Követelés behajthatatlanná minősítése

Kérdés: Intézményünknek elhunyttal szemben ellátási díj jogcímen követelése áll fenn. Az ellátási költségről hagyatéki hitelezői igényünket bejelentettük az önkormányzat jegyzőjénél. A jegyző által küldött tájékoztatás szerint nincs leltárba vehető örökhagyói hagyaték. Mindezekre tekintettel közjegyzői eljárásra nem került sor. A jogász véleménye szerint követelésünk jelenleg nem behajtható, azonban tekintettel arra, hogy a követelés jogi sorsa még nem tisztázott, ezért továbbra is nyilván kell tartani, figyelemmel az 5 éves elévülési időre. Az Szja-tv. szerint "a behajthatatlan követelés: az a követelés,
a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre, és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),
b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,
c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,
d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,
e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása »igazoltan« nem járt eredménnyel,
f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,
g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült."
Amennyiben a lezajlott hagyatéki eljárás szerint nincs hagyatéki vagyon, vagy vagyon hiányában nem kerül sor eljárás lefolytatására, a követelés leírható-e behajthatatlan követelésként?
Részlet a válaszából: […] ...korábban behajthatatlannak minősített követelés később megtérül, akkor a kapott összeget az eredeti követeléssel azonos nyilvántartási számlán kell nyilvántartásba venni.(Kéziratzárás: 2022. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése kimondja, hogy a mérlegben a követelések között az egységes rovatrend szerinti rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon nyilvántartott követeléseket addig kell kimutatni, amíg azokat pénzügyileg vagy egyéb módon nem rendezték, az Áht. 97....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Tanulmányi támogatás adózása 2019-től

Kérdés: 2019-től milyen jogcímen kezelendő a munkavállalók részére továbbtanuláshoz nyújtott támogatás (képzési díj, útiköltség, tankönyv)? Ki (munkavállaló és munkáltató), milyen és mekkora mértékű járulékterheket visel? Azokat a képzéseket milyen elbírálás alatt ítéljük meg, melyek elvégzését a munkáltató kötelezően előírja, de azok iskolarendszer keretein belül valósulnak meg? Ebben az esetben milyen járulékterheket viselnek a felek? Amennyiben a munkavállalónak járulékfizetési kötelezettsége származik, milyen módon tudja azt a munkáltató átvállalni? Értelmezésünk szerint egyetlen esetben nyújtható adómentes továbbtanulásra irányuló támogatás, amikor egy iskolarendszeren kívüli képzést a munkáltató a munkakör ellátásához kötelező jelleggel előírja.
Részlet a válaszából: […] ...idén történő átvállalásával.A képzés költségeként elsősorban az oktatási szolgáltatásnak a képzőintézmény által kiállított számla szerinti ellenértékét (az adott oktatási időszakra fizetendő tandíjat, költségtérítést, vizsgadíjakat), az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Tankönyvtámogatás

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete enyhíteni kívánja a városban élő szülők iskoláztatáshoz kapcsolódó anyagi terheit, ezért támogatásban részesíti azon szülőket, akik a jogszabályokban rögzített kedvezményekben nem részesülve, térítés ellenében jutnak az általános és középiskolában tanuló gyermekeik oktatásához szükséges tankönyvekhez. Fenti támogatást önkormányzati rendelet alapján biztosítjuk (tankönyvtámogatás), jövedelemvizsgálat nélkül, azzal a feltétellel, hogy a kapott támogatással az önkormányzat részére el kell számolni. Alkalmazható-e ebben az esetben a fenti támogatás vonatkozásában az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének v) pontja? Amennyiben a támogatás cél szerinti felhasználása megvalósul, és erről a szülő elszámol, ebben az esetben nem minősül bevételnek, így sem a kifizető számára sem a támogatott számára nem jár adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...tekinthető, mely adómentes. Tekintettel arra, hogy itt nem pénzben nyújtott juttatásról van szó, az önkormányzat nevére szóló számlával kell elszámolni az önkormányzat részére. Ha csak a tanuló, esetleg annak törvényes képviselője nevére szóló számla...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.

Elhunyt díszpolgár temetési költségének átvállalása

Kérdés: Az önkormányzat átvállalta elhunyt díszpolgára temetési költségét az elhunyt hozzátartozójától (a számla az önkormányzat nevére szól). Milyen jogcímen kell elszámolni a jelzett kiadást? Keletkezik-e adó-, illetve járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak vagy az elhunyt hozzátartozójának?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja alapján csaka helyi önkormányzat által a Szoc-tv. alapján nyújtott temetési segély,valamint a munkáltatótól, az érdekvédelmi szervezettől az elhunyt házastársavagy egyenes ágbeli rokona részére folyósított temetési segély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 8.

Bankszámlára történő utalás miatti költségtérítés kezelése

Kérdés: A dolgozóknak járandóságuk bankszámlára történő utalása miatt felmerülő költségének megtérítése kötelező, vagy csak adható – munkáltatói döntés alapján – az Szja-tv.-ben adómentesen megengedett évi 2000 Ft? Ennek fedezetét kell-e a költségvetésben tervezni?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 1. mellékletének 5.5. pontja szerint a bérnek a pénzintézetnél nyitott bankszámlára törvény által kötelezően előírt átutalásából adódó többletköltség munkáltató által történő megtérítése legfeljebb évi kettőezer forintig adómentes.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 28.