Koprodukciós film nyilvántartása

Kérdés: Költségvetési intézmény koprodukciós megállapodást köt egy filmgyártó céggel egy film elkészítésére, amely alapján a felek mint közös filmelőállítók közösen valósítják meg a filmet, és közösen gondoskodnak annak anyagi és egyéb feltételeiről. A koprodukció eredményeként létrejövő filmalkotáson a koprodukciós partnerek osztatlan közös tulajdont szereznek. A film közös létrehozásához szükséges feltételeket a konkrét esetben a felek az alábbiak szerint biztosítják: a gyártó saját forrásból gyártási kapacitásokat (humán és technikai), valamint pályázati forrásból megszerzett – de a felek viszonylatában a gyártó saját forrásának minősülő – pénzeszközöket biztosít, a költségvetési intézmény pedig pénzeszközöket és egyéb kapacitásokat, pl. szerkesztőt, technikát, forgatási helyszínt, archív felvételeket stb. A közös film megvalósításához a felek által "összeadott" (azaz a közösbe betett) források egymás részére való rendelkezésre bocsátását illetően a pénzügyi/számviteli dokumentáláshoz elegendő bizonylat-e önmagában a szerződés, vagy egyéb bizonylat is szükséges-e, ha igen, akkor mi ez a bizonylat? Kell-e számlázni a koprodukcióban részt vevő partnereknek egymás részére a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásaikat, keletkeztet-e ez áfafizetést? A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról kell-e számlát adnia? Hogyan történhet a közös tulajdon, a tulajdonrész számviteli nyilvántartásba vétele? A tulajdonjogot 50-50%-ban nyilvántarthatják? A könyvviteli nyilvántartásba vételt milyen bizonylatokkal kell alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...bekerülési értéke az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételára. A (2) bekezdés szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Saját kiadású könyvek

Kérdés: Országos nemzetiségi önkormányzat vagyunk, több intézményünk (kutatóintézet, kulturális intézet) is ad ki könyveket, általában pályázati pénzeszközökből. A könyvek az intézmények által szervezett rendezvényeken, illetve vendégeknek kerülnek átadásra ajándékba. Viszont van olyan könyv, melyből marad az intézménynél, és pár darab példányt sikerül értékesíteni. A nyomdától kapunk számlát a nyomdaköltségről, előkészítési munkákról 5%-os áfával, amit mi üzemeltetési szolgáltatásként könyvelünk. Ez helyes így? Az intézmények pedig Excel-táblázatban vezetnek nyilvántartást a könyvekről. Ily módon, vagy pedig könyvbeszerzésre kellene elszámolnunk dologi kiadásra, esetleg készletre venni? Főként az értékesítés miatt merült fel bennünk, hogy helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...átadás-átvételi jegyzőkönyv) alapján. Az értékesített példányokat pedig bevétellel szemben kell könyvelni, adóügyi bizonylat (számla vagy nyugta) alapján. A könyvek előállítási értékét önköltségszámítás alapján kell meghatározni, amelynek során a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Zöldmunka

Kérdés: Intézményünk adásvételi szerződést kötött ingatlan (földterület) vásárlására. A földterületet bevetett állapotban vettük (a 2018. évi termés már bennünket illet meg), és a szerződés magában foglalta a zöldmunkák értékét is külön kiemelve. Ennek értékét is a K62-re kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően, igényei szerint alakítja ki. A könyvviteli adatokkal megalapozott, az utókalkuláción alapuló önköltségszámításhoz a 6-7. számlaosztályok alkalmazása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

Start-program keretében megtermelt termények

Kérdés: Önkormányzatunknál a Start-program által megtermelt saját termelésű készletet (zöldségfélék) a polgármesteri hivatalnál működő konyha részére térítés ellenében (piaci áron), vagy térítés nélküli átadással (ingyen) kell átadnunk? Az eddigi években két eljárást követtünk:
1. év: piaci áron adtuk át a terméket a konyhának. Egy ezzel kapcsolatos továbbképzésen azt mondták, hogy ez helytelen, mivel a Start-mintaprogram teljesen állami támogatásból finanszírozott, azt a költséget még egyszer a gyermekétkeztetésnél nem lehet elszámolni (duplikált támogatásfelhasználásra hivatkozva).
2. év: térítés nélkül adtuk át a konyhának (konyha 1 Ft-os áron vette át), ezt az elszámolást a közfoglalkoztatási program ellenőrzője kifogásolta, hogy nem tehettük volna meg az ingyenes átadást, csakis térítés ellenében piaci áron.
Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...gazdálkodó szervezet, adószámmal rendelkező jogi személy. Két adóalany között az értékesítés pedig adóköteles ügylet, amit számlázni kell, ha ellenértékért történik az értékesítés.Az államháztartási törvény szerint az alapítónak biztosítania kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Közmunkaprogramban termesztett zöldségek értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk közmunkaprogramok során zöldségeket termeszt, melyet helyi piacon értékesít. Szeretnénk ezt szabályosan megtenni, kérem tájékoztatásukat, milyen számviteli és egyéb szabályokat szükséges az értékesítés során betartani?
Részlet a válaszából: […] ...merülnek fel.Ezeket a ráfordításokat év végén készletre kell venni, és mint befejezetlen termelést a 231. Befejezetlen termelés számla Mezei leltár alábontott számlán kell nyilvántartani a folyó évi és a következő évi növénytermelési költségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Saját termelésű készletek állományváltozása

