Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] ...a sportcsarnokot, akkor teljesítésnek a birtokbaadás tekinthető, és az azt megelőzően utalt pénzösszeg előleg, amelyről előlegszámlát kell kiállítani, majd a birtokbaadáskor végszámlát. Amennyiben a kérdésben írtak szerint a végszámla az egyesület...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Érvényesítés

Kérdés: VIP-kártya esetén, ahol a bizonylatok utólag kerülnek a pénzügyi területre, hogyan kell történnie az érvényesítésnek és az utalványozásnak?
Részlet a válaszából: […] ...funkció szerinti számát,f) a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz Áhsz. szerinti könyvviteli számlájának számát,g) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását,i) az Ávr...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 21.

Iskolatejprogram szállítói finanszírozása

Kérdés: Önkormányzatunk 2013-ban részt vesz az iskolatejprogramban. Az általános iskola tanulóira vonatkozóan 100%-os iskolatej-támogatásban részesülünk. A szállító vállalta a támogatás előfinanszírozását, így a támogatási szerződést is a szállító kötötte az MVH-val, illetve a támogatás lehívását is a cég végzi. A támogatási időszakokhoz igazodóan az önkormányzat nevére kiállított számlát kapunk a szállítótól, amely pénzügyi teljesítést nem igényel, azonban azt le kellene könyvelni. Ebben az esetben, amikor a támogatást nem az önkormányzat kapja közvetlenül, hanem a szállító, mi alapján könyvelhető le az önkormányzatnál a számla, annak pénzügyi rendezése, mint kiadás és bevétel? Sem a 2013. évi óvoda- és iskolatejprogram szabályozásáról szóló 141/2012. (XII. 27.) VM rendelet, sem az MVH honlapján fellelhető útmutatók erről szóló szabályozást nem tartalmaznak. A szállítótól nincs információ az adott számlához kapcsolódó támogatás megérkezéséről sem. Milyen dokumentum alapján könyvelhető a számla, és milyen könyvelési tételek kapcsolódnak ehhez a gazdasági eseményhez?
Részlet a válaszából: […] ...szállítja le az intézményhez, ahol a teljesítést leigazolják. A teljesítésigazolás kiállítása után a szállító kiállítja a számlát az önkormányzat nevére. A szállítói finanszírozású pályázat esetén ezekkel, az önkormányzat nevére szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Utazási költség megtérítése kedvezményes jegy alapján

Kérdés: Költségvetési intézmény a pedagógus részére kifizetheti-e kiküldetés esetén a MÁV-jegy árát akkor, ha a pedagógus nem 100%-os, hanem 50%-os kedvezményes menetjegyet váltott? A pedagógus az osztállyal erdei iskolában vett részt, az utazáshoz a közalkalmazotti kedvezményt igénybe vette, ezért váltott 50%-os menetjegyet. Számlát kért az intézmény nevére. Kifizethető-e számára az útiköltség-térítés?
Részlet a válaszából: […] ...a Fát.-ban meghatározott egyes vásárlásoknál. Az elmondottakra tekintettel a MÁV a kedvezményes bérletekés jegyek vásárlásakor áfás számlát csak a kedvezményezett magánszemély nevéreállít ki. Ha jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 18.

Művelési ág alól kivett beépített terület

Kérdés: Önkormányzatunk 2006. december 1-jéig közhatalmi besorolású volt. 2006 májusában értékesítettünk egy ingatlant, melynek megnevezése "művelési ág alól kivett beépített terület", amelyen lakóingatlan áll. A lakóingatlant az állam (mint akkori tulajdonos) engedélyével építették. 1969-ben földhasználati jogot jegyeztek be rá a mostani vásárló javára – az 1965. évi árrész utáni ún. "C" akció keretében az ártéren lévő telep felszámolása keretében. 1992-ben átszállással lett önkormányzatunk tulajdona a terület, melyen már állt a lakóingatlan. A lakás tulajdonosa most megvásárolta a hozzá tartozó területet. A szerződésben részletfizetési kedvezményben állapodtak meg a felek a következőképpen. Az első vételárrészt követően a vevő 60 hónapon át, minden hó 15. napjáig 5000 Ft-ot fizet. Az eladó önkormányzatunk a vételár maradéktalan kiegyenlítéséig tulajdonjog-fenntartással él. A szerződés áfatartalomról nem tesz említést. 2006 decemberében önkormányzatunk egy másik ingatlan értékesítése kapcsán 4 000 000 Ft-ot meghaladó adóköteles bevételhez jutott. Ezért be kellett lépnie az áfakörbe. Kérdéseink a következők: - Jól értelmezzük-e hogy a lakóingatlanhoz tartozó ingatlan értékesítése tárgyi adómentes? - Első értékesítésnek számít-e a jelen ügylet? - A teljesítés napja a teljes kiegyenlítés, illetve a tulajdonjog-fenntartás dátuma-e (2011. 05. 15.)? - Csak addig kell-e számlát kiállítani a törlesztőrészletekről, amíg az önkormányzat áfaalany? - Tárgyi adómentes-e ez az értékesítés, vagy ha nem, hogyan kezelhető a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...májusáraesik, amikor az önkormányzat még nem volt adóalany, az önkormányzatnak azértékesítéskor nem kell áfát felszámítania, és számlát sem kell kiállítania.Az, hogy az önkormányzat később adóalannyá vált, nem eredményezi azt, hogy arészletek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.