel nem használt összegét a kincstárnál vezetett fizetési számlájára 2018. szeptember 30-ig átutalja. Ezt követően a kedvezményezett a költségvetési támogatás célja szerinti kiadásokat kizárólag a kincstárnál vezetett fizetési számláról teljesítheti. A támogató ellenőrzi az átutalási kötelezettség teljesítését, annak felszólítás ellenére történő elmaradása esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit alkalmazza. E rendelkezést a 2018. október 31. napjáig lezáruló európai uniós projektek esetében nem kell alkalmazni." Kell-e ezt a bekezdést alkalmazni a helyi önkormányzat költségvetési szervére, illetve a társulás költségvetési szervére, illetve akkor, ha pályázat fő kedvezményezettje az önkormányzat, de az uniós pályázati támogatása tartalma nem éri el az 50 millió Ft-ot, ellenben a vele konzorciumban lévő társulás által alapított költségvetési intézményé igen? Kell-e ilyen esetben az önkormányzatnak és/vagy az intézménynek kincstári alszámlát nyitnia?
Részlet a válaszából: […] ...a helyi önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok, az önkormányzati társulások és a kincstári körön kívüli számlatulajdonosnak nem minősülő, az állam – közvetlen vagy közvetett – többségi tulajdonában álló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 16.

Szabályzatok

Kérdés: Önkormányzatunk intézményei önállóan működők, a pénzügyi gazdálkodási feladataikat alapfeladatként az önkormányzati hivatal látja el. A gazdálkodás egységes elvek és szabályok alapján történik. A szabályzatainkat (Számviteli politika, Pénzkezelési szabályzat, Leltározási szabályzat, Eszköz és források értékelési szabályzata, Önköltségszámítási szabályzat, Selejtezési szabályzat, számlarend, Bizonylati rend, Pénzgazdálkodási jogkörök szabályzata) kiterjesztettük az intézményekre is, és az intézményvezetők mint a költségvetési szervek vezetői aláírták azokat. Ezzel a gyakorlattal megfelelünk az intézményekre vonatkozó szabályozási előírásoknak, vagy intézményenként külön kell elkészíteni a fenti szabályzatokat?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az önkormányzat nem tudja kiterjeszteni szabályzatait a hozzá tartozó intézményeire. Több szabályzat (pl. számviteli politika, számlarend, leltározási szabályzat) esetében más az önkormányzatra és más a költségvetési szerveire vonatkozó szabályozás. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa

Kérdés: Intézményünk egy önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv, egy múzeum. Alaptevékenységei közé tartozik a múzeumi kiállítási tevékenység, mely feladat a kulturális javakra alapozott hazai vagy külföldi állandó, időszakos vagy vándorkiállítások, tárlatok szervezésével, rendezésével (beleértve a tudományos előkészítést, tématerv-, illetve forgatókönyvírást és -bírálatot), továbbá a kiállítások rendezését és bemutatását közvetlenül szolgáló grafikai-tervezési, installálási, ügyeletesi tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátása. A múzeum az áfafizetési kötelezettséget az általános szabályok alapján állapítja meg. A?szervezett kiállításokat a nyilvántartásaink szerint a látogatók közel 45%-a ingyenesen látogatja, vannak jogszabály alapján meghatározott ingyenességek (70 év felettiek, 6 éven aluliak pl.), és vannak saját, belső utasítás alapján adott ingyenes esetek is (pl. különböző tagsági kártyával rendelkezők, vagy a múzeumnál dolgozók családtagjai, egyéb tiszteletjegyek). Továbbá a megnyitókon is ingyenesen tekinthetik meg a látogatók a kiállításokat.
Kérdéseink:
- Az Áfa-tv. 14. és 69. §-ai alapján kell-e az ingyenes szolgáltatás után áfát fizetnünk, mi az áfa alapja?
- Kell-e az ingyenes szolgáltatásokról számlát kiállítani?
- Hogyan tudnánk szabályosan a kiadások teljes áfáját levonni? A kiadás több, mint a bevétel.
- Az ingyenes látogatások esetében, ha minden esetben megfizetjük a teljes árú jegyár áfáját, akkor visszaigényelhetjük-e minden (figyelembe véve az áfatörvény szabályozásait, hogy melyek a nem levonható tételek), a kiállítások megvalósítása érdekében igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék áfáját?
Részlet a válaszából: […] ...adófizetési kötelezettség nem merül fel. Az Áfa-tv. előírásai értelmében az ingyenes szolgáltatásról, értékesítésről akkor kell számlát kiállítani, ha az átadás áfafizetési kötelezettséget keletkeztet. Van olyan adóhatósági állásfoglalás, mely szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 7.