Kérdés: Az önkormányzat a Start munkaprogram keretében előállított termékek esetében dönthet-e úgy, hogy év közben nem könyveli 2-es számlaosztályba a készletre vételt, hanem csak az 5-ösre könyvel, mivel a megtermelt dolgokat rögtön értékesíti, és így az év végi leltározás során esetlegesen megmaradt termékeket veszi csak készletre? Vagy minden esetben készletre kell venni, és rögtön az értékesítését is könyvelni? További kérdésem az lenne, hogy az előállított termény (pl. sárgarépa) önköltségét mikor, milyen időközönként kell megállapítani? Évente egyszer, utókalkuláció alapján? Ebben az esetben év közben a folyamatos értékesítés milyen áron lehetséges? Vagy az önköltséget havonta kellene megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a saját termelésű készletek minden változását a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben kell könyvelni.Állományváltozások:– növekedés: saját előállítás, többlet, hulladék, zárás visszavezetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 2.

Saját előállítású könyv értékesítésének elszámolása

Kérdés: Felügyeleti szervünk által kiírt pályázatra egyik dolgozónk könyvet írt az intézményünk történetéről. A könyv előállíttatásának költségeit a pályázat 70%-ban fedezi, 30%-ot önerőből kell finanszíroznunk. A megjelenést követően a könyvet értékesíteni szeretnénk. Hogyan kellene az új számviteli szabályok szerint ezeket az eseményeket helyesen könyvelnünk?
Részlet a válaszából: […] ...ÉrtékesítésKésztermék kivezetése (pénzügyi számvitelben)T 571 – K 2323. Az értékesítési bevétel elszámolásaEladási ár kiszámlázása– költségvetési számvitelbenT 094012 – K 0041T 094062 – K 0041– pénzügyi számvitelbenT 3514 – K 9...T 3514 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

Start közmunkaprogram keretében végzett mezőgazdasági munka

Kérdés: A Start munkában előállított konyhakerti növényeket a saját intézményünk – amely önállóan működik – használja fel. Az önkormányzat 1-es adószámú, kiszámlázhatja-e az intézménynek az árut? Nem minősül-e vállalkozási tevékenységnek az önkormányzatnál?
Részlet a válaszából: […] ...működő intézmény feltehetően önálló adóalanyt jelent. Két adóalany közötti értékesítést az Áfa-tv. előírásai szerint számlázni kell. Minden adóalany, így az önkormányzat is kizárólag olyan tevékenységeket végezhet, számlázhat, amelyet a NAV-nak az Art...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 28.

Start munkaprogram keretében előállított mezőgazdasági termékek átadása

Kérdés: A 2013. október 29-i 187. számú lapban megjelent 3552. kérdésre adott válasszal összefüggésben további kérdést szeretnék feltenni. Az önkormányzat költségvetésén belül, a Start közmunkaprogram keretében előállított mezőgazdasági termékek átadásra kerülnek annak az önkormányzati intézménynek, amelyik üzemelteti az önkormányzat tulajdonában lévő konyhát. A fenti kérdésszám alatt adott válaszban az átadásra vonatkozóan két megoldás lehetséges.
1. Az önkormányzat értékesíti az intézményének a terményeket. Ebben az esetben élelmiszert vásárol az intézmény az önkormányzattól, ezért annak költsége megjelenik a konyha pénzforgalmi kiadásai között, mint élelmiszer-beszerzés, ami hatással lesz az egy adagra jutó nyersanyagköltség meghatározásakor. (A konyha kiadásai között szerepel.)
2. Térítés nélküli átadás. Ebben az esetben az átvevő intézménynél mi a számviteli elszámolás módja? Az egyértelmű, hogy a készletmozgást meg kell jeleníteni a 2-es számlaosztályban az átadó önkormányzatnál és az átvevő intézménynél is, az azonban nem, hogy ki kell-e mutatni a konyha költségei között a térítés nélkül kapott élelmiszer értékét. Ha igen, mi a könyvelési tétel? Amennyiben nem kell könyvelni a konyha élelmiszer-kiadásai között, akkor hogyan lesz kihatása a térítési díjra, azon belül is az élelmezési norma meghatározásában?
Részlet a válaszából: […] ...készletként fog megjelenni, csak pénzforgalom nélkül.A kérdező szerint az egyértelmű, hogy a készletmozgást meg kell jeleníteni a 2-es számlaosztályban az átadó önkormányzatnál és az átvevő intézménynél is. Ez így igaz, és ebből következik az is, hogy nem maradhat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Start munkaprogram

Kérdés: Hogyan történik a Start munkaprogram keretében, a saját előállítású mezőgazdasági növénytermesztésnek, a megtermelt termények készletre vételének számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...az idegen vállalkozó által megvalósított beruházáshoz az önkormányzat mint beruházó által biztosított (az idegen vállalkozó felé nem számlázott) vásárolt anyag bekerülési (beszerzési) értékét, továbbá a saját előállítású termék, nyújtott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 29.
1
2