Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...rendezni tudják június 30-ig. Ez a harmadik verzió az Önök esetében már nem járható út, mivel már kifizették az előző évben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Pályázati előleg

Kérdés: 2013 decemberében uniós projekt keretében eszközbeszerzés történt szállítói finanszírozással. A beszerzés a folyamatban levő beruházás állományára került az eszközanalitikában és a főkönyvben is, pénzforgalom nélküli beszerzésként. A beszerzéshez kapcsolódó a 2013. évi közbeszerzési tanácsadó díja, ami utófinanszírozású, az analitikában és a főkönyvben is, a folyamatban levő beruházás állományára, míg a számla a 39262 (utólagos finanszírozású nemzetközi támogatási program forgalma) főkönyvi számlára került. 2014. évi nyitáskor a beszerzés a közbeszerzéssel együtt az analitikából a főkönyvbe a befejezetlen eszköz beruházásra, míg a közbeszerzési tanácsadó díja a 39262-ról a 36515 (egyéb adott előlegek) főkönyvi számlaszámra került a rendező mérleg szerint. Melyik főkönyvi számlával szemben kell kivezetni az elő­leget 2014. évben, amikor az Irányító Hatóság átutalja az utólagos finanszírozású számla összegét, mert a beruházásra már rákerült a fentiek szerint 2013. évben?
Részlet a válaszából: […] ...átfutó kiadásai (a program teljes kiadásainak támogatással fedezett része) átvezetésre került az új Áhsz. szerint a 36515. könyvviteli számlára.A vissza nem térítendő támogatások közül az utó­finanszírozott pályázatok tekintetében a 2014. évi számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

Önkormányzati tulajdon

Kérdés: A polgármesteri hivatalnak helyet adó épület az önkormányzat tulajdona. Ebben az épületben van a járási kormányhivatal is. Az önkormányzat megállapodott a kormányhivatallal a közüzemi költségek megosztásáról, továbbszámlázásról, a megtérítés módjáról. A szolgáltatókkal az önkormányzatnak van szerződése, az önkormányzat nevére szólnak a számlák. Ebből adódóan az elő­irányzatok is az önkormányzatnál kerülnek megtervezésre. A polgármesteri hivatal nem tervez és nem teljesít ilyen kiadásokat. Helyesen kötöttük-e így a megállapodást?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzat tulajdonában van, ezért az energiaszolgáltatókkal is az önkormányzat kötötte meg a szolgáltatási szerződést, és a számlák az önkormányzat nevére kerültek kiállításra. A költségvetésben a rezsikiadások megtervezése is – helyesen –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 17.

Kiadások másodlagos könyvelése

Kérdés: Intézményünk önkormányzati egészségügyi rendelőintézet. A kiadásaink könyvelésekor másodlagos számlacsoportként előirányzat esetében:
711 Alaptevékenységek költségvetési előirányzata
712 Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzata
Előirányzat-teljesítés esetében:
721 -Alaptevékenységek kiadási előirányzatának teljesítése
722 -Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzatának teljesítése
számlacsoportok alábontott főkönyvi számláit alkalmazzuk.
Könyvelő kolléganőnk – hivatkozva számviteli elő­­adásokon elhangzottakra – úgy tudja, hogy a fenti számlákon nyilvántartott gazdasági események közül azokat, melyek OEP-, illetve önkormányzati finanszírozás terhére történtek, át kell vezetni a 771 és 772 számlacsoport számláira. A kisegítői feladatokat ellátó számviteli munkatárs kolléganőnk szerint ezt a számlát csak az önkormányzatok és egyéb finanszírozást végző intézmények a finanszírozási tevékenységükkel kapcsolatos gazdasági események nyilvántartására használhatják, egészségügyi intézmény ilyen tevékenységet nem végez, ezért ezt a számlacsoportot nem alkalmazhatja. Kérjük szíves állásfoglalásukat a fentiekkel kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...711 Alaptevékenységek költségvetési kiadási elő­irányzata számlacsoportban az államháztartás szervezete alapító okiratában, illetve az Áht. 7. §-a (2) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése szerint meghatározott alaptevékenység szakfeladatai ellátásához...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Étkeztetési normatíva

Kérdés: Melyek a 2010/2011. évi költségvetésből származó kedvezményes étkezési normatíva igénylésének jogosultságára, feltételeire, elszámolására és a jogtalanul igénybe vett normatíva visszafizetési feltételeire vonatkozó szabályok? Az étkeztetést kiegészítő tevékenységként végeztük, és ezért az alapító okiratban nem szerepel, 2009. szeptember 15-e előtt pedig kisegítő tevékenységet végeztük.
Részlet a válaszából: […] ...javasolt adatokat érvényesítse.Jogtalan igénybevétel kezdőnapjának az a nap számít, amikor a támogatás az önkormányzat költségvetési számlájára a jóváírás megtörténik. A jogtalan igénybevétel miatt az önkormányzatnak kamatot kell fizetnie, ahol a kamattal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Vállalkozásba adott gyermekétkeztetés