Személyi finanszírozás

Kérdés: NEAK által finanszírozott, önkormányzathoz tartozó költségvetési szerv vagyunk. A MÁK múlt év novemberében közölte velünk, hogy forgótőke-tartozásként utaljunk át nekik közel 4 millió forintot 2015-2017. év vonatkozásában. Tisztáztuk, hogy ez a "követelésük" miből adódik: XY dolgozó pl. október hónapban táppénzre megy, de a táppénzes papírjait november hónapban adja le. A KIRA-ban nem kerül október hónapban rögzítésre a távolléte, emiatt a dolgozó teljes havi munkabért kap. A MÁK részéről megtörténik október 31-ével a számfejtés. A KIRA-ban a távollét rögzítése november hónapban történik meg. A MÁK ennek alapján egy rendező számfejtést csinál, így a dolgozótól levonásra kerül az őt meg nem illető munkabér. (Munka-vállaló részéről rendeződik a táppénz elszámolása, a munkabér túlfizetése.) A?MÁK október hónapra eső – a NAV-hoz történő – befizetéseket átutalja, a táppénzes napokra eső járulékokat is, ezek szerint: "túlfinanszírozott" lettünk. A kérdés, hogy miből fizetjük vissza ezt az ún. túlfinanszírozást, mikor a NEAK-finanszírozással, a felügyeleti szervünk támogatásával, valamint a kifizetett munkabérrel és annak kifizetett munkáltatói közterhével is egyeznünk kell? A MÁK munkatársa azt mondja, hogy a "Foglalkoztatottak munkabérelőlege" számláról utaljuk vissza részükre a "túlfinanszírozást", amire nem könyvelünk semmiféle túlfizetést/túlfinanszí-rozást.
Részlet a válaszából: […] ...bekezdései 2014-ben és 2015-ben is módosult. A KIR hatálya alá tartozó szervezetek a K1-K2 rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon a kiadások teljesítését a KIR rendelet 29/A. §-ának a)-d) pontja szerint megküldött könyvelési értesítő vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

COFOG/Szakfeladatrend

Kérdés: Helyes COFOG/szakfeladat használatok miatt kérdezném a következőket:
1. Önkormányzatunk műfüves pályát üzemeltet, melyhez bevétel/kiadás párosul. Ebben az esetben a 013350 (Önkormányzati vagyon) + 680002 lenne helyes, vagy amivel összefüggésben felmerül 081030 (Sportlétesítmények...) + 931102, illetve harmadik lehetőségként a 081045 (Szabadidősport) + 999999 szakfeladat lenne a helyes használat?
2. KEHOP szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése során helyesen alkalmazzuk-e a 052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása COFOG-ot?
3. A TOP-2.1.3-15 pályázaton belül megvalósuló csapadékvíz-elvezetésnek a kiépítéséhez melyik COFOG-ot kellene alkalmaznunk?
Részlet a válaszából: […] ...fenntartásával, a szennyvíz és zárt csapadékvíz-csatornák dugulásának megszüntetésévelösszefüggő feladatok ellátása.A 6-7. számlaosztály vezetői információs igények kielégítésére, ezen belül elsősorban a szervezeti egységek elszámoltatására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 17.

Gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv

Kérdés: Az önkormányzat költségvetési rendeletében hogyan kell kimutatni a gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények előirányzatait? Az önkormányzati költségvetésben az intézmények a gazdasági szolgáltató igazgatóság számaiban szerepelnek. Helyes-e ez, hiszen önálló jogi személyekről van szó, nem a GSZI vezetője dönt az előirányzatokról, hanem az intézményvezető. A költségvetésben kimutatható-e külön-külön mindegyik, vagy úgy, hogy GSZI összesen? Hogyan kell erre az esetre alkalmazni az Ávr. 17. §-ának (1) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...főkönyvi könyvelés, előirányzatok nyilvántartása, tárgyi eszközök analitikus nyilvántartása, munkaügyi jelentések elkészítése, bankszámlaforgalom lebonyolítása, készpénzzel történő ellátás, pénzforgalmi jelentés és mérlegjelentés, gazdálkodásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Konyha működtetése – számlázási kérdések

Kérdés: 2017. január 1-jétől a polgármesteri hivatal átvette a konyhák működését az önkormányzattól, ami felvet néhány kérdést. A szociális étkeztetés maradt önkormányzati feladat, az intézményi és szünidei gyermekétkeztetés, valamint a munkahelyi és vendégétkeztetés azonban hivatali feladat lett. Korábbi években minden költséget az intézményi gyermekétkeztetésen számoltunk el, majd negyedévet követően a lefőzött adagszám alapján lett felosztva az egyes étkezési típusok között, és átkönyveléssel került a megfelelő kormányzati funkcióra és részgazdára (típus szerinti elkülönítés a könyvelőprogram szerint). A helyzetet nehezíti, hogy az iskola és a konyha közös óráról működik, így egy korábban kikalkulált adagszámra jutó rezsiösszeggel számolunk. Január-ban az iskolát átvette a KLIK, így 3. félként bejön a számlázásba. Mi a véleményük a következőkről?
1. A KLIK-nek 2 számlát kell kiállítani, egyet az önkormányzatnak a szociális étkezési adagok után fizetendő rezsiről, egy másikat a hivatalnak a gyermek-, munkahelyi és vendégétkezők adagja után fizetendő rezsiről.
2. A hivatal számlát állít ki az önkormányzatnak a szociális étkezők adagjára jutó bér-, járulék- és felhasznált nyersanyag után, mindhárom költség-elem után fel kell számolni a 27% áfát. Az önkormányzatnál pedig vásárolt szolgáltatásként lesz lekönyvelve. Annyiban növeli meg a költségeket, hogy a bér és járulék után is kell áfát fizetni. Így az egyik intézmény áfabefizető lesz, a másik áfa-visszaigénylő. És csak összességében, konszolidáltan nem lesz több az áfafizetési kötelezettség. A korábbi átkönyvelés megtörténhet-e az intézmények között, hogy ne kelljen számlát kiállítani?
3. Ha az előző számlában tételesen van kimutatva a bér, a járulék és a nyersanyag, akkor az önkormányzatnak a bért és járulékot közvetített szolgáltatásként kell könyvelnie a K335-re, illetve a nyersanyagot a K332-re? De ha nincs részletesen kimutatva, csak egyösszegű számla kerül kiállításra? Esetleg továbbszámlázott tételként kezelhető-e?
A következő probléma a kötelezettségvállalással kapcsolatban merült fel:
4. A hivatal közbeszerzés keretében kötött szerződést a nyersanyag-beszállítókkal. Ez egy keretszerződés, mely meghatározott egységárra vonatkozik, meghatározott mennyiség rendelése esetén. A szerződés szerinti összegnél azonban kevesebbet és többet is rendelhet a hivatal meghatározott százalékkal. Így a közbeszerzési szerződéssel lekötött összeg előzetes kötelezettségvállalásnak minősül. A végleges kötelezettségvállalás akkor keletkezik, amikor az élelmezésvezető megrendeli az adott árut. Mivel kötelezettséget előzetes pénzügyi ellenjegyzés után lehet vállalni, mindkét dokumentum (közbeszerzési szerződés és a megrendelő is) pénzügyileg ellenjegyzésre kerül. Abban az esetben nincs probléma, ha a megrendelő nagyobb összegre szól, mert a vállalt végleges kötelezettség pénzügyi teljesítése kisebb. Viszont ha nagyobb összegről szól a számla, akkor a különbségre nem történt végleges kötelezettségvállalás. Ez hogyan küszöbölhető ki?
Részlet a válaszából: […] ...az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. A Gyvt. előírása szerint a nyersanyagköltséget ki kell mutatni a számlában. A hivatalnak az étel nyersanyagárát és az ár többi részét képező költségelemet egy számlában kell számlázni, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 16.
1
2
3