Kérdés: Önkormányzatunknak nincs konyhája, ezért a gyermekétkeztetést vállalkozásba adta. Hogyan történik a vállalkozásba adott gyermekétkeztetés számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtani az önkormányzat az óvodások és a tanulók részére. A vásárolt élelmezés az 55221. Vásárolt élelmezés kiadása főkönyvi számlán kerül könyvelésre.A vásárolt élelmezés főkönyvi számlán kerülnek megtervezésre és elszámolásra a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

Szakfeladat

Kérdés: Az önkormányzat a gimnázium kezeléséből a közszolgáltató intézmény kezelésébe adta az 1400 adagos konyháját alaptevékenységként (más alaptevékenységünk strand, temető, sportpálya-üzemeltetés, takarítás, zöldterület-kezelés stb.). A konyha ellátja az általános iskola, a gimnázium, a kollégium, az óvoda és a szociális otthon étkeztetését. Eddigi információnk szerint az 562912. óvodai, 562913. iskolai, 562914. kollégiumi étkeztetés szakfeladatokat a szolgáltatást igénybe vevő intézményeknek kell használni (ők szedik be a térítési díjat, és számolják el az önkormányzattal a rezsiköltséget). Mi mint a konyha üzemeltetője egy összegben számlázzuk az intézmények felé a nyersanyag, a rezsi és az áfa összegét. Helyesen használjuk-e az 562920. Egyéb vendéglátás szakfeladatot, melyen az oktatási intézmények, óvoda, szociális otthon, és ezen intézmények dolgozói étkezését számoljuk el, a saját dolgozóink étkeztetéséhez pedig az 562917. Munkahelyi étkeztetés szakfeladatot használjuk? Ha mi csak az egyéb vendéglátás és a munkahelyi étkeztetés szakfeladatokat használjuk, kell-e 6-os számlaosztályt vezetni? Az 56/2011. NGM rendelet 3. sz. mellékletének 2.1.2. pontja alapján kell-e intézményünk alapító okiratában feltüntetni az iskolák által használt szakfeladatokat akkor is, ha mi nem számolunk el rajta kiadást, bevételt?
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában nem állapítható meg a kiadásról, hogy melyik szakfeladat érdekében merültek fel, akkor azok a kiadások funkcionálisan a 6. számlaosztályban, a közvetett kiadások számlaosztályban kerülnek kimutatásra.Az itt kimutatott közvetett kiadásokat azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.

Rulírozó hitel

Kérdés: Az önkormányzat képviselő-testülete rendeletben döntött arról, hogy a költségvetési kiadások és bevételek különbségeként adódó költségvetési hiányt áthidaló (rulírozó) hitel felvételével kívánja finanszírozni. A hitelkereten belül a hitelek felvétele lehívólevél alapján történik. A hitelek lejárata 364 nap. A hitelfelvételt a "pénzügyi vállalkozásoktól rövid lejáratú hitel felvétele?előirányzaton szerepeltetjük, mivel a rövid lejáratú likviditási hitelnek nincs előirányzata. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatást adni arról, hogy a hitelfelvételt és annak év közben történő visszafizetését melyik főkönyvi szám alkalmazásával, és milyen módon kell könyvelni! Az év végén fennálló tartozásra, melyet 2012-ben kell visszafizetnem, kell-e 2012-ben kiadási előirányzatot képeznem?
Részlet a válaszából: […] ...rulírozó,likviditási hitelt vett fel, amelyet a működési gondok megoldására,fizetőképességük biztosítására vesznek igénybe. A számlavezető pénzintézettel kötött szerződés alapjánmegállapításra kerül az önkormányzat részére egy hitelkeret, amit igénybevehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Gyerektartásdíj megelőlegezése

Kérdés: Hová kell könyvelni a gyermektartásdíj megelőlegezésének kiadásait és bevételeit?
Részlet a válaszából: […] ...A gyermektartásdíj megelőlegezése megérkezésekora 48816. Idegen betétkönyvek és készpénzben kezelt idegen pénzeszközökelszámolási számlával szemben kerül könyvelésre a 356. Idegen betétkönyvek éskészpénzben kezelt idegen pénzeszközök főkönyvi számlára. Ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Likvid hitel

Kérdés: Önkormányzatunk 2010. évben úgy döntött, hogy a költségvetés forráshiányát folyószámlahitellel kívánja biztosítani. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy az alábbi példa szerint hogyan kell lekönyvelnünk a hitelfelvétel, hitel-visszafizetés előirányzatát, teljesítését! Példa: 500 E Ft folyószámlahitel-keretre van szerződésünk, 2010. év végén mínusz 300 E Ft volt a bankszámlánk egyenlege. Amennyiben likvid hitelként a 2010. évi pénzmaradványunkat csökkenti, akkor a 2011. évi költségvetésünkben meg kell-e terveznünk a likvid hitel visszafizetését? (2010. évi pénzmaradványunkat 2011. évi eredeti költségvetésben tervezzük az áthúzódó feladatokra.) Továbbá kérem válaszukat arra vonatkozóan is, hogy önkormányzati rendeletünkben hogyan, mely sorokban kell szerepeltetni!
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzatuk úgy döntött, hogy a fizetőképességebiztosítása érdekében likvid hitelt (folyószámlahitelt, munkabér-megelőlegezésihitelt) vett fel a számlavezető hitelintézettel kötött szerződésben biztosítotthitelkeret terhére, az adott napon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 5.